Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2022. szep. 30. (pé) – Jeromos,Médea
Itthon

Jön az abortusztabletta?

Az orvosi szakmai kollégium támogatja az úgynevezett abortusztabletta magyarországi bevezetését. A gyógyszeres terhességmegszakítás részletes szakmai feltételeit most dolgozza ki a testület. A kérdésben a végső szót az Egészségügyi Minisztérium mondhatja ki. Egyelőre egyik hazai gyógyszergyártó sem törzskönyvezte a medicinákat – több gyógyszer együttes hatása idéz elő vetélést –, bár a kollégium döntésének ismeretében várhatóan ez is megtörténik a közeljövőben. Az abortusztabletta használatát az Egészségügyi Világszervezet is támogatja. A beavatkozáshoz továbbra is szükséges lesz a kórházi felügyelet.

Minderről a Népszava számolt be, Szabó Istvánra, a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium elnökére hivatkozva. Losonczi Gergely írásából kiderül, hogy jelenleg a kollégium három tagjából álló bizottság dolgozza ki az alkalmazás szakmai feltételeinek részleteit. Egyebek mellett meghatározzák, hol lehet majd igénybe venni, illetve kik végezhetik el a beavatkozást. A testület a kidolgozott javaslatot megküldi az Egészségügyi Minisztériumnak, amely a végső szót mondhatja ki a kérdésben. A gyógyszereket az Országos Gyógyszerészeti Intézetnél lehet majd törzskönyvezni.

Jelenleg több mint húsz államban, köztük Franciaországban, Nagy-Britanniában, Svédországban és Svájcban is engedélyezett a gyógyszer használata. Ezekben az országokban a korai fázisban, gyógyszeresen végzett művi terhességmegszakítások aránya körülbelül 50 százalék, és folyamatosan emelkedik. A módszer előnye, hogy sokkal kevesebb szövődménye van, illetve az eddigi tapasztalatok szerint – a hagyományos abortusszal szemben – nem áll fenn a meddővé válás kockázata sem.

A mifepriston hatóanyagú készítmény a terhesség első nyolc hetében 95 százalékban hatásos, ám nem jelenti azt, hogy orvosi felügyelet nélkül használható lenne. A gyógyszer hatására bekövetkező vetélés alhasi görcsöket, heveny vérzést okoz, használatakor ugyanúgy szükséges a kórházi felügyelet, mint az operációnál. Az esetek csaknem 10 százalékában a tabletta mellett műtéti beavatkozásra is szükség van. Azokban az országokban, ahol engedélyezik a tabletta használatát, nem emelkedett az abortuszok aránya, a módszer azonban némileg humánusabb a műtéti beavatkozásnál. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már két évvel ezelőtt javasolta a gyógyszeres terhességmegszakítás alkalmazását. A hatóanyagot több mint húsz éve fejlesztették ki, Magyarországon pedig már több mint tíz éve Szegeden végeznek klinikai kísérleteket.

Az utóbbi években csökken ugyan a terhességmegszakítások száma, de összehasonlítva a szintén egyre mérséklődő szülések számával, kiderül, hogy az arány évek óta változatlan. Száz szülésre Magyarországon ötvenöt, Nyugat-Európa legtöbb államában azonban mindössze 5–11 abortusz jut. A 18 év alatti korosztályban is magas az abortuszok száma, gyakran mindössze 13–14 éves lányok is ily módon vetnek véget nem kívánt terhességüknek. Magyarországon a nők maguk döntenek a kérdésben. A beavatkozás szövődményei a gyulladásos alhasi fájdalmaktól kezdve a meddőségig terjednek.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com