Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2020. szep. 28. (hé) – Vencel
Test-lélek-szellem

Szendi Gábor:

Bocs, de zavar, hogy zavar!

Az ember társas lény, de azért ezt néha lehet nagyon unni. A minap a buszon két fiatal nőnemű és egy fiatal hímnemű egyed – időnként hangos cuppogás és nyílt tapizás kíséretében – azon évődött, hányszor párosodott a hímnemű a mellette ülő nőnemű legjobb barátnőjével.

Mivel már akkor ezen a cikken gondolkodtam, feltettem a kérdést, na öcsi, most mi a teendő? Egyik verzió: Bud Spenceresen odalépni, és valami olyasmit mondani: „Csúnya fiú, nem zavar, hogy itt sokan ülnek körülötted”, és amikor csúnya fiú izomból akarja megoldani a helyzetet, akkor átdobni őt a buszablakon. Azért ahogy ott elmélkedtem, éreztem, hogy nem ez a tuti megoldás, nemcsak az erőviszonyok meg az így támadó huzat miatt. Ha komolyan vesszük magunkat, konstruktívabban kell hozzáállni a dolgokhoz. Az asszertív vagy önérvényesítő viselkedést oktató könyvek az ilyen „ablakon átdobós” megoldásokra azt mondják: ez az agresszív viselkedés. Az is agresszív viselkedés lenne, ha csak egyszerűen leordítanám a fejét. Sőt, valljuk be, az sem jó, ha az ember megengedi magának azt a luxust, hogy spirázzon az ilyen dolgokon. Kinek hiányzik a magas vérnyomás, a fojtott indulat és egyéb primcsi dolgok?

A másik megoldás: „én lenni török vendégmunkás, nem érteni vidám fiatalok társalgása”. Igen, de az asszertív tréning tanfolyamok első leckéje, hogy ez meg a passzív vagy önfeladó viselkedés. Zavar valami, de úgy csinálok, mintha nem zavarna. Fel szokták még emlegetni a passzív-agresszív viselkedést, mint kerülendő viselkedésformát. A passzív-agresszív emberek néma ellenállók, azzal állnak bosszút, hogy nem tesznek meg valamit. Mondjuk, jelen esetben egy hajóbőrönd (tele illemtankönyvekkel) rázuhanna a zavaró egyénekre, és akkor én, mint passzív-agresszív egyén nem törném kezem-lábam, hogy lecibáljam róluk. Mondjuk, nem venném észre.

De hagyjuk a csökött beidegzéseket, be kell lássuk, hogy kizárásos alapon marad az önérvényesítő viselkedés. De azért ettől nem lesz automatice könnyebb az életünk.

A csúf, a gonosz és az önérvényesítő

Az önérvényesítő viselkedés lényege: hogyan védjem meg saját jogaimat, miközben mások jogait is tiszteletben tartom. Már ennyiből is látható, hogy az önérvényesítő viselkedés nem alkalmas minden helyzet megoldására. Mert ehhez kell a másik kooperációja. Persze kérdés, mit tekintünk helyzetnek. Ha egy eladó a boltban elnéz a fejünk felett, vagy nem akarja becserélni a hibás árut, akkor mi a helyzet, amit meg akarunk oldani? Legyen ezentúl jólnevelt, illetve azonnal cserélje be az epilátorunkat? De arra semmi garancia, hogy gyors átnevelő tanfolyamunk sikerrel jár, illetve hogy epilátorunkat becserélik. S ezzel máris előállt egy újabb helyzet (nevezzük kíméletlenül kudarcnak): eladó nem változik, epilátorunkat nem cserélték be.

Az önérvényesítő viselkedés következménye tehát nem mindig a győzelem. Több okból is. Lehet, hogy előttünk járt a boltban egy asszertív tanfolyamról érkező csoport, és lepakoltatták az egész polcot, kipróbáltak mindent, majd vásárlás nélkül távoztak (tipikus házi feladat az ilyen tanfolyamokon). Az eladónk szíve ez idő alatt megkeményedett. De lehet neki gyermekkori traumája is (sokat ugráltatta mostohaapja), meg sok minden oka, hogy egyszerűen ne legyen vevő a mi önérvényesítő technikáinkra. Az önérvényesítés tehát nem ellenállhatatlan fogás, hanem kísérlet az emberi módon való együttélésre. Ez az alaphelyzet, amit minden önérvényesítő viselkedés meg akar oldani. „Tisztelem jogaidat, személyiségedet, tiszteld Te is az enyémet.” Ezzel a nemes eszmével szemben azonban lehet valaki közömbös, sőt! Egy agresszív típusú személyiség erre azt mondhatja: tudod mit, ne tiszteld a jogaimat, és én is fütyülök a tieidre. Aztán vannak olyan helyzetek, amikor az önérvényesítésnek nincs helye, mert gyorsan lelövik az embert.

Az önérvényesítő viselkedés kulcsszava a ?jogos elvárás?. Írott és íratlan szabályok mondják meg, mit várhatunk el másoktól, milyen jogaink lehetnek adott helyzetben. Az agresszívet nem érdeklik a szabályok, csak önmaga. A passzív tudja a szabályokat, de nem meri számon kérni, ha megsértik őket. Az önérvényesítő megkísérli (!) érvényesíteni a jogait, de bekalkulálja, hogy ez nem mindig sikerülhet, és hogy nem minden helyzetben kivitelezhető. Vagyis az önérvényesítésnek van egy fontos lélektani aspektusa: tudatában vagyok jogaimnak, értékeimnek, és ha módomban áll, meg is védem ezeket. Szabadság, egyenlőség, testvériség. Szükségünk van ezekre az érzésekre, hogy békében élhessünk magunkkal és másokkal.

Jogaink

Az önérvényesítés ott kezdődik, amikor az elnyomott háziasszony, férj, beosztott felemeli a fejét, megcsörgeti láncait, és azt kérdezi önmagától: miért kell nekem lelki nyomorban élnem? A válasz: mert értéktelennek érzed magad, mert azt hiszed, megbántod a többieket, ha ellentmondasz nekik, mert önző dolognak tartod, ha neked is vannak igényeid.

A jogok megfogalmazásával kezdődik minden, de mint látjuk, ezzel búcsút kell mondjunk az önfeladás filozófiájának. (Az ilyen cikkeket nem az agresszívek szokták olvasni, mert nem ők, hanem környezetük szenved.)

Pl. jogom van arra, hogy egyenrangú emberként kezeljenek. Jogom van érdekeimet képviselni, eszerint cselekedni, s adott esetben nemet mondani. Jogom van kérni. Jogom van saját véleményemen lennem és ezt kifejtenem. Jogom van tévedni. Jogom van gyengének lenni.

Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus, tudományos munkatárs

Hogyan védhetjük meg mégis a jogainkat? A cikk végén ez is kiderül. A folytatáshoz kattintson ide!
További hírek és aktualitások Szendi Gábor honlapján.

A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com