Ma már a méhnyakrák nagyon korai stádiumában (köszönhetően az új sebészeti eljárásoknak) az orvosok általában mellőzik a méheltávolítást, ám még mindig sok lány, asszony esik át e radikális, testet, lelket keményen megrázó műtéten. A csonkoló műtét a már gyermekszüléseken túl lévő középkorúakat és az idősebbeket is megviseli lelkileg, a fiataloknál katasztrofális hatása lehet, mert örökre megfosztja őket a gyermekszülés lehetőségétől. Ezt a veszteségélményt pedig nagyon nehéz, olykor szinte lehetetlen feldolgozni.

Szinte már rutinműtét

Idén negyven éve, hogy a dél-afrikai Fokvárosban Christiaan Barnard professzor végrehajtotta a világ első, sikeres szívátültetését. Azóta a különböző szervek transzplantációja, kis túlzással, rutinműtétnek számít. Ma már az emberi szervek döntő többsége pótolható donorszervvel, a szaruhártyától a májlebenyig. Az anyaméh-beültetés gyakorlati megvalósításával ez idáig nem sok kutató foglalkozott, mert ez a speciális szerv vérerekkel gazdagon hálózott, és különösen a terhesség alatt radikálisan megnő a vérigénye. Ezért komplikált és kockázatos az átültetése. Éppen e tulajdonsága miatt nagy a szervezetből való kilökődésének veszélye is.

Méhátültetés végrehajtásával már az 1950-es évek óta próbálkoznak a tudósok. Egy svéd kutatócsoport Brannström professzor vezetésével több egérgenerációt hozott létre egyetlen beültetett méh segítségével. A svéd professzor véleménye szerint az emberi szervátültetésnél az élődonoros beültetés volna a legcélravezetőbb. Donorként jöhetne szóba a megoperálandó nő anyja vagy idősebb nővére. Így minimálisra csökkenthetnék a szerv kilökődésének kockázatát.

Az első sikeres méhbeültetés

Emberen először 2002-ben hajtottak végre (eddig egyetlen) sikeres, élődonoros műtétet. Szaúd-Arábiában egy 26 éves asszonyt operáltak meg, akinek egy korábbi szülésénél, a császármetszés okozta elállíthatatlan vérzés miatt távolították el a méhét. Egy 46 éves asszony méhét kapta meg. A műtét technikailag sikerült, a nő mégsem tudott gyermeket szülni a transzplantált szervvel, mert az három hónap múlva kilökődött.

A New York Downtown Hospital orvoscsoportja a közelmúltban bejelentette; hamarosan elvégzik első, élő emberen történő műtétjüket. Elképzelésük szerint mesterséges megtermékenyítéssel, lombikban hoznák létre az embriót, és laboratóriumban ültetnék be a megfelelően előkészített donorszervbe. Ha sikeres lenne a magzatkezdemény méhfalba történő beágyazódása, a szervvel együtt transzplantálnák az anya testébe. A terhesség kilencedik hónapjában császármetszést végeznének, és a baba kiemelésével egy időben a „vendégszervet” is eltávolítanák. Noha a műtét rendkívül kockázatos, mert mind az anya, mind a magzat életét fenyegeti, Giuseppe Del Priore professzor és kutatócsapata felhívására már több mint félszáz nő jelentkezett a beültetésre. Közülük választják ki azt az egyet, akit legalkalmasabbnak találnak a transzplantáció elvégzésére.

Magyar módszerek

A hamarosan megvalósuló amerikai műtét magyar vonatkozása, hogy két hazai orvos is részt vesz abban. Ungár László, a budapesti Szent István Kórház szülész-nőgyógyász főorvosa közülük az egyik, aki egy rádióinterjúban úgy nyilatkozott, hogy világszerte ismert már két olyan, Budapesten kikísérletezett eljárás, amely alapvetően összefüggésben van a New Yorkban végrehajtandó műtéttel. Az egyik egy speciális méhnyakrák-kezelési mód, amely bizonyos esetekben lehetőséget kínál a terhesség sikeres kihordására. A másik eljárás a terhesség idején felfedezett méhnyakrák kezelését célozza, és lehetővé teszi a gyermekszülést. A professzor úgy véli, hogy a méhátültetésnél a legnagyobb kockázatot nem a műtét technikai kivitelezése jelenti, hanem az a tény, hogy a transzplantált szerv idő előtti kilökődésének megakadályozására az anyának az immunrendszer működését gyengítő gyógyszereket kell szednie. Ennek következménye pedig az, hogy szervezete különösen fogékony lesz a fertőzésekre. E tény nemcsak a saját, hanem a magzat egészségét is nagymértékben veszélyezteti.

Istenkísértés vagy reális esély?

A méhtranszplantáció kérdése megosztja a világ orvosait, bioetikusait. Vannak, akik határozottan ellenzik, mert úgy gondolják, hogy más transzplantációs műtétekkel ellentétben a méhátültetés nem életmentő beavatkozás. Némelyek egyenesen „istenkísértésnek” tartják. Az ellenzők érvei szerint viszonylag csekély azoknak a nőknek a száma, akik valamilyen betegség, szülési komplikáció vagy veleszületett rendellenesség miatt nem vállalkozhatnak terhességre. Kétségtelen, hogy a műtét világraszóló sebészi bravúr, ám sok etikai, erkölcsi kérdést hagy megválaszolatlanul.

A kétkedők felvetik azt a kérdést, hogy szabad-e egy bizonytalan kimenetelű beavatkozás sikeréért kockára tenni az anya és magzata életét, holott az ugyancsak sokat vitatott, ám jóval kockázatmentesebb béranyaság segítségével is egészséges gyermekhez juthatna a műtétre vállalkozó asszony. Néhány bioetikus azt a morális kérdést is feszegeti, miszerint bizonytalan, esetleg súlyos lelki traumát okozó tényező lehet, ha egy nő (ideális donorként) anyjától kapja a szervet. Vajon hogyan viseli el annak tudatát, hogy saját testében hordja és saját gyermekével terhes az a szerv, amelyben ő fogant egykor? Kérdés az is, hogy sikeres műtét és terhesség esetén az anya később hogyan viszonyul a gyermekéhez.

Lóránth Ida