
2023. okt. 1. (va) – Malvin
Egész-ség
A „vak szem” és a látástréning – a látásjavítás sikertörténetei (15.)
Jó tíz éve nem tartottam önálló tanfolyamot, mert a látástréning individuális. Most újra próbát teszek, gondoltam, hisz öngyógyító tudatunk sokat fejlődött, és talán jobb hozzáállást fogok tapasztalni. A hatórás, intenzív látástréning tanfolyamon sokat tanultam.
Az egyik legfontosabb tapasztalat az volt, hogy a fiatalok aránya szépen nő – és velük együtt a mikrosebészeti úton történő látáskorrekció hibáinak előbukkanása. Két fiatal hölgy azért vett részt a tanfolyamon, hogy a lézeres szemműtét után újra előjött rövidlátását, illetve az éjjeli vezetésnél a szembe jövő kocsi reflektorfényében tapasztalt korcsolyapálya-szerű fényudvart látástréninggel korrigálja.
A lézeres „csodamódszer” negatív hatásai
Sikerült lézeres „csodamódszer” mélyen titkolt negatív hatásaira felhívni a figyelmet, és mindkét esetben kimutatni az öngyógyítás hatékonyságát, amiben eddig – információim szerint – csak nekem van némi, egyértelműen pozitív tapasztalatom. (Azt nem tudom, melyik fajta lézeres kezelést végezték el rajtuk és hol, és főleg, hogy mennyiért. Amellett senkit nem kívánok lebeszélni a kényelmes és gyors mikrosebészeti beavatkozásokról. A két példa pusztán a tények feltárása. Ezeknek a műtéteknek sincs több kontraindikációjuk, mint bármely más operációnak. Csakhogy a társadalombiztosítás nem fedezi a költségeket, és bottal üthetik mindketten a legalább 300 ezer forintos műtét költségeit. Erről szintén beszélni kell...)
A maradék látással élők most sem mutattak érdeklődést, pedig rendkívül alapos szervezés és kedvezmények megcsillogtatása előzte meg e réteg bevonását. Mint ismeretes, nekik az orvosi kezelés befejezése után más eshetőségük nincs a javulásra. A mintegy 15 ezer magyarországi érintettből egyetlen beteg jött el a kísérőjével. Egy olyan érdeklődő, akinek a sav szétmarta a szemeit, és bal szemével gyakorlatilag semmit, jobb szemével csupán formákat képes látni, kb. 20 cm-re.
Maradék látásnál is lehetséges a javulás
A foglalkozás elején bizonytalanul kereste az elé tartott A/4-es lap széleit, de félórás szemeltakarás után határozottan meg tudta fogni azokat, és árnyékokat számolt a betűk helyén.(A/4-es méretű látástesztről van szó.) Az ingázás után az amúgy résre nyitott szemei egyre jobban tágultak, a szemfehérje véres zavara nyugodtabbá vált, az óraüveg-szerű sclerán a fehér kötőszöveti állomány kezdett visszahúzódni. A napfürdős gyakorlatnál pedig felszakadt az összenövések egy része, a szem teljesen nyitva állt, és pregnáns feltisztulásnak voltunk tanúi.
A tanfolyam tisztelt hallgatói szerint kis csodáról is beszélhetnénk. Mivel pörgés volt – 50 főt mozgattam –, nem igazán jutott idő arra, hogy végig csak rá figyeljek, de mintha ilyeneket mondott volna a körülötte állóknak: „Pedig évekkel ezelőtt Amerikában is voltam a szememmel, mégsem tudtak olyan eredményt elérni, mint a természet most, röpke 3-4 óra alatt.”
Vén Péter
szemtréner
www.szemtorna.hu
www.eyetraining.hu
Tanácsadónk – kérdezzen tőle!
Vén Péter a bevezető pilot (vagyis kísérleti jellegű) szemtréning tanfolyam után remélhetőleg sorozatban tartja majd a tréningeket több nagyvárosban. Információink szerint az elsőre június 16-án, szombaton 10-16 óra között kerül sor Budapesten – a szerk.
Natúrsziget, 2007. május 3.
A cikksorozat egyéb írásai:
- A látásjavítás sikertörténetei (18.)
- A látásjavítás sikertörténetei (17.)
- A Marfan-szindróma és a látástréning – a látásjavítás sikertörténetei (16.)
- Az egész test relaxációja – a látásjavítás sikertörténetei (14.)
- A lézeres szemműtét következményei – a látásjavítás sikertörténetei (13.)
- Kancsalság gyógyulása 3 hónap alatt – a látásjavítás sikertörténetei (12.)
- Az iskola és a nézési szokások – a látásjavítás sikertörténetei (11.)
- Látótérkiesés daganat miatt – a látásjavítás sikertörténetei (10.)
- Színtévesztés gyógyítása 15 perc alatt – a látásjavítás sikertörténetei (9.)
