Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2020. szep. 28. (hé) – Vencel
Nyílt tér

Szednem kell egy gyógyszert,
amire nincs szükségem

Az orvosoknak új irányelveket fogalmaztak meg, mikor írjanak fel antidepresszánst, miközben aggályos, hogy túl sok ember szedi ezeket a szereket. Sarah Venn szerint tévesen írták fel neki a Seroxatot (paroxetin), és 8 év alatt háromszor is próbált leszokni, de hiába.

A megvonási tünetek megakadályozzák őt abban, hogy elhagyja a szert.

„Az antidepresszánsok borzasztó függést alakítanak ki”

Sarahnak egyetemi évei alatt írták fel a Seroxatot szorongásos panaszaira. Mint mondja, azonnal szenvedett a mellékhatásoktól. „Semmi energiám nem volt. Letargiába estem. Elkezdtem érezni valami olyasmit, mintha elektrosokkokat kapnék, s ettől rángatódzni kezdtem. Elérkeztem arra a pontra, hogy már tanulni sem tudtam.”

Influenzaszerű tünetek

Sarah elmondja, hogy elolvasta a gyógyszer mellé adott betegtájékoztatót, amely azt írta, kezdetben lesznek mellékhatások, de azok gyorsan megszűnnek. Úgy döntött hát, szedi tovább a gyógyszert.
Tenni akartam valamit, hogy megszűnjenek a problémáim.

Folytatta a gyógyszer szedését, majd 2000 májusában, utolsó egyetemi évében megpróbálta elhagyni. „Semmit nem tudtam a Seroxatról. Megpróbáltam gyorsan elhagyni egy-két hét alatt.”

„Mielőtt felfogtam volna, ágynak estem. Fel nem foghattam. Úgy éreztem magam, mint akinek folyamatosan influenzája van.”
Az orvosa azonnal visszaállította őt a Seroxatra.

„Később próbáltam elhagyni sokkal fokozatosabban, használtam a gyógyszer folyékony formáját is, de így sem sikerült. Ez volt az a pillanat, amikor bekapcsolódtam a Seroxatot Használók Csoportjába.”

Csak utolsó megoldásként

Hozzáteszi: „Balszerencsémre az a tapasztalatom, mint sok ezer más embernek is, hogy tévesen adtak nekem antidepresszánst. ”Hagyták, hogy szedjem, nem ellenőrizték az állapotomat, és úgy tapasztaltam, hogy borzasztó erős függés alakul ki e szerekre.„ Most, nyolc év után, fizikoterápiát írtak fel, erre van valójában szükségem. De még mindig szedem a Seroxatot, miközben nincs rá szükségem. Három kísérletem volt, hogy elhagyjam. Nem tudtam elhagyni. És egy csomó hozzám hasonló ember van. Nem tudom, mikor jön el az idő, amikor már nem fogom szedni ezt a szert.”

Azt mondja: „Ezek a szerek biztos jók néhány embernek, de szerintem csak végső megoldásként. Úgy látszik, ezek a szerek gyors megoldások az orvosok számára, könnyebb őket felírni, mint más megoldást keresni.”

Eredeti forrás: BBC News, fordította: Szendi Gábor

Itt érhető el a cikkben említett Seroxat és SSRI Használók Csoportja.

Kapcsolódó cikk magyarul:
64 millió dolláros ítélet született a Paxillal (Seroxat) szemben

További hírek és aktualitások Szendi Gábor honlapján.

A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!

Hozzászólások
#1 VIER 2007-08-09 10:55:17
 
Tisztelt Hölgyem!
Nekm van egy panaszom, ami állandó kedvetlenséget okoz. Nem nevezném depressziónak, csak inkább az életkedvem csökkenésének. Egy pszichiáter barátom "Remotiv extra" tablettákat adott. Állítása szerint két heti szedés után elmúlik az enyhe depresszióm. Nem merek belefogni az egyébként természetes anyagokat tartlmazó gyógyszer szedésébe, mert félek a mellékhatásoktól, valamint attól, hogy hozzásokom.
Kérem, hogy írja meg véleményét, vagy ajánljon valakit, aki erre válaszolni tudna!
Tisztelettel
Vig Ervin
T: 260 4191
vigervin@t-tonline.hu

Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com