Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2021. jún. 21. (hé) – Alajos,Leila,Alojzia
Itthon

Lóránth Ida:

Utcán, parkban lakó elmebetegek

A pszichiátriai betegek gondozásával foglalkozó szakemberek szerint több mint hiba volt az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, ismertebb nevén a Lipót bezárása. Már csak azért is, mert egyre több a depressziós, pánikbeteg, fóbiás, drogos és szenvedélybeteg.

Annak ellenére is ez a szakemberek véleménye, hogy mostanában világtendencia a pszichiátriai betegeknek a társadalomba való visszahelyezése – mindenáron.

Míg a „klasszikusnak” számító pszichiátriai betegek (skizofrénia, paranoia, mániás depresszió stb.) száma minden fejlett társadalomban viszonylag állandó, ezek általában a lakosság 1-2 százalékát érintik, addig a depressziósok, a pánikbetegek, a fóbiások, az egyéb lelki defektusokkal küzdők, továbbá a drogosok és a szenvedélybetegek tábora évről évre nagyobb lesz. Noha a hagyományos, hosszú időn át tartó intézeti ellátásra leginkább az első betegségcsoportnak van igénye, a rejtett vagy részben kezelt utóbbiak is olykor ugyanúgy ön- és közveszélyessé válhatnak, mint a „klasszikus” elmebetegek.

Nemzetközi figyelmeztetés

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Parlament szakemberei is nyomatékosan figyelmeztetik a tagországokat a világszerte egyre jelentősebb számban diagnosztizált mentális betegségek veszélyeire, gazdasági kárára. Tavaly szeptemberben az Európai Unió strasbourgi ülésén elfogadtak egy jelentést, melynek adatai szerint a közösség tagországaiban 18,4 millió 18-65 év közötti ember szenved súlyos depresszióban, közülük évente 58 ezren önkezükkel vetnek véget az életüknek, és ennek tízszerese az öngyilkossági kísérletek száma. A jelentés megfogalmazói szerint „a rossz mentális egészség társadalmi kirekesztés és megbélyegzés forrása, ráadásul a mentális betegségek óriási gazdasági költséget is jelentenek, ami egyes becslések szerint az Unió GDP-jének 3-4 százalékát is elérheti. A neuropszichiátriai zavarok felelősek a fogyatékosságok egyharmadáért, a kórházi ellátási költségek 15 százalékáért, a gyógyszerköltségek közel egynegyedéért, a szociális munkások terhelésének feléért, és egyedül Nagy-Britanniában minden évben 90 millió munkanap kiesését jelentik.”

A WHO prognózisa szerint az elkövetkező évek legsúlyosabb egészségügyi terhe az unipoláris depresszió lesz világszerte. A szervezet statisztikája szerint az emberiséget leginkább fenyegető tíz legádázabb kór közül már ma is négy pszichiátriai betegség, és ez az arány hamarosan tovább romolhat. Továbbá a leggyakrabban előforduló tíz rokkantsági ok közül öt mentális betegség. A világon a legtöbb rokkantság depresszió miatt következik be. Ez az egyre nagyobb tömegeket megtámadó mentális betegség nemcsak tartósan munkaképtelenné teszi a benne szenvedőt, hanem hatalmas anyagi terheket ró a családokra, az országok társadalombiztosítási rendszereire. A WHO számításai szerint a kezeletlen depresszió 10-20-szor többe kerül a társadalomnak, mint a kezelt. Beleértve a drága gyógyszeres terápiát is.

Utcára kerültek a betegek

A helyzet súlyosságának nyomatékot adva, a WHO Európai Irodája az Európai Unió és az Európa Tanács 2005-ben Helsinkiben miniszteri értekezletet hívott össze, kiadták a Helsinki Nyilatkozatot, illetve a teendőket tartalmazó Zöld Könyvet. E proklamációt uniós tagként minden bizonnyal a Magyarországot képviselő szakemberek is aláírták. A kórházi struktúraváltás jelenleg ismert adatait vizsgálva ez a feltételezés, a vélhető folyamatok ismeretében, nincs teljes összhangban a nyilatkozatban rögzítettekkel.

A pszichiátriai betegek kórházi ellátásból ambuláns szakrendelésbe való átirányításának törekvése világjelenség – állítja Tringer László, a SE Pszichiátriai Klinikájának professzora, a Pszichiátriai Szakmai Kollégium tagja. E folyamatot a nemzetközi szakirodalom deinstitucionalizációként említi. Célja, hogy a pszichiátriai betegeket lehetőség szerint távol tartsa a kórházaktól és a nagy egészségügyi intézményektől, és a járóbeteg-ellátás keretein belül, illetve különböző szociális/rehabilitációs intézményekben kívánja megoldani a kezelésüket, rehabilitációjukat. A külföldi tapasztalatok szerint azokban az országokban, ahol már korábban ilyen elv alapján kezdték működtetni a pszichiátriai betegellátást, teljes egészében nem valósult meg az eredeti cél. Vagyis azt sikerült elérniük, hogy leépítsék a kórházi pszichiátriai ágyakat, ennek következményeként betegek tömegei kerültek más intézményekbe, illetve az utcára. A hatékonyan működő gondozó és rehabilitációs hálózat kiépítése viszont elmaradt.