- Nystagmus – a látásjavítás sikertörténetei (8.)
- Ágika – a látásjavítás sikertörténetei (7.)
- Gyógyulás 6 hét alatt – a látásjavítás sikertörténetei (6.)
- A vak szem javulása – a látásjavítás sikertörténetei (5.)
- Az öngyógyítás útján – a látásjavítás sikertörténetei (4.)
- Rövidlátás gyógyulása – a látásjavítás sikertörténetei (3.)
- Kancsalság gyógyulása – a látásjavítás sikertörténetei (2.)
- Látásjavítás – sikertörténetek (1.)
Kapcsolódó cikkek:
- A látástréning mindenkin segíthet
- Látásjavítás, szemtorna (3)
- Látásjavítás, szemtorna (2)
- Látásjavítás, szemtorna (1.)
- Szemrevaló helyett, dioptriák nélkül
- Lelki szemeinkkel látunk
- Árt-e a szemünknek az UV-sugárzás?
- Kevésbé ismert lézeres szövődmények
- Szerencsét próbált Ámerikában
- Jobban lát, ha a szabadban játszik
- Elvira mégis vadászpilóta lesz
- Angart: Szerezd vissza éleslátásodat
- A szemorvosi kontroll kezdetbennem erősíti meg a látás javulását
- A szemüveg- és a kontaktlencse-viselés kedvezőtlen mellékhatásairól
- Ne féljünk a napfénytől!
A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez
A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Hozzászólások
#4 Szántó Árpád
2007-05-19 21:18:41
Gizus
Nem tudom,hogy retina levállás utáni operációra is jó a szemtréner? Operáció óta rosszabbodik a szemem, és félek nagyon,hogy nagy bajom lessz.Hol lehet érdeklődni a szemtrénerről?
Nem tudom,hogy retina levállás utáni operációra is jó a szemtréner? Operáció óta rosszabbodik a szemem, és félek nagyon,hogy nagy bajom lessz.Hol lehet érdeklődni a szemtrénerről?
#3 szemtrener
2007-05-11 21:18:26
Bár ez itt nem a reklám helye kedves Olga, Kedves Tildus,
még akkor sem, ha kvtln .nekem cimezték a kérdést. A tanfolyamról a honlapon keresztül, v. az itteni archívumban lévő elérhetőségen kerszetül tudok információt küldeni. A dátumot már meg tudom erősíteni. Níyiregyházán nincs egy éve, hogy tartottam előadást, egy őszi miskolci tanfolyamnak lesznek inkább esélyei. A gyereknek meg lehet tanitani a tréninget, de a kancsal gyerekkel kapcsolatos óvatossági tudnivalókat kérem, nézze meg a honlapon.
Üdvözlettel: Vén Péter
még akkor sem, ha kvtln .nekem cimezték a kérdést. A tanfolyamról a honlapon keresztül, v. az itteni archívumban lévő elérhetőségen kerszetül tudok információt küldeni. A dátumot már meg tudom erősíteni. Níyiregyházán nincs egy éve, hogy tartottam előadást, egy őszi miskolci tanfolyamnak lesznek inkább esélyei. A gyereknek meg lehet tanitani a tréninget, de a kancsal gyerekkel kapcsolatos óvatossági tudnivalókat kérem, nézze meg a honlapon.
Üdvözlettel: Vén Péter
#2 0712olga
2007-05-10 12:33:28
Tisztelt Vén Péter!
A családomban hármunknak is szemtengelyferdülése van. Én az orvosi javaslat ellenére sem hordom állandóan a szemüveget, 15 éve nem is romlott jelentősen a látásom. Szivesen részvennék egy ilye tréningen. Sopronban lakunk. 5 éves fiamat is meg tudnám rá tanítani? Jó megoldás ön szerint, ha állandóan hordja a szemüvegét?
Köszönettel: Olga
A családomban hármunknak is szemtengelyferdülése van. Én az orvosi javaslat ellenére sem hordom állandóan a szemüveget, 15 éve nem is romlott jelentősen a látásom. Szivesen részvennék egy ilye tréningen. Sopronban lakunk. 5 éves fiamat is meg tudnám rá tanítani? Jó megoldás ön szerint, ha állandóan hordja a szemüvegét?
Köszönettel: Olga
#1 tildus
2007-05-09 17:22:46
Tisztelt Vén Péter!
Ha Nyíregyházán vagy környékén tartana ilyen tréninget nagyon szívesen felkeresném,
mert az ilyen gyógyítási módszerekben jobban bízom mint a lézeres vagy másmilyen
beavatkozásban. Tisztelettel
Tildus
Ha Nyíregyházán vagy környékén tartana ilyen tréninget nagyon szívesen felkeresném,
mert az ilyen gyógyítási módszerekben jobban bízom mint a lézeres vagy másmilyen
beavatkozásban. Tisztelettel
Tildus