Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 18. (csü) – Andrea,Ilma
Életmód

Weixl-Várhegyi László:

Védekezzünk az elektroszmog ellen (2.)

Védekeznünk kell minden olyan hatással szemben, amelyhez az evolúció során nem szoktunk hozzá. A cikk első részében többféle ártalmas sugárzás hatásait ismertettük. Most a mobil­telefonról, a számítógépről és a védekezés mindenki által elérhető lehetőségeiről lesz szó.

3/2. oldal

Lássuk a számítógépet!

Nézzük meg az ártó hatásokat a számítógép esetében is:

  • A 220 Volt miatt itt is van egy folyamatosan ható elektroszmog, mint minden egyéb elektromos berendezésnél.
  • Ha működik vagy készenléti (stand-by) állapotban van, akkor az elektroszmog mellett ugyanúgy van egy elektromágneses térereje is, mint minden bekapcsolt vagy készenléti állapotban lévő elektromos berendezésnek.
  • A képernyőnek van úgynevezett képernyősugárzása, ami 1 méterig is kiterjed, kivéve az LCD-s képernyőket, amelyeknél ez kb. 15 cm. A katódsugaras képernyőknek pedig emellett van katódsugárzása is, még hátrafelé is!
  • Maga a komputer kb. 2,5 méterig mérhető intenzív elektromos és mágneses zavart okoz.
  • A billentyűzetnél és az egérnél szintén 15 cm-ig mérhető az ártó elektromos és mágneses sugárzás. Sajnos a működtetésnél ezekhez hozzá kell nyúlni, ezért ez a hatás – még ha kisebb is, de – folyamatos, amíg a készülékkel dolgozunk.
  • A nyomtatónak ugyancsak van erős elektromos és mágneses tere, ezért ha lehet, tegyük távolabb a testünktől.
  • A szünetmentes tápegységnek szintén erős elektromos és mágnese tere van, tehát szintén távol kell tenni emberektől, élőlényektől.
  • Ha valakinek az egységek között nincs vezetékes összeköttetése, hanem az összeköttetés rádiójelekkel történik (bluetooth), akkor a rádiójel frekvenciájától és annak moduláltságától függő, súlyos egészségkárosító hatás is megjelenik az egész helyiségben, sőt azon túl is, akár 20 méteres körzetben határérték feletti sugárzások mérhetők!

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül itt sem az erőművek környezetkárosító hatásait. Egyedül a napenergia, a napelemes rendszer jelent tiszta rendszert, de csakis akkor, ha az áram földelt és árnyékolt kábeleken jut el a fogyasztókhoz.

Gyermekek – fokozott veszélyben!

Az összes, jelen írásomban részletezett és nem taglalt (de említett) sugárzás árt mindenkinek, mert ennyiféle sugárzáshoz ilyen rövid idő alatt nem tudott hozzászokni a szervezetünk. Minél gyengébb valakinek az immunrendszere, minél hosszabb ideig éri minél több és minél erősebb sugárzás, annál előbb és annál súlyosabban betegszik meg. Várandós anyáknál, változó korban lévő nőknél és férfiaknál (férfi klimax is van, csak más hatásokkal jár, mint a nőknél) fokozott a veszély. De különösen igaz ez a gyermekekre a gyors sejtképződés miatt, náluk az elektromos sugárterhelés kockázata akár tízszeres (!) is lehet egy egészséges emberhez képest.

Az amalgámtömések, a fémkoronák, az ékszerek, a piercingek, a fém implantátumok, a pacemakerek, fémcsatok, fémszerszámok, tőrök, fegyverek stb. mind újabb, súlyosbító kockázati tényezőket jelentenek, az antenna- és tranziens hatások miatt. Rák, hirtelen gyermekhalál, csontbetegségek, sclerosis multiplex, hiperaktivitás, fejfájás, alvászavar, idegesség, koncentrációgyengeség, agresszivitás, fülzúgás, halláskárosodás, migrén, depresszió, vérképzőszervi zavarok, vegetatív idegrendszeri zavarok, hormon-zavarok stb. lehetséges okai lehetnek a különféle elektromos és mágneses sugárzások.

Már a haditechnikában is alkalmazzák a sugárzások tudatmódosító hatásait. Állatoknál és embereknél is elektromágneses frekvenciákkal befolyásolni lehet a szellemi állapotot és a viselkedésmódot. Az első Öböl-háborúban például félelmetes agyhullám-manipuláló fegyvereket vetettek be, melyeknek hatására az iraki katonák harc helyett ülve maradtak a lövészárkokban, és tömegesen adták meg magukat. A katonai kutatások mindig előbbre tartottak a polgári kutatásoknál. Véleményem szerint azért nem lépnek fel hivatalosan az ártó hatások ellen, hogy így választódjon ki egy ellenállóbb szervezetű ember, meg hogy ne népesedjen túl a Földünk.

Védő és harmonizáló szerkezetek

Jó lenne, ha minden gyógyítás az „elektronallergia” tünetcsoport feltérképezésével kezdődne. Minden terápia sikertelen marad, ha nem változtatjuk meg vagy nem zárjuk ki a környezeti, megbetegítő hatásokat, így ez elektromos és elektromágneses sugárzásokat.

A tudás is védelmet ad! A panelházak, a fémszerkezetű amerikai gyorsházak, a Faraday-kalitka elv érvényesülése révén a külső hatások ellen védelmet nyújtanak! Kifejlesztettek már és forgalomba hoztak a hálózati elektroszmog, az elektromágneses terek, valamint a magasabb frekvenciájú sugárzások ellen védő, élettani szempontból harmonizáló hatást adó szerkezeteket. A harmonizálás lényege, hogy az elektromos és mágneses erőterek összeadhatók és kivonhatók egymásból.

