A legtöbb neurológus úgy véli, hogy az ébrenléti rendszernek igen nagy szerepe van a halálközeli élményekben. A REM-zavar legáltalánosabb megnyilvánulásai a látási hallucinációk – ezek nagyon hasonlóak a halálközeli élményekben leírt „fehér fényhez”. A kutatók megjegyzik, hogy a szívrohamon átesettek mintegy 10 százaléka él át halálközeli élményt, de a betegek általában nem szívesen beszélnek erről.

Ezen persze nem lehet csodálkozni, hiszen komoly tudósok igyekeznek feltehetően költséges kísérletekkel bizonyítani: márpedig halálközeli élmény nincs, csak hallucináció létezik. Senki nem szereti, ha zavarodott elméjűnek vélik...

Én annak idején, amikor azt „hallucináltam” egy műtőasztalon, hogy meghaltam – gyógyszerallergiám miatt ugyanis az altatás életveszélyesnek bizonyult számomra – akkor valóban úgy éreztem: lebegek a testem felett. Hihetetlen megkönnyebbülést éreztem, és kívülről szemléltem magamat. Ellenben semmilyen fényt nem láttam, csak a mennyezet alatti fűtőcsövön vettem észre egy várakozó, fura madárszerű lényt. Egyszerre hasonlított harkályra és tukánra. S valahogy mégis olyan ember formája volt... Határozottan tudtam: az a lelkem...

Eltelt pár év és véletlenül rátaláltam az interneten erre a mutáns madárra egy Húsvét-szigeteki rajzon. A kísérőszövegben olvashattam a Világtojás mítoszáról, ami már több ezer éves. A Föld minden táján találkozunk azzal a felfogással, hogy a világ, a föld – vagy legalább egy sziget – tojásból keletkezett. A világtojás kifejezést először a Kr. e. 6. században használta Epimenidész krétai író, tőle vették át a görögök, így terjedt el a nyugati világban. De Óceániában ugyanúgy ismert ez az ősi misztikus történet.

Nagyon kevés tudományos vizsgálat folyt arról, hogy a polinéziaiak vallási elképzelései honnan származnak, és a dolog egyre nehezebb lesz, hiszen ők hivatalosan keresztények, és a régi dolgokat túlhaladottnak érzik. A világtojás azonban feltűnően sok helyen megjelenik ezeken a paradicsomi szigeteken.

Hawaiin úgy tudták, szigeteik abból a tojásból keletkeztek, amelyet egy istenség helyezett el az ősvizeken.

A Salamon-szigetek és Rapanui (Húsvét-szigetek) hagyományaiban egy tengeri fecske, illetve a fregattmadár helyezte el az ősvizeken a végzetes tojást – ennek emlékére sokáig minden tavasszal versenyt rendeztek, és aki a tojást elsőnek megtalálta, egy évig „madárember” (Tangata Manu) lett – egy évet felajánlott a nagy istenségnek, elfordult a világtól, és csak őt szolgálta.

Hogyan lehetséges, hogy egy olyan madarat hallucináltam, úgymond, amit azelőtt soha nem láttam? A választ a magyarok misztikus őstörténete rejti. Egymástól független helyeken – Egyiptomban, Tibetben, Indiában és a maja birodalomban – találunk feljegyzéseket egy 70 ezer évvel ezelőtt még létezett földrészről. Ennek neve Mú, és itt több millió maja élt.

Mú szigetére – a feljegyzések szerint – idegenek érkeztek a Szíriusz csillagképből, akik tudással ajándékozták meg az itt élő népet, és megbízták őket, hogy ezt a tudást, a fényt vigyék körbe az egész Földön. Az egyistenhívő maja – magya, magyar – nép így rendkívül magas fokú technikai, szellemi és spirituális tudás birtokába jutott. Hajókat építettek, elindultak nyugat felé, és szellemi gyarmatokat hoztak létre az egész világon. Elérték a mai India, Kína területét, az amerikai kontinensen pedig létrehozták a maja birodalmat.

A maja birodalomban megtalálhatók voltak mindazok az elemek, amelyeket a magyar nép ma is használ. Így a pentaton zene, a tulipános láda és ősi szavak, ezek egy része megegyezik a magyar szavakkal.

A rendelkezésre álló adatok szerint Mú kontinens Kr. e. 11 531-ben a Csendes-óceán mélyére süllyedt (ezt a feljegyzett csillag együttállások, konstellációk alapján pontosan meg lehet határozni).

Az egykori földrészből csak a mai Hawaii-, Fidzsi- és a Húsvét-szigetek maradtak, ahol 50-60 ezer éves kultúra nyomait találták.

Teremtőm! Milyen messziről jöttem és mennyire öreg lélek vagyok, hogy még arra is emlékszem, amikor madárember voltam...

Hajduné Fábián Julianna