Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2021. szep. 18. (szo) – Diána
Itthon

A fővárosi fiatalok negyede rendszeresen kábítószerezik

A 15 éves diákok 15 százaléka használt egy éven belül cannabist az ENSZ legfrissebb jelentése szerint. A legfrissebb hazai drogjelentésből ugyanakkor az derül ki, hogy a 16 éves lányok az orvosi recept nélkül megvásárolható nyugtatóval, a fiúk a marihuánával kábítószereznek leggyakrabban. A fiatalok általában 14-15 éves korban ismerkednek meg a tiltott szerekkel. A kutatás arra is rámutat, hogy a 15-29 éves fiatalok 24 százaléka próbált már ki valamilyen kábítószert, a magasabb iskolai végzettségűek és a városban élő fiatalok veszélyeztetettebbek, mint a kistelepülésen élők. Budapesten a 17-18 éves gimnazisták csaknem fele kipróbált már valamilyen „anyagot”, 20 százalékuk pedig rendszeresen drogozik.

A cannabis a leggyakrabban használt kábítószer Európában, de nő a kokainhasználók köre is – ez derül ki az INCB-nek, az ENSZ nemzetközi kábítószer-ellenőrző szervének a napokban ismertetett éves jelentéséből. A bécsi székhelyű szervezet rámutatott, hogy az Európai Unióban egy év alatt a 15 éves diákok 15 százaléka használt cannabist. Felvinczi Katalin, kábítószerügyi miniszteri biztos a dokumentum kapcsán elmondta, hogy Magyarországot két alkalommal említi meg a jelentés, ami arra utal, hogy a nemzetközi szervezet megítélése szerint hazánkban nincsenek drámai folyamatok.

A hazai drogkörkép azt mutatja, hogy a marihuána a legnépszerűbb szer, országos szinten a megkérdezettek 15,8 százaléka legalább egyszer kipróbálta; nyugtatót a fiatalok 16 százaléka használt már.

Az iskolások helytelenítik a kemény drogok rendszeres használatát, a könnyű drogok alkalmi fogyasztásával szemben viszont elnézőek. Felvinczi Katalin a Népszavának elmondta: kedvező változás, hogy a legveszélyeztetettebb korosztálynál, vagyis a középiskolásoknál mérséklődött a kipróbálás kockázatának növekedése. Szintén kedvező tendencia, hogy a marihuánán kívül más – veszélyesebb – drogokkal kapcsolatba került diákok aránya 1999-től nem növekedett, és a rendszeres fogyasztók aránya sem emelkedett.

Mint Muhari Judit cikkéből kiderül, kedvezőtlen jelenség viszont, hogy egyre fiatalabbak próbálják ki a szereket; a 9-10. évfolyamosok mintegy fele 14 évesen vagy annál fiatalabb korban használt először drogot, melyet általában barátoktól, ismerősöktől kaptak. Felvinczi Katalin a megelőzés fontosságára hívta fel a figyelmet: szerinte azok a leghatékonyabb programok, ahol az előadók személyesen találkoznak a fiatalokkal, a tanár vagy a prevenciós szakember ugyanis hiteles a meggyőzésben. Valószínű, hogy a kipróbálást kevésbé tudják megakadályozni, viszont eredményesek lehetnek a gyakori vagy problematikus droghasználat kialakulásának megelőzésében.

Nehezen múlik a lelki függőség

A drogok hatása alatt megélt világ nem a valóság – erre figyelmeztet a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulancia. Lencse Menyhért, a központ munkatársa korábban elmondta, hogy a droghasználat veszélye kettős: lelki és fizikai függőséget okoz. A party-drogoktól, stimuláló szerektől megnő a testi, lelki teljesítőképesség, felszabadítják a szervezet tartalék energiaforrásait, megszűnik a veszélyérzet, az éhség, a szomjúság és a fáradtság. Amikor a szer kiürül a szervezetből, a használó fáradtságot és levertséget, szorongást, érdektelenséget érez. A függőség ilyenkor alakulhat ki, a fogyasztó ugyanis, hogy vágyakozását csökkentse, könnyen nyúl újabb adag szer után.

Az opiátok – ópium, morfiumkészítmények, heroin – lelassítják a testi és lelki folyamatokat. A használók körében komoly függőség alakul ki, kezelésre szorulnak, gyógyításuk többéves folyamat. A testi függőség rövidebb idő alatt gyógyítható, mint a lelki. A szer hiányától súlyos, egész testre kiterjedő fájdalom, rosszullét, hányinger jelentkezik, túladagolásuk viszont halált okozhat – írja a Népszava.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com