Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2021. dec. 7. (ke) – Ambrus
Életmód

Hajduné Fábián Julianna:

Nevetésterápia bohócdoktorokkal

Február vége lehetett. Kisfiam súlyos csontműtétje után mindketten félig kómásan pihengettünk egy kórteremben. Kavarogtak a gondolataim. Egy szempillantás alatt a semmiből előttünk termett egy piros orrú bohóc. A szoba pillanatok alatt megtelt energiával: döbbenetes volt.

„A nevetés a legjobb gyógyszer”

Piros Orr Bohócdoktorok AlapítványMég fel sem fogtuk, hogy túl vagyunk az operáción, hogy sikerült. Például az jutott eszembe, amikor a kisfiam kijelentette a villamoson, miután kiderült, hogy újabb műtétre lesz szükség: „Hát ez nem igaz. Ez tiszta Csernobil! Kinőtt a harmadik kezem...”

És ekkor jött a kalapos férfibohóc. Elkísérte egy copfos lány is, és pillanatnyi szünet nélkül dőlt belőlük a fergeteges jókedv. Szálltak a szappanbuborékok, valami síp is szólt, ha jól emlékszem, és mire észbe kaptam, az orromra biggyesztettek egy szivacsból barkácsolt piros orrot. Közben felfújtak egy orvosi gumikesztyűt, pantomimeztek vele picit, majd a kisfiú kezébe nyomták. S mi mind a ketten szinte fetrengtünk a nevetéstől.

Ugyanolyan hirtelen tűntek el, mint ahogyan érkeztek. Távozásuk után szinte illata volt a hangulatnak: mint amikor a nyári eső elveri a port.

Éreztem, hogy a feszültség kimosódott belőlem és láttam, hogy a gyermek is felszabadult. Játékosan évődtünk, hogy most akkor kié a piros orr. – Az enyém, mert én kaptam – mondtam. – Az enyém, mert én vagyok a gyerek, és az nekem jár – kardoskodott a kisfiam. A felfújt gumikesztyű azóta kilyukadt, de a bohócorrot egy kis kincses ládikában őrzöm, és ha előkerül, újból fellángol a vita a tulajdonjogról.

Nemzetközi Piros Orr hálózat

Michael Christensen New York-i bohóc – a Big Apple Circus tagja és társalapítója – hozta létre 1986-ban az első kórházi „Bohócterápia részleget”, amelyből a nemzetközi Piros Orr hálózat ered. Az ötlet akkor jutott eszébe, amikor beteg testvérét látogatta meg a kórházban. Célja, hogy jókedvet és vidámságot vigyen a kórházban fekvő gyermekek életébe, és ezzel segítse gyógyulásukat.

A kezdeményezés világszerte követőkre talált. Sorban alakultak az alapítványok Európában (Ausztriában, Franciaországban, Hollandiában, Spanyolországban, Németországban, Svédországban, Angliában) és a világ számos más országában.

Magyarországon 1996-ban alakult meg a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány, Ausztria után a régióban elsőként, alapítója az osztrák Rote Nasen szervezet.

Az alapítvány idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját, jelenleg 22 bohócdoktora van, akik 7 budapesti és 3 vidéki kórházban látogatják rendszeresen a beteg gyermekeket heti egy, illetve két alkalommal. 2005-ben közel 820 „bevetésen” voltak, és több mint 25 ezer gyermek életébe vittek vidámságot.

A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány működését arra a meggyőződésre alapozza, hogy a jókedv és a nevetés nagymértékben hozzájárul a kis betegek gyógyulásához. A bohócdoktorok kettesével, ágytól-ágyig járva látogatják a gyermekeket, és személyes kapcsolatot építenek ki velük. Látogatásaik alkalmával zenélnek, énekelnek, báboznak, zsonglőrködnek, továbbá bűvészkedéssel és varázslással oldják a gyermekek kórházi szorongását. Különösen odafigyelnek azokra a gyerekekre, akiknek hosszabb ideig szükséges kórházban maradniuk, sűrűn kell oda visszatérniük, vagy akiknek nincs látogatójuk.

A bohócdoktorok – akik hivatásukat tekintve professzionális előadóművészek – folyamatos művészeti és pszichológiai képzésben részesülnek. Kórházi tevékenységük előtt minden alkalommal alapos ismertetést kapnak az orvosoktól, ápolóktól az osztályon fekvő gyermekek állapotáról. A beteg gyerekek szülei és orvosai rendszeresen megerősítik a bohócdoktorokat abban, hogy kórházi szereplésük pozitív hatással van a kis betegek állapotára. A gyermekek megszabadulnak a szorongásaiktól, és ez kulcsfontosságú szerepet tölt be gyógyulásukban.

(Forrás: hirado.hu, MTI)


A kórházi találkozás után megfogadtam, hogy megkeresem a bohócot. Ez sikerült, és a Lelki Egészség Világnapja (október 10.) alkalmából ezzel az interjúval szeretnék tisztelegni a bohócdoktorok munkája előtt.

