Nem biztos, hogy az ünnep bensőségessége vonzza azokat, akik az október 31-én elszabaduló őrületben részt vesznek: e mögött komoly anyagi érdekek is meghúzódhatnak. Ez igaz mind a hagyományt elterjesztő angolszász világra, mind az azt befogadó és tovább éltető Kelet-Európára.

A gyökereket tekintve a Halloween többféle, egymástól időben is eltérő hagyományból ered. Ez az egyik legrégibb ünnep, eredete évszázadokra vezethető vissza. Mai formája az évszázadok során több kultúra: a római Pomona-nap, a kelta Samhain fesztivál és a keresztény mindenszentek napja hagyományainak keveredésével alakult ki.

Kelták: Samhain fesztivál

Évszázadokkal ezelőtt a mai Nagy-Britannia és Észak-Franciaország területén éltek a kelták. A kelták a természetet magasztalták, és sok istent imádtak. Közülük a Napisten volt a legfontosabb, aki a munkát és pihenést jelképezte, termékennyé varázsolta a földet, és növesztette a termést.

A kelta újévet november 1-jén nagy fesztivállal ünnepelték, mely a nap-szezon végét, a sötétség és a hideg kezdetét jelezte. A kelta hagyomány szerint a Napisten Samhain, a halál és sötétség istenének fogságába került ilyenkor.

Az újév előestéjén, október 31-én – a hiedelem úgy tartotta – Samhain összehívta a halottakat. A halottak különböző formában jelentek meg; a rossz lelkek, állatok figuráit öltötték fel, főként macskáét.

Október 31-én, miután a termést betakarították és a hosszú, hideg télre elraktározták, megkezdődött az ünnepség. A kelta papok a hegytetőn, a szent tölgyfák alatt gyülekeztek, új tüzeket gyújtottak, termény- és állatáldozatokat mutattak be, és tűz körüli táncuk jelezte a nap-szezon végét és a sötétség kezdetét.

Amikor eljött a reggel, a papok minden családnak parazsat adtak, hogy új tüzeket gyújthassanak. Ezek a tüzek tartják melegen az otthonokat és űzik ki a gonosz szellemeket. November elsején az emberek állatbőrökből és állatfejekből készült kosztümökbe öltöztek, és a napisten, Samhain tiszteletére háromnapos fesztivált tartottak. Ez a fesztivál volt az első Halloween.

Rómaiak: Pomona-nap

Az első században a rómaiak elfoglalták Angliát. Sok hagyományt hoztak magukkal, melyek egyike a Pomona-nap volt, a gyümölcsök és kertek istennőjének ünnepe, és november 1-je körül tartották. A következő évszázadok folyamán a kelta Samhain fesztivál és a római Pomona-nap hagyományainak keveredésével jött létre az első őszi ünnep.

A következő behatás a kereszténység terjedésével érkezett. 835-ben a római katolikus egyház november 1-jét mindenszentek ünnepének nevezte ki. Később az egyház november 2-át is szent nappá, a halottak napjává nyilvánította. Tűzgyújtással, felvonulással ünnepelték, az emberek beöltöztek szenteknek, angyaloknak és ördögöknek.

A kereszténység terjedése azonban nem feledtette a régi hagyományokat sem, folytatták a Samhain és Pomona-napok ünneplését is, így az évek során mindezen szokások összevegyültek.

A kelta hit szerint az év utolsó napján (október 31-én) az istenség megengedte, hogy az elhunytak lelkei visszatérjenek otthonaikba. Az ezektől, a boszorkányoktól és a démonoktól való félelmükben nagy tüzeket gyújtottak, és áldozatokat mutattak be, hogy azok jóindulatát megnyerjék.

Egyes feltételezések szerint a varázslók a megfélemlített embereket kényszerítették, hogy éjfélkor adjanak nekik feláldozásra egy gyermeket. Az erre kiszemelt család ajtaja elé raktak egy kifúrt és kivilágított tököt. Ha a ház lakói nem teljesítették a kívánságot, gyilkos bosszúra számíthattak. A gyermekáldozatot óriási szalma- vagy rőzsekötegbe kötözve, elevenen égették el.

Szokásuk volt a keltáknak az is, hogy állatbőrökkel és állatfejekkel álcázták magukat a szellemek elijesztésére. Ajándékokat készítettek az elhunyt lelkek kiengesztelésére. Szokásaikat az után is megtartották, hogy a rómaiak meghódították őket.

IV. Gergely pápától a töklámpásig

Az elpusztíthatatlannak tűnő pogány szokás átformálása, „keresztyénesítése” érdekében IV. Gergely pápa a Kr. u. IX. században elrendelte a mindenszentek napjának november 1-jén történő megünneplését. Innen ered a halloween név. Mindenszentek – all hallows. Az azt megelőző este pedig az „all hallows evening”. Ez rövidült le az idők során a mostani, közkeletű szóra: halloween.

Az 1845 utáni évek pusztító írországi éhínsége idején a lakosok százezrei települtek át Amerikába, és a szokásaikat is vitték magukkal. Az anyaországon kívül az USA-ban és Franciaországban még ma is megtartják a régi rítusokat, noha azok lelki háttere többnyire már elhomályosult előttük. Gyermekek beöltöznek szellemnek vagy más ijesztő alaknak, töklámpással házról házra járnak, ajándékot kérve.

Ami a tököt illeti, az eredetileg tarlórépa volt. Nem a kelta mitológiából, még csak nem is a keresztény hagyományokból származik, hanem az ír folklórból, pontosabban egy népmeséből. Ennek hőse rászedte az ördögöt. Felcsalta egy fa tetejére, aztán keresztet vésett a fa kérgébe, így az ördög nem tudott lemászni. Végül az egyszeri ember – bizonyos Jack – alkut kötött az ördöggel. Megállapodtak, hogy az ördög innen kezdve békén hagyja az embert, aki cserében leengedi a fáról.

Hiába tűnt jó üzletnek, miután Jack meghalt, nem bocsátották be a mennyországba. Érthető: alkut kötött az ördöggel. De a pokolba sem juthatott be, hiszen átverte az ördögöt. Ekkor kapott az ördögtől egy égő zsarátnokot, hogy ennek fénye vezesse a sötétségben. Jack pedig a zsarátnokot egy kivájt répába tette.

Amerikában azonban az ír bevándorlók azt konstatálták, hogy ott van tök bőségesen, így Jack mesebeli lámpása répa helyett a kivájt tök lett.

Hogyan ünnepelnek nálunk?

A Mindenszentek és Halottak napja (november elseje és másodika) a halottakra való emlékezés ünnepe. Az ünnep előestéjén a szentbeszéd közben megkondulnak a harangok, a hozzátartozók a kegyelet virágait tűzik az elhunytak sírjára. Másnap, halottak napján van az ünnepélyes szentmise. Mindenszentek napján a holtak lelki üdvéért gyertyát gyújtanak a sírokon.

A néphagyományban mindkét napot számos hiedelem övezi. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért régen a számukra is megterítettek. Kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra.

Egyes vidékeken a temetőbe vitték ki az ételt, s a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak adták. Szeged környékén „mindönszentek kalácsa”, „kóduskalács” néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek.

Sokfelé úgy tartották, hogy a Mindenszentek és Halottak napja közti éjszakán a holtak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban.

Erre a hétre munkatilalom is vonatkozott. Nem volt szabad mosni, vasalni, meszelni, a földeken dolgozni, mert mindez bajt hozhat a ház népére. E hiedelmek ma már kiveszőben vannak, de mindkét nap, városban és falun egyaránt a halottakra való emlékezés ünnepe.

Hajduné Fábián Julianna