Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2020. okt. 27. (ke) – Szabina,Szabrina
Egész-ség

Szendi Gábor:

Napozzunk a melanoma ellen?

Napok óta másról sem lehet hallani, hogyan védekezzünk a melanoma ellen. Tíz bőrgyógyászból valószínűleg tíz azt ajánlaná, el se olvassa ezt a cikket. De ha már belekezdett, miért is ne tenné, talán most szabadul meg egy évtizedek óta sulykolt veszélyes tévhittől.

A melanoma előfordulása kétségtelenül rohamosan nő. Az USA-ban például 1973 és 2000 közt a nők körében kétszeresére, a férfiak körében háromszorosára nőtt az előfordulása. Ausztráliában a nők körében 1983 és 1999 között 40%-kal, a férfiak körében 88%-kal, Svédországban 20 év alatt majd a kétszeresére nőtt. Ugye hát a napozás, aranyoskáim, bólogatnak ilyenkor a bőrgyógyászok. Csakhogy az ember agya beindul, amikor azt olvassa, hogy Európában a melanoma Skandináviában a leggyakoribb, a mediterrán országokban pedig csak harmadannyi fordul elő. Minél délebbre megyünk, annál ritkább a melanoma. Ha a napozás árt, nem éppen az ellenkezőjét várnánk?

Anthony J. Yun 2007-es tanulmányában azt fejtegeti, hogy miközben az elmúlt 30 év alatti közegészségügyi kampányokkal elrettentették az embereket a napozástól, ez idő alatt háromszorosára nőtt a melanoma eredetű halálozás. Yun felveti: „lehetséges, hogy a csökkenő és sokkal rendszertelenebb napozás okozta ezt?”. Innen üzenem Yunnak, hogy nagyon úgy néz ki...

Sok napozás – kis kockázat?

A melanoma és a napozás kapcsolatát firtató 29 vizsgálat eredményét összegző tanulmány arra következtetett, hogy akik foglalkozásuk miatt folyamatosan ki vannak téve a napnak, azoknak az átlaghoz képest jelentősen csökkent a melanoma-kockázata. Ezzel szemben, akik csak időszakonként napoztak, azoknak 1,7-szer volt nagyobb a kockázatuk a melanomára. A legnagyobb – azaz kétszeres – kockázatot azoknál mutatták ki, akik életük során többször komolyan le is égtek.

Egy 2005-ös elemzés már 57 vizsgálat adatait összegezve jutott ugyanerre a következtetésre: a foglalkozásszerűen elkövetett krónikus napozás véd a melanoma ellen, az alkalmi napozgatások és leégések viszont fokozzák a melanoma kockázatát. Világos tehát, hogy nem maga a napozás okoz melanomát, hanem az ismételt leégések okozta bőrsérülések.

Allen J. Christophers „A melanomát nem a napsütés okozza” című tanulmányában odáig merészkedik, hogy kijelenti: a melanomának semmi köze a Naphoz. Idézi, miszerint 1969 és 1990 közt 14 úgynevezett esetkontrollos tanulmány jelent meg a melanoma és az összes napon töltött idő kapcsolatáról. A 14 vizsgálatból 7 nem talált kapcsolatot a melanoma és a napozás közt, 5 védőfaktornak találta a napozást, és mindössze 2 talált kapcsolatot a napozás és a melanoma között.

A cikk folytatásában olvashatnak többek között arról, miért véd a napozás a melanoma ellen, és hogy mit is kenjünk magunkra. A folytatás olvasása a Tények és Tévhitek portálon való regisztrációt igényel, ami csupán az e-mail cím megadásából áll. A regisztrációhoz és a folytatáshoz kattintson ide!

(Forrás: Tények-tévhitek.hu)

Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus
További hírek és aktualitások Szendi Gábor honlapján

Kapcsolódó cikkek:
A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com