Lóránth Ida:
Az életre erőltetett gyerek
Nem értem a nőket! Nem mindet úgy általában, csak néhányat, akiket mostanság világszenzációként tálal a sajtó. Anyóka korú matrónák büszkén mutogatják pár hetes újszülöttjüket, elégedetten mosolyognak a kamerába, és elhiszik magukról, hogy ők most kismamák.
Mintha valami unikális tettet vittek volna végbe, valamiféle biológiai csodalénynek gondolják magukat, akinek a többi halandóval ellentétben sikerült megfejtenie az örök ifjúság titkát.
Pedig e hölgyek inkább szánni valók, mint csodálatra méltók. Nem tettek mást, mint pénzre vagy szenzációra éhes orvosok (sarlatánok?) kísérleti alanyaivá lettek. Önkéntes „szülőzsákként” kihordják egy általában ismeretlen fiatal pár magzatát, kilenc hónap leteltével császármetszéssel megszabadulnak tőle, majd mesterségesen, cumisüvegből táplálják az újszülöttet.
Csak a gyerektől nem kérdezte senki, hogy akar-e így a világra jönni, tévében, címlapon mutogatott csudabogár lenni, óvodában, iskolában a szókimondó társak élcelődését elviselni, és főként (jó esetben) tinédzserkorában vagy kora huszonévesen árvaságra jutni. Az érzelmek terén s talán még anyagilag is valószínűleg hátrányba kerül a kortársaival szemben, mert feltehetően nyugdíjból élő anyja egzisztenciája nem lesz elegendő a taníttatására, gondtalan felnevelésére.
Ez pedig baj, bár korántsem akkora, mint a lelki kár. Mert senki se mondja, hogy egy hatvanöt éves nő úgy viselkedik, úgy érez, mint a húszas, harmincas éveiben járó. És ez így is van rendjén, minden kornak megvan a maga érzelemvilága. Az anyaság a fiatal nőké, ők tud(hat)ják okosan szeretni az apróságokat. Ha kell, szép szóval, szeretettel nevelnek, ha szükséges, következetes szigorral. Az idős nőké a nagymama szerep; a pár órás felhőtlen dédelgetésé, becézgetésé. Ők ekkor már általában csak a gyereknevelés napfényes oldalát ismerik. Elhalmozzák az apróságot a kedvenc sütivel, együtt nevetnek az állatkertben, aztán hazaviszik a mamához. A nyűgös, beteg gyerek ápolása, iskolai előmenetelének felügyelete, kamaszkorában a rossztól való féltés az anyák dolga, nem a nagymamáké.
De mit is kaphat, a hervadó korú anyja által világra erőltetett csöppség? Vagy majomszeretetet, ami olykor rosszabb, mintha nem szeretnék, vagy a nyugdíjas évekkel gyakran együtt járó türelmetlenséget. Elképzelhető, hogy a kezdetben agyonajnározott csecsemő, amikor már huszadszor sír fel egy éjszaka vagy később juszt sem veszi fel a piros nadrágot, anyját alaposan kiborítja, s mert már ösztönei sem úgy működnek, mint a húszéveseké, hamar elveszíti a türelmét. Talán még a keze is eljár. Ami az ő szempontjából érthető és természetes reakció, hiszen az évek alatt megfáradt test éjszaka pihenne inkább, és már türelme sem a régi, elkoptatta az idő.
A gyerek persze ebből semmit sem ért, legalábbis kezdetben. Később persze gyanakodni kezd, hogy az óvodában miért olyan fiatalok az anyukák, csak az övé hasonlít a többiek nagyijához. Az is meglehet, hogy mire iskolába kerül, már anyja szorulna ápolásra, és neki kellene hirtelen felnőtté válni, hogy a második csecsemőkor felé ballagót ellássa.
Lám, a nagymamakorban szülő nők és jobb sorsra érdemes porontyaik életútja szinte előre látható, de mi lesz vajon az orvossal, aki ezt véghezvitte? Általában semmi. A diplomáját nem vonják vissza, kollégái, a hirtelen támadt világhír miatt, talán még irigykednek is rá. Lelkiismeretlen, öncélú emberkísérletről, etikátlan, a hippokratészi eskü ellen való vétségről szó sem esik. Talán hosszú évek múltán, ha majd kénytelen megvonni élete mérlegét, döbbenhet rá, hogy (legalább) két ember sorsát feláldozta a saját szakmai hiúsága oltárán.
