Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2020. aug. 9. (va) – Emőd
Egész-ség

Lóránth Ida:

Életmentő vastagbélszűrés

A nemzetközi statisztikák szerint a vastagbélrák a világon a harmadik, Magyarországon a második leggyakoribb rosszindulatú daganatos betegség. Itthon évente 7600 új vastagbél- és végbélrákos megbetegedést diagnosztizálnak, közülük minden harmadikat nem sikerül meggyógyítani.

2/1. oldal

A korán felismert vastag- és végbélrákos esetek döntő többsége gyógyítható volna. A magas halálozási szám többek között annak a számlájára írható, hogy – általános és rendszeres szűrés hiányában – az esetek jelentős részét csak súlyos stádiumban sikerül diagnosztizálni, amikor gyakran már áttétek is keletkeztek. Magyarországon jelenleg a teljes tünetmentes lakosságot még nem szűrik ezekre a betegségekre.

A számok azt mutatják, hogy nálunk átlagosan kétóránként hal meg valaki vastag- vagy végbélrákban. Akiket szűrnek, azokat is leginkább csak székletminta laboratóriumi vizsgálata alapján vizsgálják, ami csak arra alkalmas, hogy a bélben már vérző elváltozásokat kimutassa. Az orvosok szerint a kezdődő béldaganatok kiszűrésére a végbélen keresztül végzett endoszkópos vizsgálat a legalkalmasabb. Ezt azonban egyrészt a betegek idegenkedése, másrészt a nem mindenhol rendelkezésre álló eszköz vagy a vizsgálati idő hiánya miatt ritkában, inkább csupán a kórházakban alkalmazzák. Emellett ez a módszer nagy, még egészséges tömegek szűrésére nem alkalmas.

Teszt a középkori kínzás helyett

Létezik ennél korszerűbb, gyorsabb és a beteget kevésbé igénybevevő tesztmódszer is, amely már Magyarországon is elérhető. Az enzimes béldaganat-szűrés a korai stádiumú, még nem vérző daganatokat is 85%-os biztonsággal ismeri fel, így a betegség kezelése még időben elkezdhető, a beteg megmenthető. Az új teszt ára csaknem 10 ezer forint, a társadalombiztosító egyelőre nem finanszírozza.

Április végén a parlament Egészségügyi Bizottsága is tárgyalta a hazai vastagbélszűrések problémáját. Dr. Vojnik Mária, az egészségügyi tárca szakállamtitkára ott elmondta, hogy véleménye szerint azok a szűrővizsgálatok működnek jól Magyarországon, amelyekbe a háziorvosokat is bevonják. Ez a tendencia más országok korszerű egészségügyi rendszereiben is igazolható.

Régen a háziorvos belenyúlt...

Sok országban a háziorvosok díjazását az adott terület népegészségügyi mutatóihoz igazítják, de legalábbis az a tény, hogy egy adott praxisban milyenek a halandósági és megbetegedési mutatók, jelentősen befolyásolja a háziorvos bevételét.

Régebben a praxisban dolgozó orvosok számára kötelezően előírt beavatkozás volt a beteg a rektális digitális vizsgálatának elvégzése, vagyis a páciens végbélen keresztül, ujjal történő vizsgálata. Ezzel a daganatos elváltozások jelentős részét diagnosztizálhatták.

A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com