Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 18. (csü) – Andrea,Ilma
Egész-ség

Vén Péter:

Ne féljünk a napfénytől!

A napfénnyel való együttélésünk százezer években mérhető. Ebből egyenesen következik, hogy a túlzott óvatoskodás felesleges és értelmetlen, mert felborítja az együttélés szabályait. Azaz; rontja a látást, az egészséget. Miközben „törvény”, hogy a Nap káros a szemre...

Legalább húsz éve figyelem a látásproblémákat, igyekszem természetes úton, tehát napfénykúrával is javítani a szemüvegesek állapotát, a bonyolult, nehéz eseteket... Egyetlen olyan szürke hályogot nem láttam, amit a beteg összefüggésbe tudott volna hozni a napfény káros hatásával, pedig rengeteget lehet olvasni erről. Több szemorvossal konzultáltam. Egyikük sem találkozott olyan látásromlással, amit bizonyítottan a nap káros hatása okozott volna. Ennek ellenére „törvény”, hogy a Nap káros a szemre, tehát alkalmazni kell.

Pedig én éppen a fordítottját teszem. Minden komoly esetnél használom a nagyítót, és napfénykezelést alkalmazok. Először a zárt szemen, majd óvatosan a szemfehérje felső részén – miközben a beteg lefelé néz – mozgatom a lencsét, ahogy dr. Bates mutatta be 1920-ban kiadott könyvében (képünkön). Minden egyes esetben látásjavulás következett be. Tehát nem károsodás, vakság, amivel ijesztgettek nagyanyáink gyerekkorunkban, vagy amiről manapság a tudományos igénnyel szerkesztett szaklapokban lehet olvasni. Sőt, tovább megyek: a fényérzékenységre panaszkodóknak a napszemüveg levételét „írom fel”.

Napfürdővel két-három hét alatt elmúlt a fényérzékenység, és síeléskor sem kellett hószemüveg – még az idősebbeknek sem. Minden esetben elmondom, hogy a fény hiánya lassan „bányaló effektust” okoz az emberiségnek. Meg azt is, hogy míg kétszáz éve egész nap a szabadban voltunk, és csak aludni tértünk házainkba, manapság csupán „látogatóban” tartózkodunk a levegőn, a napon. Ezért gyullad be a szem, rákosodik el a bőr! Ésszerűen kell napozni és fokozatosan, akkor nincs veszély, sőt gyógyul minden betegség.

S hogy miért kívánkozott éppen ez a tollamra? Egy nemrég megjelent könyv akadt a minap a kezembe. Címe: A gyógyító nap, Szukits kiadás, 2006. Belelapoztam. Táblázatok, kimutatások, fotók, tudományos érvelések arról, hogy milyen balgaság betegesen tartózkodni a naptól, ózonlyukra hivatkozni stb. Van benne egy táblázat, amely igazolja, hogy a bőrrák előfordulása éppen az Egyenlítőtől távolodva emelkedik, tehát „fordítva ülünk a lovon”. Ha a túlzott napfény okozná a melanomát, épp fordítva lenne, nem igaz?!

Arról van szó csupán, hámozgatja a könyv, hogy az ablaktalan, levegőtlen plázák és irodahelyiségek egyre több alkalmazottjának, a bezárt életmód áldozatainak két hetük van arra, hogy kitörjenek és behozzák az egész éves levegő- és napfénylemaradásukat, ráadásul valahol az adriai vizek mellett. Ez a meggondolatlanság valóban káros a szemre, a bőrre, hiszen rövid idő alatt kapott, nagy dózisról van szó.

De azért remélem: nem az a következő lépés, hogy bezárják a tüdőszanatóriumokat, mert a magaslati levegő tbc-t okoz?

Budapest, 2007. február

Vén Péter
szemtréner
www.szemtorna.hu
www.eyetraining.hu
Tanácsadónk – kérdezzen tőle!

Vén Péter hivatásos szemtréner-szakértő interaktív látásjavító szemtréninget tart április 14-én, szombaton 10-16 óra között felnőttek részére.
Helyszín: Szt. István Közgazdasági Gimnázium, Bp. IX., Mester u. 56-58.
Ár: előre fizetés esetén 7.000, a helyszínen 8.500 Ft.
Jelentkezés, további információ: info@szemtorna.hu

Kapcsolódó cikkek:
A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com