Mindig arról győz meg, hogy abszolút igaza lehet az evolúciós pszichológiának, amikor a féltékenységet is evolúciósan hasznos tulajdonságnak tekinti. A féltékenységnek több formáját ismerjük, de mindegyik visszavezethető az erőforrásokért vagy szaporodási haszonért folyó versengésre. A testvérféltékenység, amely oly sok veszekedést, majd gyűlölködést szül, harc a szülői szeretetért, a családban betöltött kiváltságosabb pozícióért. Nem is kell visszamenni az ősidőkbe, ha meg akarjuk érteni, hiszen kedvenc gyereknek lenni bizony előnyökkel jár, még ha a szülők nem is akarják ezt mindig tudomásul venni. Az emberiség fejlődésének archaikus korában kedvencnek lenni esetleg a túlélést jelentette. Akkoriban a verseny azért folyt, ki kap előbb és többet enni.

A szerelmi féltékenység a másik gyakori típusa ennek az olykor ősi zárványnak tekintett, meg nem értett érzelemnek. Bár ugyanazt a szót használjuk rá, a férfi és a női féltékenység alapvetően más természetű.

Féltékenység és szaporodás

Az evolúciós pszichológiai írások mindig annak taglalásával kezdődnek, hogy az élet lényege a reprodukció, génjeink átörökítése. Ez ellen bárki szót emelhet, és lemondhat arról, hogy sikeresen szaporodjon, vagyis hogy életképes és majdan sikeresen szaporodó utódokat neveljen fel. Csakhogy ezzel nem megcáfolja, hanem igazolja az elméletet, mert a következő generációban azoknak a génjei már nem lesznek jelen – vagyis kiszelektálódtak –, akik önként vagy kényszerítő körülmények hatására lemondtak a szaporodásról.

A következő lecke annak megértése, hogy bár az emberi faj nem teljesen monogám, a házasság mint szociális intézmény gyakorlatilag minden emberi társadalomban létezik. Ennek oka az, hogy az embergyerek rendkívül életképtelennek születik, és igen sokára éri el a szaporodóképes felnőtt kort. Már az állatvilágban is, főként a madaraknál és emlősöknél megfigyelhető, hogy sok fajban a hím komoly energiákat fektet be az utódnevelésbe, táplálékszerzésbe, utódvédelembe. A szelekciós nyomás fejlesztette ki az utód együttnevelésére való hajlamot, mert azoknak a hímeknek, akikben nem volt meg a készség erre, az utódai valószínűbben pusztultak el.

Embernél ez a készség igen erős, az apaság intézményét az emberi faj „fejlesztette” ki. Persze minden evolúciós előny megszerzése jár némi kockázattal. A féltékenység valójában kockázatcsökkentő, előrehuzalozott stratégia, amely olykor – mai szemmel – kóros méreteket ölthet.

A férfi féltékenység

A férfi, ha lecövekel egy nő mellett, nevezzük ezt házasságnak, és közös gyermeket akar nevelni vele, többszörös kockázatnak teszi ki magát. Egyrészt lemond az elkötelezetlen szexszel járó lehetséges sok utód előnyéről. Amikor evolúciósan gondolkodunk, természetesen félre kell tennünk a morális megközelítést, amely ugyancsak evolúciósan kifejlődött társadalmi intézmény, s célja a „csalás” kivédése. Csalásnak az evolucionisták az egyoldalú előnyszerzést gondolják. Csalás, megcsalás egymáshoz közelebb álló fogalmak, mintsem elsőre gondolnánk. A férfi egyik nagy kockázata ugyanis, hogy felesége megcsalja, mástól esik teherbe, és a férfi más génjeinek elterjesztéséért fog keményen munkálkodni.

Azt gondolnánk, kivételes dolog ez. Nos a vizsgálatok alapján úgy becsülik, hogy a családban nevelt, édes gyermeknek tekintett utódok 20-30%-a valójában idegen férfitől származik, csak ezt az „apák” nem tudják. Ezért is alakult ki az a szokás, hogy az újszülöttben mindenki az apa vonásait kezdi keresni. A megcsalás a nő részéről csaló stratégia, melynek célja az, hogy egy jó génanyagú férfitől, a szeretőtől essen teherbe, de egy arra alkalmas férfival neveltesse fel gyermekét. A férfi féltékenység gyökere tehát, nagy átlagot tekintve, szexuális természetű. A férfi szexuálisan birtokolni akarja a nőt, agresszíven támadja esetleg a riválisokat, akik el akarják venni tőle a szaporodás lehetőségét.

Mindez persze nagyon ősi és mély struktúra, lelkileg természetesen nem ilyen primitíven jelenik meg. Lehet tehát csodálatos verseket írni, dalokat énekelni, de a lényegen nem változtat. Jön Othello, és megfojtja Desdemonát. A férfi féltékenység másik oka az, amiért kialakult a monogámia is: a rejtett ovuláció, vagyis hogy a nőknél nem tudni, mikor termékenyek. Ha ez nyilvánvaló volna, mint sok más állatfajnál, akkor a férfinek elég volna a termékenységi időszakokban „felügyelni” felesége kapcsolatait. Így azonban örökös gyanakvás az élete, hacsak nem tanul meg bízni a másikban. Vizsgálatok azt mutatják, hogy tudattalan mechanizmusok, pl. illatanyagok révén a férfiak bizonyos mértékben mégis csak érzékelik barátnőjük/feleségük termékeny időszakát, mert az ovuláció idején szokott csúcsára hágni az ellenőrzősdi.

Érdekes még, és ez átköt minket a lélektanilag már kézenfekvőbb értelmezésekhez, hogy a csúnya vagy önmagukkal elégedetlen, önmagukban bizonytalan férfiak általában hajlamosabbak a féltékenységre. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy a kevésbé vonzó és kevésbé domináns hímek valószínűbben szorulnak ki a szaporodásból, több a riválisuk, és több a félni valójuk, hogy akad majd náluk jobb.

A női féltékenység

A közös gyermek vállalásával természetesen a nő is kockáztat, mégpedig azt, hogy a férfi idővel elhagyja. A férfit a nőhöz számos dolog köti, így a szex és az ennek talaján kialakuló érzelmi kötődés. Ennek kézenfekvő bizonyítéka, hogy mind férfiben, mind nőben orgazmuskor oxytocin szabadul fel, melynek közvetlen biológiai hatása a szoros érzelmi kötődés kialakulása. Ami viszont összekötheti a párt, az szét is választhatja őket. Az evolucionisták szerint az embernek azon tulajdonsága, hogy egész évben kívánja a szexet, azért alakult ki, hogy tartós párkapcsolatok jöhessenek létre. Az oxytocin azonban „közbeszólhat”, és a kezdetben csak szexuális kielégülést nyújtó szeretőbe bele is lehet szeretni.

Érdekes megfigyelni, hogy a férfiak szexuális hűtlenségét majd´ minden társadalomban lazábban ítélik meg, mint a nőét. Ez nem csupán a férfiuralom miatt van, hanem mert mások a kockázatok. A nő azzal még nem feltétlen veszíti el partnerét, ha az szexuálisan félrelép. Az igazi veszély akkor áll elő, ha a férfi érzelmileg köteleződik el egy másik nő iránt. A férfi tipikus kérdése megcsalatás esetén: „És lefeküdtél vele?” A nő tipikus kérdése: „És szereted?”

Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus, tudományos munkatárs

Hogyan kezeljük hát féltékeny partnerünket? A cikk végén ez is kiderül. A folytatáshoz kattintson ide.
További hírek és aktualitások Szendi Gábor honlapján.