Lóránth Ida
A szerző egyéb cikkei:
A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
csak most olvastam a cikket, de meg vagyok döbbenve ezen a szűk látókörű gondolkodáson. Honnan tudhatja valaki, hogy egy másik ember legbensőbb késztetése, az hogy anyaságra adja fejét milyen okból történhet? Miért feltételezi azt, amit nem tudhat teljes biztonsággal. Miből gondolja, hogy egy tapasztalatlan fiatal anya jobban el tudja látni feladatát, mint 15-20 éves élettapasztalattal, uram bocsá' kiegyensúlyozott családi, anyagi adottságokkal rendelkező idősebb társai? Az ÉLET megélésének receptjét mindenki maga írja, mindenki a sajátját.
** Nem minden téma szikrája csihol bennünk belső tüzet. Ez természetes: nem érdekelhet minden egyforma intenzitással minket.
*** Ha elfogultak is vagyunk, még lehet igazunk: szinte ez teszi hitelessé a véleményünket.
**** Ami igazán fontos: soha ne valami ellen, hanem valamiért mondjunk véleményt.
Szeretettel cerceruska
Ha valaki felett ítélkezünk, megtörténhet, hogy egyszer saját ítéletünk csapdájába esünk.
Szép napot kívánok!
Amiért az én szívem sír azok a gyerekek, akiket vernek , zaklatnak családon belül , vagy éppen éheznek. Pedig fiatal szüleik vannak, és lehetőségük is van a munkára, csak éppen anya vagy apa erkölcsi normái mások, kiríviók!! Higgyék el, ez inkább gyakoribb jelenség, mint a matróna korban szülő nők.
És még egyszer mondom, mielőtt pálcát törük akárki feje felett, gondoljunk arra hogy mi is leszünk majd idősebbek, és a sors nehogy velünk is "különös játékot űzzön majd"!
Pálháziné, gyevi
Manapság viszont szinte divat, hogy a lányok először "karriert építenek", és csak akkor szülnek, amikor már minden megvan, jó állás, lakás, kocsi. Csakhogy az ő gyerekeiknek is megvan az esélyük, hogy úgy járjanak, mint én.
Van viszont egy szomszédom, aki a klimax beköszöntekor azt hitte, hogy már nem lehet terhes, és nem védekezett. Az orvosok is azt mondták neki, hogy nincs már szüksége fogamzásgátlásra, mert már nem lehet gyereke. Aztán úgy hozta a sors, hogy terhes lett, meg is szülte a kislányt, aki fiatalabb, mint az unokái. Ennek a pici lánynak végül is van annyi esélye, hogy ha idejekorán meghalnának a szülei, akkor valamelyik nagytestvére fölneveli. Az idős anyuka egyébként nagy szeretettel, és nagy türelemmel neveli a kicsit.
Tehát nem lehet általánosítani, elítélni meg főleg nem lehet. De azért én inkább azon azon a véleményen vagyok, hogy ne nagymama korban szüljenek a nők. Szenzációhajhászás céljából pedig egyáltalán ne szüljenek.
Abszurd világban élünk, ahol a gyermekVÁLLALÁS lassan fiatal párok részéről is hazardírozásnak tűnik.
Ugyanakkor törött is ez a világ, ahol a szeretethez is sokszor töredékeiben jutunk.
Mivel én a lélekvándorlásban hiszek, így egyértelmű számomra: a túl idős szülői szerep afféle megoldandó karmatikus feladat minkét fél számára.
Biztos, hogy nem véletlenül csöppenünk 1 ilyen helyzetbe.
Tekintettel a cikkben említett beavatkozás tetemes költségeire: az a veszély sem fenyeget bennünket, hogy tömegesen fog ilyesmi előfordulni.
Gyermekkorunktól fogva úgy programoznak minket, hogy mindenhatónak vegyük a fajfenntartás szempontjait: feleljünk meg a nemzetségi elvárásnak, a mezőelméletnek.
Engem ez a hazug közhelyes gondolkodás azért nem érdekel, mert manapság a társadalom a gyermeknevelés semmilyen feltételét nem biztosítja.
Minden terhet a szülőre hárít.
A múlt héten buszon utaztam és 1 kisbabás anyuka mesélte 1 mögöttem ülő néninek, hogy valóban 18 évvel idősebb a férje.
De úgy tűnik, hogy ennek ellenére ez a házasság mindkét fél részéről MŰKÖDIK.
És a lényeg ez.
Én tartom magam a régi chocito-reklám szövegéhez - ronda, de finom:-D - NE ÍTÉLJ ELSŐRE.
Szeretettel cerceruska