Olyan könyv ez (Dr. Kovács József: Bioetikai kérdések a pszichiátriában és a pszichoterápiában. Medicina 2007), amelyet haszonnal forgathat beteg és pszichiáter egyaránt. A könyv részletesen elemzi a pszichiátriát mint történeti, társadalmi, kulturális képződményt, s az olvasó számára hamar világossá válik, hogy itt nem egy tudományos diszciplínáról van szó csupán, hanem egy tudományosan érvelő, a tudományosság látszatát felvenni igyekvő hatalmi ágazatról is. Elemzéséből világossá válik: a pszichiátriával nem az a baj, hogy vannak felületes, pénzsóvár vagy olykor hatalmukkal visszaélő emberek.

A pszichiátriával alapvetően az a baj, hogy a diagnózisalkotás alapvetően értékorientált több szempontból is. Egyrészt a „normalitás” kultúra- és értékfüggő, önkényes definíció, másrészt a korunkban kialakult hihetetlen betegségipar profitorientált vállalkozás, amelynek célja az élet egyre több jelenségét pszichiátrizálni, majd gyógyszerrel kezelni.

A pszichiátriát készületlenül érték azok a radikális gazdasági-társadalmi változások, amelyek az addig szolgálóként tevékenykedő gyógyszeripart egyszer csak főszereplővé avanzsálták. A pszichiáter szakma, mivel részben kiszolgálójává, részben haszonélvezőjévé vált a gyógyszeripar nyomulásának, képtelen megvédeni a szakma tudományos integritását.

A könyv rendkívül súlyos kérdéseket vet föl, amelyekre – úgy tűnik – sem a politika, sem a média, de még maguk a szenvedők sem érzékenyültek kellőképpen. Az orvostudomány válságának egy szeletét elemzi a könyv, a legkeserűbb szeletét. Mert míg a szomatikus orvoslásban, minden hamisítás dacára, a legmakacsabb téves elméletek (pl. koleszterinhipotézis) is megdőlhetnek, a pszichiátria képlékeny, megfoghatatlan és ezért igazolhatatlan-cáfolhatatlan tárgya miatt, mint sikamlós kígyó csúszik ki minden kritika markából. Miközben az egész társadalom jövőjét beárnyékolja a pszichiátrizálódás és medikalizáció veszélye, a társadalom tagjai érzéketlennek bizonyulnak a kérdéssel szemben. Ebben bizonyára szerepet játszik sok tényező, az emberek izoláltsága, tehetetlensége, a pszichiátria és gyógyszeripar „boldogságpirulái” által ígért stresszmentes, boldog élet illúziója, de a mai magyar média erőtlensége, érzéketlensége, politika- és szenzációcentrikussága.

Cikkem végén kedvcsinálónak néhány szemelvényt közlök a könyv 2. fejezetéből, amely az antipszichiátriai mozgalom főbb gondolatait ismerteti, majd választ próbál adni a felvetett kérdésekre. Amit az antipszichiátria felvet, hátborzongatóan aktuális, ugyanakkor Kovács sok kérdést elméletileg „helyre” tesz. Kétségtelen, hogy az antipszichiátria csak részben tudománykritika, jórészt pedig morális lázadás egy elnyomó apparátussal szemben. Kovács hűvös tudományos elemzése egyfelől jogosan koncentrál az elvi kérdésekre, másfelől az olvasónak nem szabad elfelejtenie, hogy a napi gyakorlat szintjén nem sok minden változott, az antipszichiátria kritikája ugyanúgy aktuális, mint indulásakor volt.

Az, hogy a pszichiátria öndefiníciója magába olvasztotta az antipszichiátria néhány kritikáját, nem jelenti azt, hogy a szalonképesség látszatán túl ennek a kritikának valódi konzekvenciáit is levonta volna. Nem is teheti, mert már régen nem ő dönt saját szakmai kérdéseiben, hanem a gyógyszeripar által kivásárolt vezetői diktálják a „kezelési protokollokat”, amelyek a meghamisított gyógyszervizsgálatoknak szentesítései.

A könyvből idézeteket adok közre, de ezt nem azzal a szándékkal teszem, hogy a kivonat helyettesítse a könyv megvásárlását és elolvasását, hiszen minden kivonat egyben csonkítás.

Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus

A könyv részleteinek olvasásához kattintson ide.
További hírek és aktualitások Szendi Gábor honlapján.