A középkor Európájában a gyermektelenséget leginkább Isten büntetésének vélték. Sok más kultúrában a férj jogosult volt elhagyni, mi több megölni terméketlen asszonyát. Az ősi Indiában a férj megkötözve elégethette meddő asszonyát. Érthető hát, hogy még felvilágosult korunkban is a terméketlenség rémképe sok nőt nyomaszt. Pedig a termékenységi problémák rohamosan terjednek, ma már a posztindusztriális társadalmakban a párok 15%-a küzd átmenetileg vagy véglegesen a gyermektelenség szívszorító problémájával.

Minden betegség vagy működészavar, amely a modern társadalmakban vált hirtelen elterjedtté, nyilvánvalóan az evolúciós ösvényről való letérés következménye. A termékenységi problémákat tehát csakis „evolúciós szemüvegen” át nézve érthetjük meg. Az egyik legkézenfekvőbb oka a nehezített teherbeesésnek vagy végső soron a gyermektelenségnek az, hogy a legtöbb, pályáját építő nő ma a harmincas évei környékére tolja ki a „babaprojektet”. Mert sem az egyetemi évek, sem az azt követő karrierépítés és egzisztenciateremtés időszaka nem alkalmas arra, hogy a nő évekre kivonja magát a „forgalomból”. Sok nő harminc körül döbben rá arra, hogy bár már hamarosan „kifut az időből”, mégsem jött el az a pillanat, amikor nyugodt szívvel szakítaná meg szakmai karrierjét. Ilyenkor jön a pánik, a szorongás, hogy akkor minden mindegy, csak jöjjön a baba, de most azonnal. És akkor a baba nem jön – sem azonnal, sem egy év múlva, sem két év múlva... De nem csak azért, mert ebben a korban már biológiai okokból is csökken a teherbeesés valószínűsége.

A meddőségipar születése

A világ első lombikbébije, Louise Joy Brown idén töltötte be a 28 évét. Édesanyjának mindkét petevezetéke átjárhatatlan volt, és kilencévi sikertelen próbálkozás után vetette alá magát egy addig kísérletinek tekintett megtermékenyítési módszernek, melynek során egy érett petesejtet nyertek petefészkéből, lombikban férje spermájával termékenyítették meg, majd pár nap múlva a pirinyó embriót beültették a méhébe (in vitro fertilization, IVF). A mesterséges megtermékenyítés „high-tech” módszerei ettől kezdve rohamosan fejlődtek. 1992-ben vezették be azt a módszert, amikor a petesejtbe egyetlen spermiumot juttatnak be mikrotűvel (intracytoplasmic sperm injection, ICSI).

Az orvostudományban az utóbbi évtizedekben robbanásszerű változások figyelhetők meg. A magántőke vette át a tudományos kutatások, fejlesztések finanszírozását és befektetéseiért garantált megtérülést vár. A tudomány és az orvosi kezelések azonban kockázatos dolgok, nem lehet bejósolni egy tudományos fejlesztés sikerét, vagy egy kezelési módszer beválását. Amikor azonban a tudomány, vagy egy orvosi kezelés áruvá válik, a túl árnyalt, ezért a vevőt elbizonytalanító tudományos igazságokat felváltja a biztos sikert ígérő propaganda. A termékenységi problémákkal küszködők hatalmas száma, a rendkívül költséges, de egyben nagy nyereséget hozó „high-tech” módszerek együtt teremtették meg a ma már csak meddőségipar néven emlegetett üzletágat. A meddőségipar igyekszik betegségként definiálni az addig az élet természetes részének tekintett termékenységi problémákat, mert így áramoltatja műhelyeibe a megváltást remélő párokat. A medikalizáció folyamának az emberi életet egyre jobban lefedő egyik kis árama csupán ez.

Igaz volna: „a tudomány mai állása szerint kezelhetetlen”?

