Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. márc. 19. (ke) – József,Bánk,Józsa
Illóolaj-kereső

Bevezetés

Ismertető az aromaterápia eredetéről, kialakulásáról és működéséről.

Illóolaj-történelem
Már az ókori kultúrák is jól ismerték és sokoldalúan használták az illóolajokat. Elsősorban testápolás céljára, illatosító eszközként alkalmazták, de igazán nagy jelentőséget a szakrális tevékenységekben kapott. Papi beavatás elképzelhetetlen volt illóolaj nélkül, az uralkodókat pedig felkenték, és ehhez illóolajokat használtak. A gyógyítás eszközeként ugyancsak szerepet kaptak az aromás anyagok: az egyiptomi, a mezopotámiai, a görög és a római, illetve az indiai és a kínai kultúrában egyaránt ismerték és kedvelték őket. A Biblia szövegében megtalálható a balzsam, a tömjén és a mirha is.

Arábia, Perzsia
Arábia csodálatos illatairól sokat olvashattunk. Máig fennmaradt Szemiramisz függőkertjeinek, a legendás babiloni aromatikus kerteknek a híre. Nabukudurri uszur király felesége, Szemiramisz a fák árnyékában, a palota mellett élvezhette az illatos növények nyugtató hatását.
Az antik Perzsiában sok indiai eredetű fűszert használtak. A Zend Aveszta szent könyv ezeknek a növényeknek a gyógyító célú felhasználásáról is szól.

Egyiptomiak, zsidók
Hogy mennyire szerették őseink az illatszereket, arról az is tanúskodik, hogy az egyiptomi királysírokba más használati tárgyak mellé illatszeres palackokat tettek. A halottak mumifikálásához az illóolajok baktériumölő és konzerváló hatását használták ki.

Az egyiptomiak többek között szerecsendióval, sáfránnyal, kaporral, feketeürömmel, bazsalikommal is gyógyítottak. Ismerték a vöröshagyma és a fokhagyma gyógyító tulajdonságait. A piramisépítő rabszolgáknak a vöröshagymával együtt minden reggel egy-egy gerezd fokhagymát adtak. Az egyiptomi kultúra hanyatlásakor is híresek maradtak botanikus kertjeik, amelyekbe afrikai, arábiai és indiai növényeket gyűjtöttek össze. A Nílus-parti gyógynövénykertek magukhoz vonzották a régi világ bölcseit.

A zsidó kultúrában nagy becsben tartották a tömjént és a mirhát, füstölőként és illatszerként egyaránt. Ismerték ezeknek a fájdalomcsillapító és nyugtató hatását is. A halálraítélteknek kivégzés előtt olyan bort adtak, amit tömjénnel és mirhával fűszereztek. A keresztfán szenvedő Jézusnak ezt nyújtották italként. A mirhát egyébként kedvelt ruha- és fekvőhely-illatosító szerként is számon tartották.

A héber Messiás szó magyarul „Felkentet” jelent. A kereszténység az emberré lett Isten Fiáról nyerte nevét, annak a hitnek a megfogalmazása nyomán, hogy Jézus, a názáreti ács volt a Messiás. A héber Messiás szó ugyanis görögül Krisztosz. Azokat pedig, akik Jézust tartották a Messiásnak, a Messiás követőinek, Krisztianoi-nak nevezték, azaz magyar szóhasználattal keresztényeknek.

Kína, India
A kínai kultúrában a nagy mennyiségű illóolaj adagolásakor fellépő kábító hatást aknázták ki. A régi Kínában többféle aromás növényt használtak. Már jóval az egyiptomiak előtt ismerték és alkalmazták a fahéjat, a borsot és a gyömbért a járványok elleni küzdelemben. A gyömbért ugyanakkor erősítő, tonizáló szerként, valamint fájdalomcsillapításra, láz és köhögés, kígyómarás és szembajok ellen is használták. Gyömbért és ürmöt alkalmaztak az ősi, de ma is használatos melegítéses gyógymódhoz (moxa).

A védák szerint i. e. 1600-ban már Indiában is ismerték az illóolajos növényeket. Az ősi hindu eposz, a Ramajana egyik története szerint négy különösen hasznos gyógyfű hozott gyógyulást a sebesülteknek. Érdekes, hogy az eposz kimondottan arról beszél: a betegek „a füvek illatától” gyógyultak meg. Nagy becsben tartották Indiában a szantálolajat, de ismerték a fokhagyma, a bazsalikom, a kardamom és a szegfűszeg jótékony hatásait is.

Görögök, rómaiak
A görög orvostudomány ötvözte az egyiptomi és a keleti kultúrákat. A görögök – a kínaiakhoz hasonlóan, nagy mennyiségben – a jövendőmondók transzállapotának előidézése céljából is alkalmaztak illóolajokat. Fordulópontot jelentett Nagy Sándor Indiába irányuló hadjárata. A hadvezér egzotikus gyógynövényeket, fűszernövényeket is hozott haza magával, ezeket azután Aszklépiosz gyógyító szentélyeinek orvosai alkalmaztak a gyógyításban. Járványok ellen például borókát és babért használtak, de vallási szertartásokon is aromás növényekkel füstöltek. De Materia Medica című művében (i. e. 146) Dioszkoridész mintegy ötszáz növényt ismertet.

