Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. márc. 29. (pé) – Auguszta
Egész-ség

Vén Péter cikke két tanulságos esetről

Elvira mégis vadászpilóta lesz

A szomszédos országból keresett fel az éles eszű fiatal hölgy. Vadászpilóta felvételin kivágták, mondta, mert pupillatágítás után kis kancsalságot fedeztek fel egyik szemén. Nálunk azért is kiszórták volna, kedves Elvira, mert nő, mondottam. Persze lett volna más ok is.

Mégpedig az, hogy a hibás látást a hivatalos álláspont szerint meggyógyítani nem lehet, és ezt különösen tudják a szigorú katonai pilóta képzés területén. Márpedig ő megpróbálná újra, hajtogatta lelkesen, miután alig fél óra szemtréningezés leteltével a szeme tökéletesre egyenesedett többféle mérés szerint.

Nem vettem komolyan a csinos leányzót. Úgyis ügyvédnek készül, majd csak belenyugszik, és elfelejti az egészet, gondoltam. Még jött párszor, mind a látása, mind az elhatározása változatlanul rendíthetetlen volt.

Aztán jó fél év elteltével telefonált, hogy megismételte a felvételit a pilótáknál, és annyira ellentmondásosak voltak az eredmények, annyira éreztették vele, hogy mit keres egy nő ebben a férfiakat is megviselő szakmában, hogy megkifogásolta az elutasító határozatot.

Örömmel és nagyon megköszönve az irányításomat, Elvira tudatta, hogy mégis vadászpilóta lesz, mert a fellebbezését elfogadták. Annyi ideje sincs, hogy levegőt vegyen. Egész nap ejtőernyős ugrások, szimulációs gyakorlatok, menetelés, kúszás – majd egyszer elmeséli. A vonal ekkor megszakadt, de a mese, remélem, nem várat sokáig magára. Talán még annyit sem mondhattam neki, hogy szívből gratulálok.

Az iskola segítsége és a látástréningező gyerekek

A szemtorna Fórum rovatában nagy nyüzsi van időnként. Jönnek-mennek a vélemények, a tanácsok. Alig két hete panaszkodott egy anyuka, hogy a budapesti gyerektréning után megakadtak. Gond van az iskolával, mert nem engedik átülni a rövidlátó, egyébként kitűnő tanulót az első padba, ahol szemüveg nélkül is tudna dolgozni, mert az a rossz gyerekeké. Érdekes, a mi időnkben a hátsó pad volt a szamárpad...

Határozottan fel kell lépni, tanácsoltam, hiszen 10 éve engedélyezett a szemtréning, külön iskolás program létezik. Kértem, vegyék igénybe az osztályfőnök, az iskolavezetés, a védőnő segítségét. Ha kell, felhívhatom őket magam is, esetleg a helyi ÁNTSZ-t, és tájékoztatom őket az esetről. A gyerektréningen tökéletesre faragta a látását ez a10 éves forma gyerek, ott tanácsoltam, hogy az első padokból folytassa a szemmunkát, ha suliban van. Pár hét, egy-két hónap, és elfelejtheti az egész látásproblémáját.

Kíváncsi vagyok, mit tud elérni a szülő. Vajon sikerül-e a megrögzött szokásokon módosítani. Mert ez a gyerek egészséges látásának a záloga. Lehet, hogy az anyuka nem mer szembeszállni a hatalmasságokkal, a pedagógiai bürokráciával, a poroszos nevelési szokásainkkal. Hogy is állunk a PISA-2000 nemzetközi felméréssel, jutott eszembe, ami az európai országok tanulóinál mérte a problémamegoldás eredményességét éppen 7 éve? Akkor sereghajtók voltunk. Hihetetlen, de igaz: a magyar diplomások problémamegoldó képessége gyengébb, mint a svéd 14 éveseké.

Ne csodálkozzunk az eredményen, hiszen a gyerekek elsősorban a pedagógusoktól tanulják az élet feladatainak megoldási lehetőségeit...

Budapest, 2007. november

Vén Péter
szemtréner
www.szemtorna.hu
www.eyetraining.hu
Tanácsadónk – kérdezzen tőle!

Kapcsolódó cikkek:
A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com