Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. márc. 28. (csü) – Gedeon,Johanna,Hanna
Egész-ség

Válaszol: Weixl-Várhegyi László

Komputerezés, fogyás, erősödés

Rendszeresen közreadjuk – természe­tesen írójuk megváltoztatott nevével – a tanácsadóinkhoz érkezett e-maileket és a rájuk adott válaszokat, ha másokat is érintő információkról van szó. Ezúttal Weixl-Várhegyi László természet­gyógyász tanács­adónk levelezéséből válogattunk.

2/1. oldal

Nagy különbség a két mell méretében

Kedves Weixl-Várhegyi Úr!
Az imént olvastam a Natúrsziget portálon a válaszait a hölgynek mellnövelés ügyben, és eszembe jutott, hogy megkérdezzem: van-e valamilyen természetes segítség abban az esetben, ha valakinek elég nagy különbség van a két melle között méretben. Tudom, hogy bizonyos eltérés normális, de a lányom esetében ez 1:2 arányú, és tudom, hogy zavarja. Ugyan még csak 15 éves múlt, de korán érő típus (4 éve menstruál), és a mellmérete már vagy 2 éve állandó. A probléma nem súlyos, de kíváncsi lennék, hogy tudnék-e neki segíteni akár célzott táplálkozással, akár más módon.
Köszönettel:
Ibolya

Kedves Ibolya!
Igen, van megoldás, de itt egy komplex terápia szükséges. Egyrészt energiakezeléssel, másrészt speciális masszírozás és speciális mellizom-erősítő torna is szükséges, melyeket megmutatok.

Természetesen táplálkozással és életmódváltással, valamint a rizikófaktorok kizárásával is kell foglalkozni. Előfordulhat, hogy ékszer, piercing, tetoválás, mobiltelefon, elektroszmog, számítógép, háziállat stb. is okozhat féloldalúságot. Ezeket is meg kell beszélni. Úgy keressenek fel a rendelőmben, ha van teljes vérképük és van hormonvizsgálatuk, különösen az ösztrogén, tesztoszteron, prolaktin, pajzsmirigy hormonok vizsgálati eredményei kellenek. Komplex terápiával teljes sikert lehet elérni.
Szeretettel üdvözli:
Weixl-Várhegyi László

Egész nap a számítógép előtt

Szia, Laci!
Köszönöm korábbi jó tanácsaidat a szemem gyógyításával kapcsolatban. Egy kérdésem azért még lenne. Egész nap számítógép előtt dolgozom. Írtad, hogy az ezüstkolloid használata után ne nézzem a monitort. Ez egész napra igaz, vagy csak a használat után egy kis ideig (10-15 perc)?
Üdvözlettel:
Pali

Szia, Pali!
Ha egész nap a képernyő előtt ülsz, akkor mihamarabb vegyél EMF harmonizálót a képernyőre és a számítógépre, valamint a nyomtatóra, és ha van, a szünetmentes tápegységre. Az elektroszmog ellen pedig vagy az összes kábelt cseréljed ki földelt, árnyékolt kábelre, vagy vegyed meg a ház harmonizálót. Vegyél vagy csináltass olyan szemüveget, amely véd a képernyősugárzás ellen, mert háromféle ártalom is jön a képernyőtől, még akkor is, ha az LCD-s.

Amikor ezüstkolloidot csepegtetsz a szemedbe, utána jó 10-20 percig ne nézzél még tv-t sem. Az utolsó cseppentés lefekvés előtt legyen. Egyébként nézheted a képernyőket, csak fő, hogy harmonizálva legyenek.
Üdvözlettel:
Laci

A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com