Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. márc. 28. (csü) – Gedeon,Johanna,Hanna
Egész-ség

Természetes gyógymódok (1.)

Erősítsük meg immunrendszerünket

Télen különösen fontos szervezetünk védelmi berendezése, vagyis immunrendszerünk hibátlan működése. Ennek fontos elemei: a mandulák, a lép, a csecsemőmirigy, a féregnyúlvány (vakbél), a vékonybél és a vastagbél, a nyirokrendszer, valamint a vér egyes alkotórészei.

Sokan még ma is azt hiszik, hogy a betegségek nagyrészt elkerülhetetlenek, hiszen a baktériumok és a vírusok mindenképpen megtámadnak bennünket, elegendő, ha a közelünkbe jutnak. Az igazság azonban ettől távol áll: egész életünk során folyamatosan kapcsolatba kerülünk mindenféle kórokozóval, megbetegedni viszont csak akkor fogunk, ha kedvezőek a feltételek a kórokozók elszaporodása számára. Ahogy Claude Bernard francia kutató, fiziológus a 19. század végén megfogalmazta: „A kórokozó semmi, a környezet minden.” Más szavakkal azt mondhatjuk, hogy egészségesek akkor maradunk, ha jól működik az immunrendszerünk.

Elengedhetetlen ehhez a helyes életmód, a stressz megfelelő kezelése, a pozitív gondolkodás is. Amikor örülünk, bizakodunk, pozitív gondolataink vannak – hasznos ennek eléréséhez a rendszeres lazítás –, immunrendszerünk sokkal hatékonyabb, és megfordítva: amikor rossz a kedvünk, depresszióra hajlunk, immunrendszerünk is csökkent üzemmódba kerül.

A helyes életmód részeként mellőzzük a dohányzást, ügyeljünk a megfelelő testsúlyra, naponta legalább 7 órát aludjunk, és végezzünk rendszeres testgyakorlást.

Ajánlott étrend

Az immunrendszer csökkent működésének leggyakoribb oka a tápanyaghiány. Ez nem feltétlenül súlyos mértékű, ám tudni kell, hogy akár egyetlen fontos tápanyag hiánya is döntő befolyással lehet az immunrendszerre. Főleg az idős korban jellemző egyoldalú táplálkozás vezet ilyen állapotokhoz.

Az elhízás ugyancsak csökkenti az immunválaszt, ezért túlsúlyos embereknél gyakoribbak a fertőzések, mint a normális súlyúaknál. Az emelkedett koleszterin- és vérzsírszintek szintén csökkent immunműködéshez vezetnek. Ismert tény továbbá, hogy az alkoholisták fogékonyabbak a fertőzésekre, gyakoribb például náluk a tüdőgyulladás.

Az étkezés legyen rendszeres. Növeljük a zöld levelű zöldségek fogyasztását, álljunk át a vegetáriánus étrendre, vagy legalább fokozzuk a zöldségek és gyümölcsök arányát, a húsfélék közül pedig legfeljebb fehér húsúakat és halat együnk. Mellőzzük vagy szorítsuk vissza a cukor használatát, ne fogyasszunk alkoholt, és igyunk elegendő vizet (legalább napi 2,5 litert).

Fokhagyma, virágpor

Kiválóan erősíti az immunrendszert a fokhagyma. Ha valaki erős illata miatt idegenkedik a fokhagymától, beviheti a szervezetébe jó minőségű és többé-kevésbé szagtalan táplálékkiegészítő formájában is. Érdemes ezt étkezés előtt, éhgyomorra bevenni, így elkerülhetjük az esetleg fellépő, kellemetlen böfögést.

Több más jótékony hatása mellett – ismeretes, hogy előnyösen „működik” érelmeszesedésnél, jóindulatú prosztatamegnagyobbodásnál, májbetegségben és általános gyengeségnél is – kiválóan erősíti az immunrendszert a virágpor. A szervezet számára szükséges valamennyi fehérjét, az összes esszenciális aminosavat, telítetlen zsírsavakat, vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket egyaránt tartalmazza. Persze ha valaki tudja, hogy allergiás valamelyik virág porára, az inkább ne szedje. Mindenki más először csak igen óvatosan, parányi adagban kezdje hozzászoktatni a szervezetét, fokozatosan emelve az adagokat. Néhány hét alatt napi 2-3 evőkanálnyi mennyiségig juthatunk el. Kb. 2 hónapos virágporkúra után tartsunk 2 hét szünetet, majd ismételjük meg a kúrát, újra fokozatosan emelve a mennyiségeket.

Gyógynövények, illóolajok

A két legnépszerűbb immunserkentő gyógynövény a kasvirág (Echinacea) és az Astragalus. Ilyen értelmű hatásukat számos vizsgálat igazolta.

A kasvirág egészséges emberek immunrendszerét is erősíti, és megelőzés céljából ugyancsak ajánlatos az alkalmazása. Megelőzésre vegyünk be napi 20 csepp Echinacea tinktúrát, és tartogassuk a szánkban, illetve a nyelvünk alatt, mielőtt lenyeljük. Meghűléses betegségnél már az első tünetek jelentkezésekor bevehetünk egyszerre 50 cseppet, majd az ébrenlét idején, nappal óránként 10-10 cseppet, 3-4 napon keresztül. Gyerekek immunrendszerének erősítésére is előnyös, de nekik ne adjunk alkoholos kivonatot, illetve alkalmazzunk recept nélkül kapható homeopátiás szert.

Az Astragalus gyökerét a hagyományos kínai orvoslásban vírusfertőzések kezelésére használják. Többféle módon is előnyösen hat az immunrendszerre: fokozza a monociták és a makrofágok tevékenységét, a falósejtek aktivitását, a T-sejtek működését.

