Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2020. okt. 24. (szo) – Salamon
Életmód

Egy illúzió halála – Popper Péter új könyvéről

„A modern orvoslást sokat bírálják ugyancsak a személytelenségéért. Indusztriális orvoslásnak nevezik azt a jelenséget, amikor a rendelőintézet vagy a kórház úgy működik, mint egy autójavító műhely. Ott vannak a specialisták, a karosszériás, a motorszerelő, a dukkózó... akarom mondani, a belgyógyász, a szívspecialista, a sebész, a hormonológus, a neurológus, a nefrológus, a nőgyógyász... S íme, megjön a beteg. S a diagnosztikus munka során hamarosan eldől, hogy baja melyik specialistára vagy specialistákra tartozik. A szakorvost nem a beteg érdekli, hanem a beteg szerv. Szívesen venné, ha a beteg teste cipzárral nyitható lenne, s ő közvetlenül hozzáférhetne rakoncátlankodó testrészhez. Ámde, sajnos... Így hát a beteg emberből a beteg szerv tokja lesz!

A tok pedig ne legyen túlságosan igényes, ne követelőzzön, mert ezt ez az orvosi szemlélet nem tűri el. Lenézi a kórház úgynevezett hotelfunkcióit, s ha a sanyarú átlagnál jobb ellátást akar, azt luxusnak tekinti, és busásan megfizetteti. Mint az egykori sebészprofesszor mondta: Lehet, hogy a klinikámon rosszul tud kakálni a beteg, de jól lesz megoperálva!

Tévedés ne essék! Nem a honi orvosaink rosszlelkűek. Csak éppen már gyerekkoruktól kezdve fogalmuk sincs társadalmilag tiszteletben tartott értékek létezéséről és mibenlétéről, talán ezeknek a létezését sem gyanítják. Így könnyen saját nagyszerű képességeiknek tulajdonítják a kiszolgáltatott helyzetben lévő beteggel szemben elfoglalt helyzeti fölényüket. Az agresszivitás, a nagyképűség, az ironikus stílus, a közismert orvosi modortalanság és tapintatlanság könnyen tenyészik ezen az altalajon. Vagyis megint nem egyéni tulajdonságokon, hanem társadalmi rontáson van a hangsúly.

Amikor az orvosegyetemen tanítottam, egyik kollégám állandóan szidott az orvos?beteg viszonyról szőtt naiv elképzeléseim miatt. Ám az Úr elküldte hozzá büntető angyalát, prosztatabántalmak képében. Fehér köpenyében, rajta az egyetemi emblémával, átballagott az illetékes társklinikára. Tisztelettel fogadták, mint kollégát. Soron kívül megvizsgálták, várakozásra ítélve négy letolt gatyás férfiút, akik jobb híján kíváncsian szemlélték az eseményeket.

– Kérlek szépen, sajnos prosztatagyulladásod van. Erre legjobb a masszázs. Ha megengeded, azonnal nekilátunk.
Az orvos gumikesztyűt húzott, a kollégám felfeküdt, a gatyások elhelyezkedtek, hogy mindent jól lássanak. A masszírozás közben odasietett egy titkárnőféle szép kislány, szólván:
– Ne tessék elfelejteni, adjunktus úr, hogy kettőkor tudományos referáló van.
Kissé kínos, ha az ember pucér feneke az ég felé áll, nem?
Ám kisvártatva a takarítónő is megérkezett a vödrével és a partvisra csavart felmosóronggyal. Felmosta a rendelőt, és közben a kollégám hátsójára pislogott.
Summa summarum, egy lélekben megtört ember vánszorgott be a szobámba.
– Ne haragudj, Péter! Igazad van. Hiszen én protekciós voltam. Mindenki jót akart nekem. De ezt a bánásmódot mégsem lehet elviselni!
Ismétlem: nem rossz emberekről van szó. De az orvosi tapintat minimumát a mi ipari civilizációnk ölte ki belőle.

Szóval az indusztriális orvoslás. Valaki pénteken felveszi a beteget, szombat, vasárnap az ügyelet látja el, hétfőn szabadnapja van, a beteg és az orvos, aki felvette, legközelebb kedden látják újra egymást.

Oda se neki! A team gyógyít, nem egy-egy orvos! S team számára az a jó beteg, akit rutinban lehet újra egészségessé varázsolni. Nem annyira kedvelt az, aki miatt törni kell a fejet, konzíliumot kell tartani. S a gyógyíthatatlan az indusztriális medicina selejtje. Úgy is bánnak vele. A probléma a hospice-ra tartozik.
Ilyen ellátás jár a köznépnek Mammon isten birodalmában.”

Popper Péter legújabb könyvének Menekülés a betegségbe című fejezetéből idéztünk – az elgondolkodtatás céljával, és természetesen kedvcsinálóként is az Egy illúzió halála című kötethez. Egy idővel többé-kevésbé megkeseredett, nagy tudású és nagy tapasztalatú ember gondolataiba kapunk bepillantást. Többek között műveltségről és erőszakról, életstílusról, globalizációról, szexről, az egyedüli és páros magányról, a szavak mágiájáról.

Poppert ezúttal is érdemes elolvasni. Még akkor is, ha a recenzens nem hagyhatja szó nélkül a kötet s egyúttal szinte a teljes Popper-életmű közreadójának, a Saxum Kiadónak a működését. Nagy kár, hogy a szerző gondolatainak igényességét meg sem közelíti a szöveggondozás minősége, a könyv hemzseg a nyelvtani és korrektúrahibáktól. Mintha a kiadó a maga módján akarná alátámasztani Popper szavait az illúziók haláláról azzal, hogy a jelek szerint száműzte eszköztárából a profi szerkesztést és korrektúrát. Ráadásul ezt azzal a szerzővel művelte, aki profi módon bánik a szavakkal, s akinek a könyvében többek között ez a két mondat is olvasható: „Véletlen-e, hogy a görög és latin magas kultúrák piedesztálra emelték a nyelv művészeit, a retorika mestereit, és elkergették a nyilvánosság elől a nyelv, a stílus megrontóit. Jól tudták, hogy amikor a nyelv tisztaságát védik, a hazájukat védik, azt a kultúrát védik, amelyet szülőanyjukként szerettek és tiszteltek.”

Kürti Gábor

A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com