2023. szep. 29. (pé) – Mihály
Egész-ség
Lehetünk nyertesek...
Versenyben a rákkal
Ha az orvosunk csak kiejti ezt a három betűs szót, az szinte felér egy halálos ítélettel. Rettegünk tőle, gyógyíthatatlannak tartjuk. Pedig van egy magyar készítmény, amely legyőzheti a rákot. Nem csodaszer, „csupán” működik. Nemsokára életmentő gyógyszer lehet belőle.
2/1. oldal
Aki eddig nem hallott volna róla, nem ismerné, annak mielőbb érdemes megbarátkoznia a nevével: Culevit. Félreértés ne essék, ez itt nem a reklám helye, pedig ha létezik olyan készítmény, amely megérdemli a legszélesebb körű, ingyenes népszerűsítést, az éppen ez.
Rengeteg embernek segített már felépülni a kórból, ha pedig az illető már olyan állapotban volt (előrehaladott betegséggel, több szervet érintő áttétekkel), hogy az orvosok lemondtak róla, és meg voltak számlálva a napjai, akkor az életminőség javításával járult hozzá a méltó távozáshoz ebből a világból.
Alkotórészei mind megtalálhatók a szervezetben
Aki rákbeteg vagy rákos rokona van, az pontosan tudja, hogy akár műtétet, akár kemoterápiát vagy sugárkezelést írnak elő az orvosok, mindegyik rendkívül megviseli a rákkal amúgy is élet-halál harcban álló beteget. Nos, a Culevit ilyenkor is kifejti jótékony hatását, hozzájárul a kórházi megpróbáltatások könnyebb elviseléséhez.
Elmondjuk még egyszer, mert fontos tény: nem csodaszerről van szó, hanem olyan anyagok keverékéről, amelyek kivétel nélkül mind megtalálhatók a keringési rendszerünkben. Aki tehát Culevitet szed – vagy súlyos betegként, remélhetőleg nemsokára, a sokkal hatékonyabb infúzióban kapja majd meg a készítményt –, az nem szintetikus, testidegen vegyületeket juttat be a szervezetébe, hanem csupa olyasmit, ami amúgy is benne van, csak nem elég magas koncentrációban.
Miért nincs több rákos az AIDS-esek között?
Mint minden zseniális találmány, ez is pofonegyszerű felismerésen alapul. A Culevit megalkotója, dr. Kulcsár Gyula biokémikus, arra figyelt fel, hogy az AIDS-betegek között, akiknek igencsak legyengült az immunrendszerük, nincs több rákos, mint az egészséges népességben. Hogy lehet ez? Ezek szerint, következtetett, a rák elleni küzdelemért nem az immunrendszerünk felelős. A pécsi kutató feltételezte, hogy kell lennie a szervezetben egy második védelmi vonalnak, amely folyamatosan pusztítja a folyamatosan keletkező rákos sejteket.
Addig maradunk ráktól mentesek, amíg ez a rendszer – amit Kulcsár Gyula passzív tumorellenes védelmi rendszernek (PADS) nevezett el – több rákos sejtet képes elpusztítani, mint amennyi keletkezik bennünk. Rákban pedig akkor betegszünk meg, ha ez a rendszer – például a nem megfelelő táplálkozás vagy betegség miatt – kevésbé jól működik, nem pusztít el elegendő számú rákos sejtet, vagy pedig több rákos sejt keletkezik bennünk, mint korábban – például külső hatás, környezetszennyezés, sugárzásterhelés stb. következtében.
Mellékhatás nélkül gyógyít
Ezek szerint csakis mennyiségi kérdés, pontosabban a bennünk keringő és bennünket védő anyagok mennyiségének kérdése az, hogy megbetegszünk-e rákban vagy sem. Ha így van, akkor ezeknek a védőanyagoknak kellő mennyiségben a szervezetbe való bejuttatása lehetőséget ad arra, hogy versenyre keljünk a rákkal, visszaállítsuk a PADS normális működését. És mindez úgy történik, hogy eközben az egészséges sejtek tökéletesen épek maradnak, magyarán: nincs semmilyen mellékhatás!
Natúrsziget, 2007. november 14.
Kapcsolódó cikkek:
- Kemoterápia: eddig ismeretlen veszélyek
- Új utak az AIDS kutatásában
- Elkerülhető a halálos kór
- Egyre több HIV-pozitív Európában
- Egyre több brit bízik a homeopátiában
- Gyanúsított lesz az orbáncfű, a menta,a csalán, a kamilla és a fokhagyma?