Ha két térerő ellentétes fázisban van – vagyis amikor az egyik eléri a maximális térerősséget az egyik irányban, ugyanakkor éri el a másik is a legnagyobb értéket, de az ellentétes irányban –, akkor az erőterek kioltják egymást. Ugyanez igaz a mágneses térerősségre is. Így az erőterek nem szűnnek meg ugyan, de élettani szempontból „ártalmatlanítva”, azaz harmonizálva vannak.

Kapcsolódó cikkek:
A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!

Hozzászólások
#4 illike 2007-05-27 00:23:16
 
Kedves László!
Nekem sajnos mindig megfájdul a fejem a számitógép előtt, úgy,hogy az utóbbi időben már egyre inkább mellőzöm, pedig az internet már nagyon sok mindenben segitett. Vajon hogyan tudnám megoldani, hogy ne ártson ennyire nagyon a számitógép sugárzása? A laptop is ugyan ilyen hatású sugárzást okozhat?
Köszönöm a választ.
Kovácsné Magyari Ilona
titok40@gmail.com
#3 cerceruska 2007-05-20 12:03:26
 
Kedves Biolaci!
Rengeteget gondolkodtam a cikkeden.
- Mérhető dolgokról beszélsz: most értettem meg, hogy miért tuszkolják ennyire az ezotéria körébe a radiesztéziát, holott az 1 tudomány.
Pl. 1 altatóorvos napi - munkahelyi átlagos - elektroszmog terhelését simán ki lehetne mérni és nagy valószínűséggel egyértelmű összefüggés látszódna betegségeik és a terhelés között.
S akkor a munkahelynek bizony kiderülne a felelőssége a degeneratív betegségek kialakulásában...
- Gyakorlatilag ahol forog vagy áramlik valamilyen közeg, ott előfordulhatnak (+)elektroszmog terhelések: vagyis sok munkakört el tudok képzelni, ahol ezek kialakulásáért szintén felelős az alkalmazó.
Pl. sokan szorgalmazzák a szélturbinák elterjesztését, de ki tudja megéri-e a madarak pusztulása és a tudomásom szerint előforduló 'infrahang-szennyezés'...?!
- Személyiségi jogainkra hivatkozva nem kötnek hálózatba adatokat: a TAJ-számunk, egészségügyi adataink nyugodtan utazhatnak online oda-vissza hálózatban, de az orvosok számítógépein lévő lakcímek°eneratív betegségek nem kerülhetnek összerendelésre az elektromos távvezetékek lakott területen való nyomvonalával.
Naná: egyértelműen bizonyítottá válna a leukémia és az agydaganatok kialakulásának valószínűsége, ha a közelünkben megy el 1 ilyen távvezeték.
- Hamar kiderülne a mobilgyártók ingyombingyom 5. kerék 'sugárvédelmi' megoldásairól is, hogy mit adnak vele és minek húzós áron...
- Azon is elgondolkodtam, hogy tulajdonképpen az elektroszmog hasznos is lehet: gondolok itt a hipertermia orvosi alkalmazására vagy az vetőmagokra gyakorolt hatására.
Te ezeket a felhasználásokat hogyan illeszted a világképedbe?
- Mi a véleményed a magvakról, amit egyesek a számítógép tetejére tetetnek elkerülendő a káros sugárzásokat?
- Vagy a báránybőrről?
A Waldorf- óvodában annak idején azt hallottam, hogyha kihúzzuk a tévé csatlakozóját a dugaszolóaljzatból és letakarjuk báránybőrrel, akkor megvédjük magunkat a káros sugárzástól...
Teljesen világos, hogy milyen érdekeket véd a radiesztézia kuruzslás tartományba való beszorítása egyesek részéről.
Egyik szívfájdalmam, hogy sajnos - úgy tudom - Szőke Lajos nem vállal már tanítványokat: nagyon szerettem volna Tőle megtanulni ezt a tudományt.
Szeretettel üdvözöl cerceruska
#2 varhegyi.laszlo@natursziget.com 2007-05-16 22:04:40
 
Kedves Pataki Márta!
A környezet harmonizálása nem írható le egy lavélben, mert mindíg az adott környezettől, épülettől, épület együttestől, s a lakásban lévő elektromos berendezésektől (ebben minden benne van) függ. Ha felkeres a rendelőmben egy lakás-környéket bemutató fényképpel, lakás alaprajzzal, és közli, hogy lakásában, hol milyen vezetékek és berendezések vannak, akkor meg tudom mondani, hogy hol, mit kell csinálni, vagy mit hogyan, milyen eszközökkel lehet árnyákolni, vagy harmonizálni. A helyszínre is kimegyek, akkor műszeres mérésekkel megnézem, hogy hol, milyen sugárzások vannak és az szerint tervezem meg a védelmet, meg a harmonizálást. Némely harmonizálót tőlem is be tud szerezni, ezekhez nem kell szakember, de a helyszíntől és a terheléstől függ, hogy még miket kell tenni.
Ezen a portálon keresztül, külön nekem küldöttt e-mailban meg tudjuk beszélni a részleteket.
Üdvözlettel: Weixl-Várhegyi László
#1 kelpatmar 2007-05-16 08:46:42
 
Tisztelt Weixl-Várhegyi László! Cikke rendkívül éredekes.Mit jelent a környezet harmonizálásának gyakorlati megvalósítása?- pl. házharmonizáció. Tisztelettel, Kelemenné Pataki Márta

Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com