Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 16. (ke) – Csongor,Joakim
Egész-ség

Lehetünk nyertesek...

Versenyben a rákkal

Ha az orvosunk csak kiejti ezt a három betűs szót, az szinte felér egy halálos ítélettel. Rettegünk tőle, gyógyíthatatlannak tartjuk. Pedig van egy magyar készítmény, amely legyőzheti a rákot. Nem csodaszer, „csupán” működik. Nemsokára életmentő gyógyszer lehet belőle.

2/2. oldal

Pontosan ezt teszi a Culevit. És hogy a dolog mennyire működik, hogy nem csak álom, azt laboratóriumi, majd állatkísérletek már fényesen bebizonyították azzal, hogy a Culevitet alkotó aktív keverék, megfelelő mennyiségben adagolva, mindenféle rákos sejtvonalat képes volt elpusztítani. Nemkülönben bizonyíthatják a Culevit hatásosságát azok az emberek, akik felépültek gyógyíthatatlannak elkönyvelt betegségükből.

Persze ahhoz, hogy az évek óta gyógyszertárban kapható, jelenleg táplálékkiegészítőnek minősülő Culevitből gyógyszer és kórházi terápia legyen, végig kell járni a gyógyszerbevizsgálás és -engedélyeztetés szigorú, hosszadalmas és rögös útját. Az ember ugyanakkor nem győzi elhessegetni magától a tolakodó kérdéseket. Mi lett volna a Culevitből, ha a földkerekség egy gazdagabb országában fedezi fel valaki? Hol tartana most a Culevit, ha nem egy baráti társaságból összeállt, tőkeszegény, kis magyar cég egyengetné az útját, hanem valamelyik gyógyszer multi karolta volna fel? Hol tartana akkor, ha az onkológus szakma eleve nyitottabban fogadja? Ha képviselői előbb eljutnak odáig, ahol ma tartanak: bár – néhány kivételtől eltekintve – még nem ajánlják, de már legalább nem is tanácsolják el a szedésétől a betegeket.

Lesz még Kulcsárból Nobel-díjas

Nem lehetetlen, hogy Kulcsár Gyula már rég az emberiség megmentőjének titulált, világszerte ünnepelt Nobel-díjasként tengetné dolgos hétköznapjait, ha pár száz vagy ezer kilométerrel nyugatabbra születik... De ne vessük el végképp ennek a kitüntetésnek a lehetőséget sem. E sorok írója bízik abban, hogy Kulcsár egyszer majd valóban Nobel-díjat kap, és megérjük majd azt a napot is, amikor a rák csak egy lesz a biztosan gyógyítható súlyos betegségek közül.

De addig még sokat kell tenni, hogy a gyógyításra felesküdött szakemberek közül minél többen megismerjék és elfogadják a világ számos országában már védjegyeztetett Culevit hatásmechanizmusát, és a betegségben érintett minél több ember tudjon róla. Ezt a célt szolgálja a napokban megjelent kiváló könyv, az ismert rádiós-tévés újságíró, Dombóvári Gábor és a betegségben személy szerint is érintett orvos, dr. Győri Attila műve, amely a Versenyben a rákkal – lehetünk nyertesek... címet kapta.

Fontos könyvről van szó, ajánlom figyelmükbe.

Kürti Gábor

A kötet megvásárolható az Alexandra, Libri, Líra könyvesboltokban. Van honlapja is: www.versenybenarakkal.hu
A könyvvel kapcsolatos további felvilágosítás kérhető Szentes Andreától. E-mail: szentesandrea@gmail.com, telefon: (70) 500-9934.
A szerzők november 16-án, pénteken 17 órától dedikálják könyvüket, és megpróbálnak minden kérdésre válaszolni a Líra könyvesboltban, Bp. V., Váci u. 63.

Kapcsolódó cikkek:
A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!