A görög orvostudomány örököseként a rómaiak ugyancsak felhasználták az aromás növényeket és olajokat. A modern gyógyszerészet atyjaként számon tartott Galénosz, a Rómában letelepedett görög orvos gyógyszerkönyve 473 különböző, növényi eredetű készítményt foglalt magában. A latinok nagyra becsült füve volt a zsálya, amelyet minden betegség gyógyítására alkalmasnak véltek. A lakásokban kakukkfűvel füstöltek, hogy megtisztítsák a levegőt, aratás előtt pedig a munkások kakukkfű teát ittak, hogy megvédjék magukat a kígyómarástól.

Mind a görögöknél, mind a rómaiaknál közkedvelt volt az erdei fenyő, amit egészségmegóvásra és betegségek ellen egyaránt alkalmaztak.

A Római Birodalomban főként a testápolásban terjedt el az illóolajok használata. Érdekes, hogy Szolón athéni rendelete férfiaknak megtiltotta az illatos kenőcsök használatát. Közmondás is született e témában: „Non bene olet, qui bene semper ole”, vagyis: Nincs annak jó szaga, aki mindig illatos. A parfümök és illatos kenőcsök készítőit és az ilyen anyagokkal kereskedőket nagy becsben tartották, Capuaban külön utcájuk is volt.

Középkor
A népvándorlás idején az illatkultusz eltűnt Európából, csak Bizáncban élt tovább és virágzott. A középkor eleje nemcsak sötét volt, hanem büdös is. A keresztes háborúkból, a Szentföldről hazatérő lovagok azonban magukkal hozták az illóolajokat és a fűszereket. A szerzetesek a kolostorok kertjében gyógynövényeket és fűszernövényeket kezdtek termeszteni, ugyancsak ők készítették az illóolajokat. Nekik köszönhető, hogy ezeknek a gyógyító hatását újra felfedezték és alkalmazni kezdték. A legerősebb illatú növényeket tekintették a leghatékonyabbnak, és ebben igazuk is volt, mert a legértékesebb gyógynövények valóban az erős illatúak, mint például a fokhagyma.

Szent Hildegard apátnő (1098-1179), a Benedek rend szerzetese a középkor egyik leghíresebb orvosa volt. Könyveiben az illóolajos növények sokoldalú alkalmazási lehetőségeiről ír: többek között az édesköményről, a fahéjról, a fehérborsról és a szegfűborsról, a fodormentáról, a fokhagymáról, a kaporról, a levenduláról, a petrezselyemről, a szerecsendióról és a zsályáról. A templomokban alkalmazott füstölőnek több előnye is volt: emelte a szertartás ünnepélyességét, ugyanakkor jó fertőtlenítő hatása révén megóvta az összegyűlt embereket attól, hogy átadják egymásnak betegségeiket.

A pestisjárványok idején a védekezés fontos része volt a füstölés, amit a boróka fájának égetésével hajtottak végre. Az 1630. évi pestisjárvány idején Toulouse-ban felfigyeltek „a négy tolvajra”, akik rendszeresen fosztogatták a fertőzött házakat, kirabolták a betegeket és a halottakat, miközben ők maguk nem betegedtek meg. Végül elfogták és halálra ítélték őket, de kegyelmet ígértek nekik, ha elárulják a titkukat: milyen titokzatos folyadékkal védekeztek a járvány ellen. A négy tolvaj végül beadta derekát, vallomásuk ma is olvasható a toulouse-i levéltárban. Kiderült, hogy olyan borecettel dörzsölték be a testüket, amelyben előzőleg zsályát, kakukkfüvet, majoránnát, levendulát, rozmaringot és más aromás gyógynövényeket oldottak fel. Ma már tudjuk, hogy az említett növények mind baktériumölő hatásúak. Mindenesetre „a négy tolvaj ecetje” a XIX. század végéig hivatalos szerként szerepelt a francia gyógyszerkönyvben.

Olejkárok, polgárosodás
Hamarosan az orvosok és a vándor gyógyszerárusok eszköztárának fontos részévé váltak az illóolajok. A XVI. századtól kezdve a XVIII. század végéig csaknem egész Európát bejárták azok a felvidéki tótok (olejkárok), akik olajkészítményeket (főleg fenyő alapúakat), valamint többféle gyógyfüvet és gyógyszereket árusítottak. Huszáregyenruhába öltöztek, „magyar doktornak” nevezték magukat, és egészen 1786-ig virágzó kereskedelmi tevékenységet folytattak. Ekkor azonban kormányrendelettel tiltották be tevékenységüket, részben azért, mert gyakran mérgező anyagokkal (arzén, belladonna) házaltak.