A meddőségipar milliárdos üzletág, amely felbecsülhetetlen károkat okoz a világon millió és millió embernek. A medikalizáció veszélye mindig az, hogy betegségként definiál orvosilag nem kezelhető problémákat, majd a szükségszerűen bekövetkező kudarcot úgy minősíti, hogy a beteg problémája „a tudomány mai állása szerint kezelhetetlen”. Nemrég nyilatkoztam egy magazinban erről a kérdésről, s a lap megkeresett egy magán meddőségi klinikát is. A vezető főorvos kijelentette, hogy a nők 35%-át sikeresen tudják kezelni, a többi 65%-nak bele kell törődnie abba, hogy nem lesz gyereke. Saját praxisom tapasztalataim és a nemzetközi szakirodalom szerint is ez a „meddő 65%” jó része minden korábbi sikertelen orvosi erőfeszítés dacára spontán (!) teherbe tud esni pszichoterápia hatására.

A meddőségipar propagandája elfedi azt az egyszerű tényt, hogy a meddőségipar technikái valójában nem alkalmasak bármilyen termékenységi probléma megoldására. Ezek a módszerek elsősorban olyan nőknél vezetnek sikerre, náluk viszont igen nagy, 70-80%-os a sikerarány, akiknél tényleges szervi elváltozások, pl. petevezeték elzáródás, endometriozis, vagy férfi eredetű meddőség áll fent. A női meddőség egyik leggyakoribb fajtája, s ez a páciensek 30-40-50%-át is kiteszi, az un. funkcionális meddőség. Funkcionális vagy megmagyarázatlan meddőség alatt az orvosok azt értik, hogy a nőben nem mutatható ki semmiféle, vagy legalábbis a terméketlenséget valóban magyarázó biológiai eltérés. Ezekben az esetekben az asszisztált reprodukciós technikáktól komoly siker nem várható. A meddőségipar azonban ekkora „beteganyagról” önként soha nem fog lemondani. Ha elvileg tudható is, hogy nem lesz siker, a tb által támogatott két lombikprogramot (korábban öthöz adtak tb-támogatást) az ipar akkor is ki akarja préselni a nőből. A „kezelésben tartás” azonban az orvosok részéről egyre erősebb pressziót igényel, mert sokan az anyagilag, egészségileg, lelkileg igen megterhelő kezeléseket a kudarcok láttán hajlamosak megszakítani – és beletörődni abba a manipulált tévhitbe, hogy nekik nem lehet gyerekük. Jól ismert fordulat azonban, hogy az ilyen párok gyakran az örökbefogadást választják, és amint megérkezik az örökbefogadott gyermek, a nő váratlanul teherbe esik és megszüli az orvosilag lehetetlennek minősített gyermekét. Sikertelen meddőségi kezeléseken részt vettek több éves utánkövetése bizonyítja, hogy az „orvosi kudarcok” 10-20%-a később spontán teherbe esik.

Funkcionális meddőség az evolúció perspektívájából

Az evolúció lényege a szaporodás. Mi azoknak a leszármazottai vagyunk, akik sikeresen szaporodtak, a többi génvariáns kihullott az evolúció rostáján. A természetes szelekció az évmilliók során a szaporodás szempontjából minden, akármilyen kis jelentőséggel is bíró sajátságot felerősített. Ahogy a kaszinóban a rulettasztalnál mindenki azon töri a fejét, a következő menetben mire és mennyit tegyen fel, úgy a szaporodásban is alapkérdés, hogyan lehet a kockázatokat és a nyereséget optimalizálni. A nyereség világos: minél több gyermek, akik majd fel is nőnek, sikeresen fognak szaporodni. Az úgynevezett összesített alkalmasság pontosan ezt fejezi ki: hány utód és rokon milyen hatékonysággal terjeszti a génjeinket. Ha gondolatban visszarepülünk az ősidőkbe, a nyereség ugyanez marad, ám merőben más kép rajzolódik ki bennünk a kockázatokról.

Ha számba vesszük a nagyobb kockázati tényezőket, a következő csoportokat kapjuk.

1. van-e és lesz-e elég táplálék a magzat kihordására, majd a csecsemő táplálására;
2. elég biztonságos-e az aktuális környezet a terhességre és az utódgondozásra;
3. mennyire megbízható társ a gyerek apja.