Hozzászólások
#7 hari 2008-11-29 09:55:20
 
Hála Istennek, hogy van DR Kulcsár Gyulánk,csak gratulálni tudok neki, kutasson tovább , fejlessze az infuziót ,meg valami olyat ,amit direktbe be lehet fecskendezni a tumorba .Gondolok itt a lágyrész , és más olyan tumorra ami tűvel biztonságossan megközelíthető , es ultra hangos megfigyelésen keresztül pontosan be adható.Lehet ákár sejtméreg is kiszámított mennyiségben.
#6 Szentes Andrea 2007-11-20 12:01:14
 
Kérem, akit érdekel a könyv, mely a Culevit nyomába eredt
Versenyben a rákkal
Lehetünk nyertesek...
menjen fel a www.versenybenarakkal.hu oldalra és sok-sok mindent megtudhat. Aztán vegye meg a könyvet! Erőt ad! Érintetteknek, hozzátartozóknak.
Ha pedig kérdésük van, írjanak itt a fórumin, de mivel nem vagyok orvos, orvosi kérdésekre nem tudok válaszolni. Hívják fel a budapesti NEM EMELT díjas
Culevit infovonalat (06 1) 321-2111
és ott négy orvos segít mindenkinek személyreszabottan. Egy telefont megér...
Ha a szerzőkhöz szeretnének szólni vagy Dr. Kulcsár Gyulához- miután elküldték levelüket ide a fórumra - elküldhetik nekem is a szentesandrea@gmail.com email címre. Eljuttatom Nekik! Köszönöm!
Szentes Andrea
#5 Szentes Andrea 2007-11-20 11:52:07
 
Kedves Olvasók!
Nagyon köszönöm Kürti Gábornak, hogy figyelmükbe ajánlotta Dombóvári Gábor és Dr. Győri Attila könyvét.
Fontos, hiánypótló könyvről van szó. Nem orvosi könyvről, ezt leszögezem!
Én a kéziratot kaptam meg kollégámtól, Dombóvári Gábortól... és nem tudtam letenni a még "majdnem" könyvet. Habár a Culevit már több mint 10 éve forgalomban van, én miért nem -vagy csak egy-két dolgot- hallottam róla?
Az is meglepett, hogy a szerzők ilyen tudományos és rettegett témáról hogyan tudtak majdhogynem "szórakoztatóan" írni. S miközben olvastam a rákról, annak ellenszeréről a Culevitről, egy kicsit sem kezdtem el félni! Sőt!
Ekkor gondoltam arra, hogy én, mint újságíró, segítek a magam szerény módján az emberekkel megismertetni a könyvet. Igen, versenyezzünk együtt a rákkal! És legyünk nyertesek! Tehát köszönöm Dr. Kulcsár Gyulának, hogy kitartó volt és felfedezte a Culevitet, Dombóvári Gábor kollégámnak és Dr. Győri Attilának, hogy rengeteg munkájuk mellett megírták ezt a könyvet. És Kürti Gábornak, hogy ezen az oldalon írhatok!!!
Szentes Andrea
#4 Évikám 2007-11-16 18:15:02
 
Örömmel tölt el, hogy végre nyíltan lehet beszélni a Culevitről, köszönet érte a szerzőknek. Dr. Kulcsár Gyulának és a Systemall TVM tablettának hála,addig sem kell tartanunk a rettegett kórtól, míg az igazi gyógyszer, az infúzió elkészül. Szívesen megosztanám saját tapasztalataimat az olvasókkal, mivel családommal fél éve szedjük a Culevit kistestvérét megelőzésre. D.L.É. Pécsről
#3 szucsgne 2007-11-14 13:19:57
 
Köszönöm a tájékoztatást, minden jót és kitartást kívánok a feltalálónak. A betegeknek pedig mielőbbi gyógyulást.
#2 kobaby 2007-11-14 12:38:12
 
A jelenlegi formában kapható Culevit hatása megegyezik a majdan remélhetőleg gyógyszerként forgalmazott szerével?
#1 siposannamari1 2007-11-14 10:48:11
 
erdekel mijen oszetetelbol van ez a termek menyi az ara es kulfoldon hogy lehet hoza jutni

Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com