A polgárság társadalmi szerepének előretörésével a testápolásba ismét „bevonultak” az illatok, egyre többen alkalmaztak illóolajokat. A XX. század kezdetéig gyógyszerkönyveinkben megtalálhatók voltak a régi, aromaalapú gyógyszerek is.

A kis lepárlóüzemek helyét az utóbbi évtizedekben átvette a nagyüzemi gyártás, és ma már a kozmetikai célú illóolajokat mesterségesen is elő tudják állítani. A természetes anyagok hívei tehát jól teszik, ha alaposan tájékozódnak, mielőtt döntenek arról, milyen márkájú illóolajat vásárolnak. Ragaszkodjunk a jó minőséghez, főleg ha az illóolajat nem csak külsőleg akarjuk használni, hiszen a nem elég tiszta készítmény belsőleg alkalmazva esetleg többet árthat, mint amennyit használ.

Az aromaterápia eredete
Az aromaterápia kifejezés René Morris Gattefosse lyoni vegyésztől származik. 1926-ban jelent meg kutatásait összefoglaló könyve, amely ezt a címet viselte. Gattefosse aromaterápiának minősítette az illatos növények, drogok és az illóolajok használatán alapuló gyógyító eljárások összességét. Illóolajnak pedig egy adott növény vagy növényi rész vízgőzzel lepárolható (vagyis desztillálható) illékony vegyületeinek összességét nevezte. Meghatározása ma is helytálló. A lyoni kutató egyébként látnoknak bizonyult, hiszen már a XX. század első negyedében leszögezte: „A ma már széles körben alkalmazott antiszeptikus és mikróbaölő hatáson kívül az illóolajoknak nemcsak energetikai és sebgyógyító, hanem antitoxikus (mérgezés elleni) és vírusellenes hatásuk is van. A jövő nagy szerepet tartogat számukra.”

Valóban így van, hiszen ma már bizonyított tény, hogy az illóolajok nemcsak a baktériumok, vírusok és gombák szaporodását gátolják, hanem görcsoldó, fájdalomcsillapító és köptető hatásuk is van. Emellett helyreállítják az emésztőszervek – a gyomor, a bélrendszer, a máj, az epehólyag és a hasnyálmirigy – működését, csökkentik a gyulladásokat, ugyanakkor természetes élénkítő, hangulatjavító szerek.

Hogyan, miért működnek az illóolajok?
Szaglószervünk különlegesnek minősíthető, hiszen az egyetlen olyan érzékszervünk, amely közvetlen kapcsolatban áll az úgynevezett limbikus rendszerrel, vagyis agyunknak a fejlődéstörténeti sorrendben először kialakult részével. Ezért az illatok, a szagok közvetlenül és azonnal befolyásolják az idegrendszert, érzelmeinket, lelki beállítottságunkat. A szaglás, az emlékezés, az érzékelés és a reagálás mindezekre, egyetlen lélegzetvételnyi idő alatt együttesen megy végbe.

Ezt bizonyítja, amit sokan megtapasztaltak már, hogy valamilyen illat hatására pillanatok alatt felidéződik egy-egy emlék, valamilyen rég elfeledettnek hitt hangulat. Más-más illat társul eltérő hangulatokhoz, érzelmekhez: különböző illatra asszociálunk, ha boldogok vagy elégedettek vagyunk, ha szeretetet vagy haragot érzünk, irigyek vagyunk vagy félünk. Ha változik a hangulatunk, módosul a testszagunk is. Ezzel magyarázható, hogy házi kedvenceink, a velünk élő kutyák, macskák azonnal megérzik, ha más a kedvünk.

A különféle betegségeknek ugyancsak jellegzetes szaguk van, ezért a jó orvos és természetgyógyász ezt is figyelembe veszi a kórkép, az állapot megállapításához.

Amikor az ember náthás vagy influenzás, azonnal érzi, mennyire fontosak életében az illatok, hiszen a szagokat nem képes érzékelni, ezért a legfinomabb étel ízét sem érzi igazán. Rossz belegondolni, mi lenne velünk, ha nem érezhetnénk a tavaszi rét, az ibolya, a rózsa, a gyöngyvirág vagy a nárcisz illatát, a fenyőerdő csodálatos levegőjét vagy a számunkra kedves emberekből áradó illatokat.

Felhasznált és ajánlott források:
Domokos János, Oláh Andor: Gyógyítás illóolajos növényekkel, aromaterápia. Planétás Kiadó, Budapest, 1991
Biegelbauer Pál: Gyógyító illatok, aromaterápia. Bioenergetic Kiadó, Budapest, 1990
Michael Kraus: Aroma lexikon. Ökoszerviz Kft., Budapest
Rápóti Jenő – Romváry Vilmos: Gyógyító növények. Medicina, Budapest, 1991

old.natursziget.com