Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2020. szep. 28. (hé) – Vencel
Egész-ség

Az antidepresszánsok „mellékhatása”

Érzékenységből vérzékenység

„Elolvastam a cikkét az antidepresszánsok mellékhatásairól, és igencsak fejbe kólintott” – kezdődik a Szendi Gábor klinikai szakpszichológusnak címzett levél. A levélíró arra kíváncsi, hogy a műtét utáni vérzékenységét okozhatja-e az alvászavara miatt szedett Zoloft.

„Nagyon-nagyon szeretnék egy kérdésemre választ kapni. Nőgyógyászati problémával műtöttek 3,5 hónapja, műtét közben két kis polipot eltávolítottak a végbélből is. Eddig szépen javultam (teljességgel meg voltam győződve, hogy meggyógyultam, mivel semmi panaszom nem volt), aztán a pszichiáterhez kerültem alvászavarral meg enyhe pánikos tünetekkel (köztük volt a napi többszöri WC-re járás, de nem hasmenés), és egyből meg is kaptam a Zoloftomat. Pár nap szedés után székeléskor már jött is a töménytelen mennyiségű vér.

”Már nem a műtét miatt véreztem„

Még egy hónapig szedtem a Zoloftot (szedése alatt székrekedésem volt egyfolytában), mire rájöttem, hogy már nem a műtét miatt vérzek, hanem nem tudom, mitől. Elolvastam a mellékhatásait, és egyből letettem a gyógyszert. Ma van a 17. nap, hogy nem szedem a Zoloftot, és csökken a vérzés is, a többszöri toilettre járás visszatért (mára már ez sem jellemző, miként a pánikos tünetek sem), tehát igencsak igénybe lett véve a végbélnyílásom. (17 nap alatt összesen annyi volt a vér mennyisége, mint a Zoloft szedése alatt 1-2 alkalommal.) Az orvosaim (már hárman is) állítják, hogy a Zoloft nem lehet az oka ennek (állítják, hogy nagyon ritka az ilyen mellékhatás), de ezt nem akarom elhinni.

A hétfői vérvizsgálati eredményem tökéletes lett, viszont vastagbéltükrözést akarnak végezni, hogy megállapítsák, mitől van a vérzés, pedig én kapásból meg tudom mondani, hogy a végbélnyílásnál leszedett polip okozza. Mert érzem, mert ott fáj.

Kaptam kúpokat, krémet rá, egyre jobban javul, minimálisra csökkent a vér mennyisége, bár nem tökéletes, és egyre jobban idegesít, hogy mi van velem. (Friss vér távozott, ráadásul egyszer láttam, hogy a széklet oldalán egy fél centis csíkot húzott, amiből én arra következtettem, hogy a polip helyét felsértette, és azért volt csak az egyik oldala véres.) Szerencsére a nőgyógyászati beavatkozás varratai nem kezdtek vérezni, talán mert ott gyorsabban gyógyult a sebem, vagy ott nem volt igénybevétel, mint a végbélnél. De egy barátnőmnek szintén nőgyógyászati műtétet követően a folyamatosan szedett Cipralex okozott vérzést.

Szorongáscsökkentő elég lett volna?

Létezik, hogy a Zoloft így hátráltatta a sebeim gyógyulását? Lehet, hogy ha nem szedem be a Zoloftot, már régen semmi bajom nem lenne? Lehet, hogy elég lett volna sima szorongáscsökkentő a kórházi élmények feldolgozására?

Kérem, ha van ideje, egy pár sorban válaszoljon, mert nem tudok megnyugodni. Kétségbe vagyok esve, hogy mit csináltak velem.”

A válasz

Az antidepresszánsok valóban rendellenes vérzést okozhatnak – derül ki abból a cikkből, amely Szendi Gábor honlapján található. Olvasásához kattintson ide.
További hírek és aktualitások Szendi Gábor honlapján.

A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!

Hozzászólások
#1 Csányi Katalin 2007-10-10 09:10:31
 
Alvászavarra és "nyugtatásra" kitűnő a homeopátiás kombinált nyugtató, ami minden patikában megtalálható, olcsó és mellékhatásmentes. Betegsen gyógyszerellenes vagyok, már 14 éve nem szedek be semmit, és az idő engem igazol (persze lehet, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott természetemnek hála, elkerülnek az időskori szörnyű nyavalyák). Ha lelkileg békében vagyunk a világgal, a szervezetünk is meghálálja azt. Bátyám infakrtus után kapott egy gyóygszert, amitől olyan gyomorvérzése támadt, hogy a mentő vitte be életmentésre. Furcsa volt neki, hogy fekete a széklete, de nem tudta megmagyarázni, csak gyengült, gyengült. A végén már szédült, kiszáradt. Nos, a saját vérét emésztette. Azóta semmit sem szed be, inkább kockáztat, hiszen az orvosknak való szófogadás majdnem az életébe került. Inkább egészségesen táplálkozik, fut, úszik, és megpróbálja egészséges hozzáállással oldani a napi stresszt. A gyógyszeripar naponta új, szupernek hirdetett szereket dob a piacra, mert ez jó üzlet, az orvosok pedig szorgalmasan írják fel betegeiknek a különféle színű, ízű és hatású pirulákat, hogy azok mellékhatásaira is lehessen újabbakat írni. A szervezet pedig tönkremegy, az orvos megvonja a vállát. Van egy jó könyv erről (gondolom, több is), döbbenetes adatokkal. Csak erről nem illik beszélni.
Még egy példa: a férjemnek egy hatalmas jégárpa nőtt a szemhéján, s annyira zavarta, hogy elment a szemészhez. Kitűzték a műtét napját, addig pedig szemcseppet és szemkenőcsöt írt fel neki az orvos azzal, hogy kenegessen, csepegtessen, de nem valószínű, hogy használni fog (!). Ki is váltotta párom a szereket. Otthon elolvastam a mellékhatásokat, és megtiltottam neki, hogy egyáltalán kibontsa. Megnéztem a kis homeopátiás könyvemben a problémát, az egyik szer ráillett. Három nap alatt teljesen eltűnt az árpája, így felhívta az orvost, hogy hívjanak be mást műtétre, mert neki már nincs rá szüksége. A gyógyszereket pedig bedobtam a patikai gyűjtőbe. Ebből is tanultunk...

Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com