Elmebetegek a börtönben

Az Egyesült Államokban például régebben a világon a legmagasabb volt a pszichiátriai ágyak száma (10 ezer lakosra 45 jutott), az újfajta felfogás értelmében napjainkra bőven 10 alá csökkentették. Ennek „eredményeként” New Yorkban ma a hajléktalanok több mint 50 százaléka szkizofréniában szenved, pedig a többségük kezelhető volna. Az USA börtöneiben pedig több mint egymillió mentális beteget tartanak zárva.

Ezekből a számokból jól látszik, hogy a gyógyító intézményekből az ágyszámcsökkentés miatt kikerülő pszichiátriai betegek egy jelentős része az utcán él vagy kriminalizálódik. Az amerikai gazdasági szakemberek szerint egy szkizofrén beteg börtönellátása tízszer annyiba kerül, mint a gyógykezelése. Európában legkorábban az olasz egészségügyi rendszerben vezették be a pszichiátria deinstitucionalizációját. Következményeit pár évvel később egy Triesztben és környékén végzett felmérés mutatja: a város környékét és parkjait ellepték a céltalanul kóborló elmebetegek. Az új kezelési elveket hirdető legtöbb országban (így feltehetően nálunk is) a szakmai szempontok helyett elsődlegesen a gazdasági, ideológiai, politikai indíttatások döntöttek a bevezetés mellett. A tények azt mutatják, hogy az egészségpolitikusok mindenhol pozitívumként értékelték a pszichiátriai ágyak leépítésével járó költségmegtakarítást, ám „megfeledkeztek” a helyettük működő intézmények létrehozásáról. Magát a deinstitucionalizációs folyamatot a nemzetközi szakirodalom alaposan elemezte.

Kevés a gondozó

Tapasztalataik alapján a fenti elvet alkalmazó országok szakemberei már feladták kezdeti naiv optimizmusukat, és már nem gondolják azt, hogy a pszichiátriai beteg állapotában az intézeti ápolásnál minden esetben hatékonyabb javulást hozhat a közösség ereje, a családba, a társadalomba való visszailleszkedés. A betegek jelentős rétege képtelen a beilleszkedésre, számukra egy humánus, állapotuknak megfelelő, szakszerű kezelés volna elfogadható, amit a krónikus ápolási egységek, otthonok valósítanak meg.

A hazai Pszichiátriai Szakmai Kollégium stratégiai bizottsága már kb. tíz évvel ezelőtt javaslatot tett a pszichiátriai gondozók teljesítményének 50 százalékos növelésére. Ennek ellenére a gondozói hálózat azóta sem fejlődött, ma is ugyanannyi (kb. 80-90) pszichiátriai gondozó van Magyarországon, mint tíz évvel ezelőtt. Megoldatlan az aktív ellátásból, illetve a megszüntetés előtti krónikus/rehabilitációs ellátásból kikerülő betegek hatékony gondozása. Nemcsak a gondozók jelenlegi száma, hanem az azokban dolgozó szakemberek létszáma is elégtelen, így szinte kizárt, hogy az ambuláns rendelésen felül, szükség szerint, a beteg otthonában, illetve nehéz helyzetbe kerülőknél a helyszínen is tevékenykedjenek a gondozók. Holott ez elvben szakmai kötelezettségük volna.

A kis számú gondozó zsúfoltsága, szakemberhiánya az esetek jelentős részében csak receptfelírásra ad lehetőséget. A szaktárca vezetője által többször is megígért korszerűbb pszichiátriai betegellátás koncepciója pedig egyelőre nem körvonalazódik, és annak sincs szemmel látható jele, hogy ennek érdekében megkezdődött volna a kórházakból átirányítandó betegek fogadására és elhelyezésére szolgáló hálózat kiépítése – véli Tringer professzor. Pedig a kórházak pszichiátriai osztályán feleslegessé váló szakszemélyzet kiválóan működtethetné az új ellátó hálózatot.

Éveket várnak az ellátásra

Az itthoni pszichiátriai beteglétszámnak körülbelül a 10 százaléka (ami a teljes népesség 1-2 százalékát jelenti) krónikus ellátásra szorul, vagyis önmagát ellátni, önálló életvitelt folytatni képtelen beteg. Létük a folyamatos orvosi és ápolói felügyelet függvénye. Ebbe nem tartozik bele az időskori elbutulásban (demenciában) szenvedők népes csoportja, akik szintén ilyenfajta ellátást igényelnek. Többségüket, betegségük eredetétől függően, pszichiátriai vagy alkoholbetegek otthonába kellene elhelyezni. Azok szűkös kapacitása miatt viszont a beteg, felvételi kérelmétől számítva, általában csak évek múlva kerülhet be tartós ápolást nyújtó intézménybe.

Lóránth Ida

A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!

Hozzászólások
#1 Dömötör Éva 2007-05-05 10:12:39
 
Tringer bácsi és stábja azokat is uni-és bipolárissá, skizóvá teszi, aki még véletlenül se az, sőt nem is igen szeretne az lenni. Viszont áldásos tevékenységük révén már nem is tud szabadulni tőlük, abba hal bele, hogy "reménytelenül gyógyíthatatlan". Egy kis kellemetlen szembenézés önmagunkkal sosem árt, sőt az igazi pokolban találjuk meg csak a fényt, amiért érdemes élni. A pokoljárástól nem óvni kéne az emberiséget, hanem ősbizalommal beleengedni. Hogy végre megtanulja a SZERETETET.

Egy 30 éves nő, aki már átment ezeken a tévutakon.

Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com