Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2021. jún. 21. (hé) – Alajos,Leila,Alojzia
Egész-ség

A szokásos rákterápia mérgezi az egészséges agysejteket

A kemoterápiás gyógyszerek, amelyeket széles körben használnak a különböző szervek (tüdő, emlő, vastagbél, leukémia, limfómák és agytumor) bizonyos típusú rosszindulatú daganatainak elpusztí­tására, az egészséges agysejteket jobban károsítják, mint a daganatos sejteket.

Ezt állapította meg a Rochester Egyetem (Anglia) kutatócsoportja. Ennek lehetnek a következményei a memóriaromlás – szélsőséges esetben elbutulás –, a látás- és hallásromlás, az epilepsziás rohamok, amelyekre a betegek már régóta panaszkodnak. Az orvosok eddig inkább a betegek lelkiállapotának tulajdonították a panaszokat, mintsem a gyógyszerek mellékhatásának.

Három, kemoterápiára széles körben használt gyógyszerrel (carmustine, cisplatin és cytosine arabinoside) kísérleteztek a kutatók laboratóriumi körülmények között: a szerek egészen alacsony koncentrációban is mérgezőnek bizonyultak az egészséges agyszövetekre.

A szokásos mértékű dózistól az egészséges agysejtek 70-100%-a elpusztult – míg a daganatsejteknek csak a 40-80 %-a. Az állatkísérletek tanúsága szerint az egészséges idegsejtek különböző típusai a kemoterápia befejezése után is még legkevesebb hat hétig tovább pusztultak.

Mit lehet ilyen kutatási eredmény után tanácsolni a betegeknek? A kutatók csak azt tudják javasolni, hogy emiatt senki ne vonja ki magát a kemoterápiás kezelés alól, mert:

  • azok a gyógyszerek klinikailag bevizsgált, engedélyezett készítmények
  • az orvos mindig mérlegeli az előnyöket és a hátrányokat
  • a kemoterápia belátható ideig a rák kezelésének sarokköve marad.

A cikkek eredetije:
A szokásos rákterápia mérgezi az egészséges agysejteket, Common Cancer Treatments Toxic To Healthy Brain Cells, Science Daily
A Rochester tudósai kimutatják, mitől van a „kemoagy”, Rochester Scientists Isolate Source of „Chemo Brain”, Rochester University

(Forrás: www.fuggetlen.hu)

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com