Beszélgetés dr. Tiptop bohócdoktorral (magyar hangja: Reitter Zsolt)

Dr. Tiptop és barátjaA beszélgetőtársam tehát dr. Tiptop, azaz Reitter Zsolt – a kalapos bohóc (ugyanakkor az A.K.T. Színház tagja), aki úgy felvidított minket. A tegeződés a helyzetből adódik: ezért elnézést kérek.

Honnan jött az ötlet, hogy elszegődj bohócdoktornak?

2001-ben színházakban, színészek között hirdették meg, hogy bohócdoktorokat keresnek. Azelőtt egy évvel búcsúztam el attól az alapítványtól, ahol értelmi fogyatékosokkal dolgoztam együtt, és többek közt színjátszó csoportot vezettem.

Amikor a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány munkájáról hallottam, rögtön eszembe jutott: ez az a munka, ami a legjobban lefedi azt, amit addig csináltam. Manapság nem egyértelmű, hogy a színészi hivatás miért is van? Milyen hatást lehet elérni vele? Egyáltalán: mit tesz a világhoz a színház?

A kórházban nincsenek ilyen dilemmáink. A szlogenünk, miszerint „a nevetés a legjobb gyógyszer”, számunkra nem kérdés.

Jöttél-e már zavarba „fellépés” közben? Ha igen: mi történt?

Természetesen nem tudunk minden váratlan helyzetre felkészülni, de alapvető és az egyik kedvenc témánk a „pánikhelyzetek kezelése”.

Egy bohócnak a leghálásabb helyzet, ha pánikba „eshet” (nem mellesleg a gyerek is nagyon hálás érte). Mindig akkor legviccesebb a bohóc, ha valami „baleset” éri: ha kizökkentik, ha valamit elront, és a megoldásai tovább tetézik a bajt. A „gyógyító” bohóc munkának ez az egyik forrása.

Egy gyerek számára az egyik legrosszabb, legsötétebb állapot, ha beteg, és ráadásul ezt egy kórházban kell átélnie. Ha bohócdoktorral találkozik, akkor azzal szembesül, hogy nem ő az egyetlen szerencsétlen, akinek meg kell küzdenie a problémáival, hogy nincs teljesen reménytelen helyzetben: ebben próbálunk a társa lenni.

Nálunk – azt hiszem – az improvizáció csúcsa, ha a pánikhelyzetekben lubickolhatunk, de azért igyekszünk megóvni az épület és a benne lévők épségét.

Hetente kb. mennyi időt töltesz el a beteg gyermekek között?

Havonta kb. 5-6 alkalommal megyünk kórházba. Ennél sokkal többet egy hónapban nem vállalunk, hiszen szükség van lelki-szellemi regenerációra.

Ha belépsz egy kórterembe, felméred egy pillanat alatt, hogy kihez érdemes először odamenni? Aki egyből belemegy a játékba és a partnered lesz? A nagyon magukba roskadt gyermekekkel mit tudsz kezdeni? Milyen stratégiát követsz?

Van néhány egyszerű szabály. Minden kórházat, ahová megyünk, jól ismerünk. Ismerjük a szobákat: hány ágy van, milyen korúak lehetnek bent. Tudjuk hol, mit lehet csinálni.

Kisebb szobákba óvatosan lépünk be. Nagyobb szobákban kinézzük a legnyitottabb, legérdeklődőbb vagy a legnagyobb gyereket, és vele kezdünk játszani. Ezzel könnyebb megnyugtatni és bevonni a félősebbeket vagy a kisebbeket.

Esetleg a bohóc partnerrel együtt játszunk, mintha a többiek „ott se volnának”, és fokozatosan vonjuk be a jelenlévőket. Leghatásosabb eszközeink közé tartozik a buborék, éneklés, esetleg alkalmi zenekar alapítása.

Mennyire veszik a lapot a felnőttek: a jelen lévő látogatók, szülők, nővérkék?

Ez legtöbbször a mi közeledésünktől függ. Számunkra fontos partner a szülő, általa kerülhetünk közelebb a gyerekhez.

Jellemző élmény, amikor a nővérek „titokban” belefeledkeznek a játékunkba vagy visszajönnek a szobába – mintha valami dolguk volna –, és figyelik az akciót. Ezek megindító pillanatok...

Előfordult-e már, hogy valamelyik gyermekkel tartósabb kapcsolatot építettél ki?

Sok gyerekkel hétről hétre találkozunk. Ők azok, akikkel személyes kapcsolatunk van: tudják, mikor jövünk, és már várnak minket. Gyakran társunkká szegődnek a játékban.

Vannak olyanok is akiknek „házi feladatot” adunk a következő hétre. Természetesen nyitottak vagyunk a gyerekek irányában, de mi magunk nem kezdeményezzük a tartósabb kapcsolatot. Tiszteletben tartjuk a gyerekek személyiségét, csak annyi információt szerzünk róluk, amennyi a munkánkhoz kell, és azt szigorúan diszkréten kezeljük.