- Nem hinni kell, hanem mérni
- Még a vérszegénység miatt szedett gyógyszerek is veszélyesek lehetnek
- Daganatos betegségek kiegészítő gyógymódjai
- A rák és az antidepresszánsok
- A szokásos rákterápia mérgezi az egészséges agysejteket
- Fizika a rákgyógyászatban: onkotermia
- Újra divatba jön a férfiak körülmetélése
- Kevésbé foglalkoztatja a szex a középiskolásokat
- A méhnyakrák megelőzésére is hatékony a gumióvszer
- A prosztata védelmére igyunk gránátalmalevet
- A tej és a tejtermékek egészségkárosító hatásai: ez lenne a feketeleves?
- Immunterápia allergiákra
- Dr. Flórián Sándor: Gyógyulhatsz, ha akarsz! (4.)
- Terjed az orális szex a fiatalok között
A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez
A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Hozzászólások
#7 hari
2008-11-29 09:55:20
Hála Istennek, hogy van DR Kulcsár Gyulánk,csak gratulálni tudok neki, kutasson tovább , fejlessze az infuziót ,meg valami olyat ,amit direktbe be lehet fecskendezni a tumorba .Gondolok itt a lágyrész , és más olyan tumorra ami tűvel biztonságossan megközelíthető , es ultra hangos megfigyelésen keresztül pontosan be adható.Lehet ákár sejtméreg is kiszámított mennyiségben.
#6 Szentes Andrea
2007-11-20 12:01:14
Kérem, akit érdekel a könyv, mely a Culevit nyomába eredt
Versenyben a rákkal
Lehetünk nyertesek...
menjen fel a www.versenybenarakkal.hu oldalra és sok-sok mindent megtudhat. Aztán vegye meg a könyvet! Erőt ad! Érintetteknek, hozzátartozóknak.
Ha pedig kérdésük van, írjanak itt a fórumin, de mivel nem vagyok orvos, orvosi kérdésekre nem tudok válaszolni. Hívják fel a budapesti NEM EMELT díjas
Culevit infovonalat (06 1) 321-2111
és ott négy orvos segít mindenkinek személyreszabottan. Egy telefont megér...
Ha a szerzőkhöz szeretnének szólni vagy Dr. Kulcsár Gyulához- miután elküldték levelüket ide a fórumra - elküldhetik nekem is a szentesandrea@gmail.com email címre. Eljuttatom Nekik! Köszönöm!
Szentes Andrea

#5 Szentes Andrea
2007-11-20 11:52:07
Kedves Olvasók!
Nagyon köszönöm Kürti Gábornak, hogy figyelmükbe ajánlotta Dombóvári Gábor és Dr. Győri Attila könyvét.
Fontos, hiánypótló könyvről van szó. Nem orvosi könyvről, ezt leszögezem!
Én a kéziratot kaptam meg kollégámtól, Dombóvári Gábortól... és nem tudtam letenni a még "majdnem" könyvet. Habár a Culevit már több mint 10 éve forgalomban van, én miért nem -vagy csak egy-két dolgot- hallottam róla?
Az is meglepett, hogy a szerzők ilyen tudományos és rettegett témáról hogyan tudtak majdhogynem "szórakoztatóan" írni. S miközben olvastam a rákról, annak ellenszeréről a Culevitről, egy kicsit sem kezdtem el félni! Sőt!
Ekkor gondoltam arra, hogy én, mint újságíró, segítek a magam szerény módján az emberekkel megismertetni a könyvet. Igen, versenyezzünk együtt a rákkal! És legyünk nyertesek! Tehát köszönöm Dr. Kulcsár Gyulának, hogy kitartó volt és felfedezte a Culevitet, Dombóvári Gábor kollégámnak és Dr. Győri Attilának, hogy rengeteg munkájuk mellett megírták ezt a könyvet. És Kürti Gábornak, hogy ezen az oldalon írhatok!!!

#4 Évikám
2007-11-16 18:15:02
Örömmel tölt el, hogy végre nyíltan lehet beszélni a Culevitről, köszönet érte a szerzőknek. Dr. Kulcsár Gyulának és a Systemall TVM tablettának hála,addig sem kell tartanunk a rettegett kórtól, míg az igazi gyógyszer, az infúzió elkészül. Szívesen megosztanám saját tapasztalataimat az olvasókkal, mivel családommal fél éve szedjük a Culevit kistestvérét megelőzésre. D.L.É. Pécsről
#3 szucsgne
2007-11-14 13:19:57
Köszönöm a tájékoztatást, minden jót és kitartást kívánok a feltalálónak. A betegeknek pedig mielőbbi gyógyulást.
#2 kobaby
2007-11-14 12:38:12
A jelenlegi formában kapható Culevit hatása megegyezik a majdan remélhetőleg gyógyszerként forgalmazott szerével?
#1 siposannamari1
2007-11-14 10:48:11
erdekel mijen oszetetelbol van ez a termek menyi az ara es kulfoldon hogy lehet hoza jutni