Az egyik legkiterjedtebben alkalmazott és legtöbbet vizsgált gyógynövény, az édesgyökér számos más előnyös hatása mellett az immunrendszert ugyancsak erősíti, elsősorban azzal, hogy növeli az immunrendszer által termelt vírusellenes anyag, az interferon szintjét.

Az orbáncfű – közismert depresszióellenes hatása mellett – szintén alkalmas az életerő növelésére. Antivirális hatása miatt jól használható a vírusfertőzések után gyakran jelentkező kimerültség enyhítésére.

Az illóolajok közül immunerősítő hatásúak a következők: bergamott, eukaliptusz, geránium, kajeput, kakukkfű, niauli, teafa.

Homeopátiás szerek

A fent említett Echinacea homeopátiás szer formájában is kapható. Betegségmegelőzésre legelőnyösebb a két hétig D6, D12 vagy C5 (5 CH) hígításban, napi 2x5 golyócska adagolásban szedett (pontosabban a nyelv alá téve elszopogatott) Echinacea. Két hét szedés után tartsunk két hét szünetet.

Kiváló még a homeopátiás szerek közül, főleg a vírusok elleni védelemben, a közönséges méreggyilok nevű növényből készülő Vincetoxicum, D6 vagy D12 potenciában.

Fontos tudni, hogy ha a homeopátiás kezelés mellett döntünk, mellőznünk kell az illóolajok alkalmazását, mert e kétféle gyógymód nem összeegyeztethető, „lerombolják” egymás hatását.

Lázcsillapítás?

Fertőzés esetén a láz a test egyik legfontosabb és leghatásosabb védekező reakciója. Amikor a testhőmérséklet egy-két fokkal emelkedik, a szervezet a láz segítségével könnyebben semmisíti meg a vírusokat és a baktériumokat, mintegy beindítja a gyógyulási folyamatot. Éppen ezért a lázat csak akkor szabad lenyomni, ha már túl magasra emelkedik. Erre azonban gyerekek esetében fokozottan kell ügyelni, nehogy bekövetkezzék az úgynevezett lázgörcs. Felnőtteknél viszont, amíg a láz nem éri el a 39-40 fokot, tekinthetjük az említett módon hasznos jelenségnek.

Étrend-kiegészítők

Az immunrendszer működése szempontjából talán a legfontosabb étrend-kiegészítő az A-vitamin vagy a béta-karotin. Alapvető szerepet játszik a bőr, a légzőszervek, az emésztőrendszer és a testszövetek felszínének védelmében. Emellett részt vesz számos immunfolyamat elindításában és fokozásában. Ugyancsak jelentős a vírusellenes hatása. Az A-vitamin-hiányban szenvedő gyermekek különösen érzékenyek a vírusfertőzésekre, például a kanyaróra és az RS-vírusra.

Terhes anyáknak A-vitamin adása nem javasolt, mert fejlődési rendellenességet okozhat, pótolható viszont karotinoidokkal.

A legtöbb tapasztalat a béta-karotinnal kapcsolatban gyűlt össze (ez az A-vitamin elővitaminja). A többi karotinoid ugyancsak erős antioxidáns, számos immunserkentő hatásukat mutatták ki. Ha nem zöldségből (főleg sárgarépából) kívánjuk fedezni karotinszükségletünket, akkor részesítsük előnyben a természetes alapú étrend-kiegészítőket.

A C-vitaminról köztudott, hogy vírus- és baktériumellenes hatású, fő előnye azonban az, hogy javítja az immunrendszer működését, többek között növeli a fehérvérsejtek számát, és fokozza a csecsemőmirigy hormonok elválasztását. Felszívódása tökéletesebb akkor, ha érfalerősítő bioflavonoidokkal együtt visszük be a szervezetbe.

Az ellenanyagok termeléséhez kapcsolódó, úgynevezett humorális és a sejt által közvetített, sejtes immunválaszt egyaránt serkenti az E-vitamin. Akkor is jótékony hatást gyakorol az immunrendszerre, ha egyébként nem mutatkoznak az E-vitamin-hiány jelei.

Előnyösen befolyásolja még az immunrendszer tevékenységét a B6-vitamin és más B-vitaminok, valamint a folsav, a cink és a szelén.

Főleg a Távol-Keleten terjedt el, de ma már Európában és Amerikában is közismert az immunrendszer-erősítő gombák használata. A Shiitake és a Reishi gomba táplálékkiegészítő formájában is hozzáférhető.

Erős antioxidánsként az alfa-zsírsavak ugyancsak előnyösen alkalmazhatók az immunrendszer erősítésére – főleg krónikus fáradtság és pikkelysömör esetén.

Az immunzavarok gyakori oka a vashiány, amely különösen gyermekeket, menstruáló nőket és idős embereket érint. Férfiaknál a vashiány ritka. Az immunrendszer működése akkor is csorbulhat, ha a vashiány laboratóriumi vizsgálatokkal még nem mutatható ki. Az ilyen határeseti vashiány is elegendő azonban a csecsemőmirigy és a nyirokcsomók sorvadásához, a fehérvérsejtek működésének visszaeséséhez.

Vigyázat: fertőzéskor nem ajánlatos a vaspótlás, mert vasra a kórokozóknak ugyanúgy szükségük van, mint az egészséges sejteknek. Így tehát vaskiegészítés inkább megelőzésre javasolt, illetve ha valaki folyamatosan szed vastartalmú táplálékkiegészítőt, fertőző betegség esetén tartson szünetet.

Kürti Gábor

Bejelentkezés a szerző budapesti vagy váci természetgyógyászati rendelésére:
E-mail:
kurti.gabor@natursziget.com
Tel.: (30)-996-2787.

A cikksorozat egyéb írásai:
Kapcsolódó cikkek:
A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com