
2023. jún. 3. (szo) – Klotild,Kevin
Itthon
A diszkódrogok kevésbé népszerűek
Feljövőben a kokainfogyasztás
Magyarország 2004-es uniós csatlakozása óta megsokszorozódott a hazánkba érkező drogküldemények mennyisége és száma. Míg korábban jórészt csupán tranzitországként vettünk részt a drogforgalomban, évek óta egyre tekintélyesebb a célállomásként betöltött szerepünk is.
2/1. oldal
A napokban (június 26-án) világszerte, így Magyarországon is megemlékeztek a kábítószer-ellenes világnapról. Ebből az alkalomból az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a tagországok drogügyekben felelős szervezetei/hatóságai is fokozott figyelmet kértek a kábítószer-fogyasztás terjedése elleni tevékenységnek.
Magyarországon ez a feladat többek között a Szociális és Munkaügyi Minisztérium hatáskörébe tartozik. A főhatóság a szakemberei által összeállított tájékoztatóban foglalta össze az aktuális hazai droghelyzetet.
Hazánk a tranzit mellett egyre inkább kábítószer-célállomás is
Abban mindenekelőtt arra a tényre hívja fel a figyelmet, hogy 2004-es uniós csatlakozásunk óta megsokszorozódott a Magyarországra érkező drogküldemények mennyisége és száma. Míg hazánk korábban jórészt csupán tranzitországként vett részt a drogforgalomban, évek óta egyre tekintélyesebb a célállomásként betöltött szerepe is. A jelentős forgalomnövekedést tanúsítják a Vám- és Pénzügyőrség által felderített esetek adatai is. Kokainból tavaly például a tavalyelőtti mennyiségnek körülbelül a dupláját sikerült lefoglalniuk, marihuánából valamivel többet, mint az előző évi mennyiség. Heroinból és diszkódrogokból viszont számottevően kevesebbet, mint egy évvel korábban. Ez utóbbi tendencia azt mutatja, hogy a hazai piacon valamelyest visszaesett a diszkódrogok népszerűsége, a kokainé viszont lényegesen megnőtt.
A felnőttek a hasist kedvelik
A minisztériumi értékelés szerint, ha összehasonlítjuk a hazai adatokat az európai statisztikákkal, azokból kiolvasható, hogy nálunk a felnőtt lakosság körében kisebb azoknak a köre, akik cannabist próbáltak ki, illetve rendszeresen élnek az élvezetében. Más drogfajták tekintetében pedig az európai átlag felső-középmezőnyébe tartozunk. A marihuána és a hasis kipróbálásának uniós adatai a gyakoriság tekintetében nagyjából megegyeznek az itthoni előfordulással. Ezek a kábítószerek különösen a 35 év alatti, ám már felnőtt fiatalok körében a legnépszerűbbek, vagyis a leggyakrabban ezeket használják.
A 18 éven aluliaknál valamelyest más képet mutatnak a drogfogyasztási adatok. Bár a kábítószer-fogyasztók létszáma az összes drog átlagát tekintve nálunk alacsonyabb, mint más uniós tagállamokban, bizonyos kábítószerfajtákból az uniós átlagnál kiugróan többet fogyasztanak. Kokainnal és mágikus gombával ennek a korosztálynak a tagjai közül az európai átlagnál kevesebben bódulnak, amfetaminokkal, vagyis diszkódrogokkal viszont annál többen.
A hazai szokások hasonulnak az uniós irányzathoz
A jelentés készítői megállapítják: az illegális szerek használatának elterjedtsége tekintetében a magyarországi változások az EU más országaiban lejátszódó folyamatokhoz hasonlóak, vagyis az 1990-es évek során a felnőttek és fiatal felnőttek között egyre több lett a cannabishasználó, a kiskorúaknál pedig az Ecstasy és más amfetaminfélék használata.
Általános jelenség, hogy az illegális szereket kipróbálók/használók életkora folyamatosan csökken, hiszen a vizsgált esetek egyharmadában a fiatalok már a 16. életévüket megelőzően megkóstoltak már valamilyen drogot, esetenként rá is szoktak.
Natúrsziget, 2008. július 7.
Kapcsolódó cikkek:
- Kábítószerhelyzet Európában
- Nem kábít, csak úgy tesz
- Csalfa örömök forrása a cannabis
- Már kis adag Extasy alkalmazása is depresszióhoz vezethet
- Ismét gyógyszerbotrány az USA-ban
- Ma inkább ne, szívem...
- A szerotoninmítosztól a betegségiparig – beszélgetés Szendi Gáborral
- Miért több a férfi a kábítószer rabjai között?
- A fővárosi fiatalok negyede rendszeresen kábítószerezik
- A marihuána fogyasztása növeli a pszichiátriai betegségek kockázatát?
- Szinte minden kollégista kipróbálja a marihuánát
A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez
A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Hozzászólások
#9 kigyo
2008-07-22 13:21:15
Az apu a fönök, a papa és a nagymama...Ő a Nagyvarázsló...
#8 kigyo
2008-07-22 13:19:34
a tiszta kokain után megkapják a szintetikus drogokat, a ti általatok elismert un szanatóriumokba, legális pénzmosoda, kicsoda dr lőke jános, egy pénzéhes idegbeteg pszihiáter, keleten ahol a napfény beragyogja a világot miért nincs ilyen...bezárni senkit nem lehet..Ön dönt iszik vezet..én vezetek..
#7 kigyo
2008-07-22 13:12:02
apu elment vadászni..
#6 kigyo
2008-07-22 13:11:17
a természet követeli azt ami az Ővé, ne játszatok vele,,,világkatasztrófa van kitöröben, ti lusták voltatok ,,, megint más takarit helyettek?
#5 kigyo
2008-07-22 13:09:28
a koponyák megtalálták egymást...ne zárjátok be Őket a Muzaimotokban,, azt mondják, Ők tudják Ők a koponyák, a kedvenc könyveim Lőricz Lacibácsi könyvei, Ő tudja mi az igazság, a 13. Kristály Koponyát még nem volt időm elolvasni...de szeretném kiolvasni azt is...ezen nőttünk fel....
#4 kigyo
2008-07-22 13:05:41
meg van irva belehalhatunk... és akkor kit szeressenek a gyerekeitek
#3 kigyo
2008-07-22 13:03:57
keressétek meg hol van a tiszta viz, egyedul az gyógyit, a kapuk nyitva vannak Atyátok kinyitotta, aki akar mehet.....
nem a borban van az igazság...
nem a borban van az igazság...
#2 kigyo
2008-07-22 13:01:28
semelyik gyógyszer nem jó, a kokain is az Isteneké, aki hozzányul az belehalhat, megirta a Bibliában, keressétek meg hol van az igai forditás, a kicsik Ők tudják...a kicsik köztetek élnek..
#1 kigyo
2008-07-22 12:57:11
tiltsák be a zyprexát, bárki bármikor belehalhat, azért mert szintetikus , ezen is csak mások gazdagodhatnak meg, de az anyjuk a gyerekeik mind belehalnak a milliókba, abba a szemétbe ami itt folyik a biborfolyok legendája, a kedvenc filmem volt