A nő szempontjából nagy kockázat egy terhesség, ha a környezeti és személyi feltételek nem kedvezőek, hiszen egészségét és energiáit olyan utódra áldozza, aki később nem lesz élet- és szaporodóképes. A táplálékhiány következtében az utód gyenge lesz vagy meghal, az állandó veszélyek szintén előidézhetik a terhes nő vagy utóda halálát, és a gyermekével magára hagyott nő még a mai világban is csak kínkeservvel tudja felnevelni utódait. Újraházasodási feltételei rosszabbak, és a mostohaapák mellett felnőni nem túl biztató perspektíva. Bár szélsőséges példa, de bevilágít az evolúciós bugyrokba az a tény, hogy a családokban a mostoha gyermekek negyvenszer gyakrabban esnek gyilkosság áldozatává, mint édestestvéreik, és a családi körülmények közt bekövetkező véletlen balesetek áldozatai is jóval gyakrabban mostoha gyerekek.

„Jobb időkre” halasztott terhesség

Samuel K. Wasser amerikai biológus alkotta meg a funkcionális meddőségre az „adaptív reprodukciós kudarc” modellt. Eszerint az „ok nélküli meddőség” nem betegség, nem funkcionális zavar, mint azt a meddőségipar láttatja, hanem adaptív válasz az adott környezeti és szociális állapotokra. A funkcionális meddőség tehát valójában a „jobb időkre” halasztott terhességet jelenti. Az évmilliók során a női agy arra specializálódott, hogy képes legyen termékenységét a kül- és belvilági feltételeknek megfelelően szabályozni.

Olyan szűrőmechanizmusok alakultak tehát ki, amelyek az észlelt táplálék- vagy biztonsághiány esetén gátolják a megtermékenyülést, az embriómegtapadást vagy végső eszközként vetélést, koraszülést idéznek elő. A „belvilág” hangsúlyozása azért fontos, mert nem az a lényeg, milyenek a körülmények, hanem az, milyennek észleli azokat a nő. Ebből a szempontból tehát rendkívül meghatározó a személyiség is, amely a kora gyermekkori viszonyokat tükrözi. Elég csak arra utalni, hogy az elvált szülők leányai – valószínűleg a partnerbe vetett bizalom hiánya miatt – kétszer gyakrabban vetélnek el!

Táplálék és terhesség

A harmadik világban végzett vizsgálatokból tudjuk, hogy a nők termékenységét meghatározó hormonok szintje a rendelkezésre álló táplálék függvénye. Ínséges időkben jelentősen csökken a termékenység. Hasonló megfigyeléseket tettek a háborúk idején vagy koncentrációs táborokba került nők esetén is. Komoly táplálékmegvonás hatására megszűnik a peteérés és ovuláció. Anorexia nervosában, vagyis amikor a beteg a táplálékfelvétel erős korlátozásával kórosan sovány szinten tartja testsúlyát, a diagnosztikus kritériumok közé soroljuk a menstruáció megszűnését.

Persze a szélsőséges eseteket könnyű felismerni. Ám a karcsúság korában, amikor majd? mindenki fogyókúrázik, igen sok nőben alakul ki rejtett hormonzavar, amelynek látványos jelei még nincsenek, de a megtermékenyülés már nehezített vagy nem megy. Jól ismert jelenség az is, hogy az intenzíven sportoló nők körében gyakori az enyhe hormonális zavar, vagy éppen – mint az atlétanőknél, különösen hosszútávfutóknál tapasztalható – a menstruáció teljes megszűnése. Vizsgálatok azt mutatják, hogy a normál szaporodási funkciók fenntartásához a női test 20%-ának zsírból kell állnia. A zsírszövet hormonális úton, a leptin nevű anyagon keresztül jelzi az agynak, hogy van elég táplálék, a magzat kihordható-e. Meddőségre bizonyára nem mindig megoldás, de figyelemre méltó az a vizsgálat, amelyben évek óta termékenységi problémákkal kezelt nőket egyszerűen hízókúrára fogtak, és a nők 60%-a egy éven belül teherbe esett.

Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus

Szendi Gábor cikkének folytatásából többek között kiderül, hogy mi köze a párkapcsolatnak és a stressznek a szaporodáshoz. Arról is olvashatnak, hogy a meddőségi kezeléseket stresszcsökkentéssel kellene kezdeni. A folytatáshoz kattintson ide.

További hírek és aktualitások Szendi Gábor honlapján.