Egy adott társadalom egészségi állapotának javulására akkor van esély, ha az egészségügy szakemberei a biológiai tünetek mellett legalább ugyanakkora hangsúlyt fektetnek a pszichológiai és szociális tényezők, illetve azok szükség szerinti javítási lehetőségeinek vizsgálatára is – állítja Pszichoszociális tényezők és egészségi állapot című tanulmányában a Kopp Mária-Skrabski Árpád szerzőpáros, a SE Magatartástudományi Intézetének kutatói. A vizsgált populációnál a pszichoszociális faktorok elemzése annál fontosabb, minél nagyobb és minél rövidebb idő alatt bekövetkezett társadalmi, történelmi változásokat éltek át annak tagjai. A stabilabb, kevesebb változást átélő társadalmakban a lakosság egészségi állapotát kevésbé befolyásolják a pszichés és a szociális tényezők. A népegészségügyi kutatásokat végzők többsége e tényt általában figyelmen kívül hagyja, közülük sokan ezért szemlélik tanácstalanul az utóbbi 30-40 évben Közép-Európában tapasztalt látványos és robbanásszerű lakossági egészségromlás tényét.

Ketté szakadt a társadalom

Magyarországon a társadalom egészségi állapotának romlása körülbelül 20 év alatt ment végbe. Míg az 1960-as évek elején népegészségügyi adataink (a társadalmi berendezkedésbeli különbségek ellenére) nagyjából hasonlóak voltak a nyugat-európai átlaghoz, az 1980-as évek végén már az európai halandósági lista végén kullogtunk. Nem számolva a szovjet utódállamok statisztikáit, még ma is a sereghajtók közé tartozunk a szív- és érrendszeri, daganatos, erőszakos és alkoholos halandósági statisztikákban. Gyenge javulás pusztán az öngyilkosságok számának gyakoriságában tapasztalható.

1970 környékén már a gyógyítás szinte minden területén rosszak voltak a mutatók, mégis az azt követő 18 évben jelentősen csökkent a csecsemőhalandóság, amely a szerzők szerint egy egészségügyi rendszer szolgáltatási minőségének legjobb mutatója. Vagyis az egészségromlás nem az ellátás minőségének gyengülése miatt következett be. Okát a társadalom polarizálódásában látják. Míg 1960 előtt nagyjából mindenki hasonló társadalmi és szociális környezetben élt, az 1970-88 közötti időszakban a kedvezőbb gazdasági körülmények következtében (18 év alatt 200 százalékkal nőtt a nemzeti jövedelem !) egyesek a korábbinál lényegesen kedvezőbb anyagi helyzetbe kerültek, mások viszont leszakadtak. A szociálisan tartósan hátrányba kerülők egészségi állapota pedig tragikusan romlott. A halálozási mutatók ebben a periódusban népcsoportonként lényeges különbségeket jeleznek.

Tömeges egészségromlás

Az utóbbi tíz év nemzetközi népegészségügyi kutatásai világosan rámutatnak arra a tényre, hogy a tömeges egészségromlást produkáló társadalmi rétegekben a tradicionális kockázati tényezőknél (dohányzás, alkohol, elhízás, inaktív életmód) lényegesen nagyobb szerepet játszik az egyén társadalmi/szociális helyzete a betegségek kialakulásában. Furcsa paradoxon, hogy míg a fejlődő országokban annál egészségesebb a lakosság, minél magasabb a nemzeti jövedelem, addig az OECD államaiban fordított a tendencia. Ott minél magasabb a gazdasági növekedés, annál inkább polarizálódik a társadalom szegényekre és gazdagokra.

Azokban a társadalmakban (pl. Svédország, Japán), ahol az állampolgárok jövedelmei között nincs kirívóan magas különbség, folyamatosan emelkedik a születéskor várható élettartam, vagyis javul a lakosság általános egészségi állapota, azokban pedig (pl. Nagy-Britannia, USA) ahol bizonyos rétegek egyre gazdagabbak lesznek, mások viszont látványosan elszegényednek, drasztikusan csökken a várható élettartam. Vagyis egy bizonyos társadalmon belül minél nagyobbak a jövedelmi különbségek, annál látványosabban romlanak a morbiditási és mortalitási adatok. Ezek szoros összefüggést mutatnak a munkanélküliségi ráta, az erőszakos bűncselekmények, a koraszülések/alacsony súllyal születettek és az aluliskolázottak magas arányával.