Van-e állandó bohóc partnered?

Beosztás szerint dolgozunk, tehát elfogadjuk azt, akit mellénk osztanak. Fontos igény a bohócokkal szemben, hogy el tudják fogadni a partnerüket. Ehhez nyílván személyesen kell ismernünk egymást, és bíznunk kell egymásban.

Hogyan tudsz lelkileg feltöltekezni, hogy mindig érzékenyen, nyitottan érkezhess a gyermekekhez?

A felkészültség szintén alapvető feladataink közé tartozik. Színészként is követelmény, hogy a színpadon kizárjunk minden oda nem tartozó problémát.

Az előadásra, a kórházi bevetésre késznek kell lenni. Ebben a munkában a rátermettség egyik feltétele, hogy ennek a képességnek birtokában legyünk. Ez többnyire mindenkinek önálló feladata, de ebben is segítjük egymást, és ez tanulható is.

Legendás történetek keringenek arról, hogy például valakit tragikus élmény ér, gyászol, de amíg az előadás tart, addig ennek semmiféle jele nincs a játékában. Ez nem különleges képesség, de a munkát komolyan kell venni.

Miből áll pontosan a „továbbképzésetek”?

Képzéseink nagyon összetettek. Legalább havi rendszerességgel tartunk műhelyfoglalkozásokat, ahol adott téma szerint helyzetgyakorlatozunk. Folyamatosak az ének-zenei képzések.

Rendszeresen járunk nemzetközi szakmai találkozókra, és mi is hívunk nemzetközi mestereket képzést tartani. Rendszeresek a pszichológiai workshopok, ahol gyermeklélektannal foglalkozunk, és jellemző eseteket elemzünk.

Mennyiben egészíti ki vagy segíti színészi munkád ezt a tevékenységedet?

Alapvetően. Sokat hangoztatott színészi alapelv – amit egy színész növendék sokszor hall – a lazaság. Egy kicsit pontosabb kifejezés a fesztelenség.

A kórházban úgy kell jelen lenni, hogy a környezet folyamatosan alakítja az eseményeket. Nincs szövegkönyv, nincs rendező: csak két bohóc, a gyerekek, jó sok ötlet és néhány kellék. Az állandó improvizációk szükségessé teszik, hogy valóban fesztelenek legyünk és folyamatosan felismerjük a lehetőségeket.

A színpadon sokszor meg lehet úszni az előadást szövegtudással és egy kis ügyességgel. Ilyenkor ha nem történik feltűnő hiba, úgy mondjuk: „ügyesen blöffölt”. Ha viszont a feszült színészt valamilyen váratlan hatás éri, könnyen belezavarodhat a jelenetbe és elveszítheti a fonalat. Engem már több színpadi helyzetből kimentett ez a fajta kórházi tapasztalat, és még elevenebbé tette a jelenetet.

Kapsz-e segítséget a gegek kitalálásában?

A folyamatos képzésre nagy hangsúlyt fektetünk, és a képzések része, hogy megosztjuk egymással az ötleteinket, amelyeket közösen kidolgozunk és „közkinccsé” teszünk.

Ha igen, ki az: bohóctársad? Mestered? Színész kollégád?

Aki az első számú mesterem, az egyben a művészeti vezetőnk: Greifenstein János.

Van-e tartalékban biztos ötleted, vagy mindig spontán alkalmazkodsz az adott helyzethez?

Szerencsére elég gazdag az ötlet- és kelléktárunk. Egy átlagosan felszerelt bohócnak meglehetősen sok eszköze van. Varázskendő és pálca, kártyák, buborékfújó, báb, többféle hangszer, játékok, és persze a sláger a lufi és a piros orr, nem beszélve a fejben lévő ötletekről, dalokról.

Mennyi ideig lehet ezt a bohóckodást egyfolytában művelni?

Egy bevetés átlagos időtartama kb. 2-3 óra. Csak a magam nevében beszélhetek: engem nagyon ki tud meríteni.

Csak hogy egy kicsit sajnáltassuk magunkat, összehasonlításképpen: egy színházi előadás is kb. 2-3 óra, ahol ha főszerepet játszik az ember, akkor sem kell (általában) folyamatosan aktív állapotban lennie. A kórházi munka tehát messze nem olyan „biztonságos”, mint a színpadi munka.

Kórházban viszont – amint kilépünk az öltözőből és amíg oda vissza nem térünk – megőrizzük a karakterünk állapotát.

Mi lehet az oka, hogy 10 év alatt az induló 8 bohócból 3 maradt meg nálatok?

A legkülönbözőbb okai lehetnek. Van, aki máshol folytatta a bohóc, színész munkát. Van, aki kivándorolt. Van, aki gyereket szült, vagy aki nyugdíjba ment.

Az alapítvány csapata (bohócok és irodisták) kifejezetten jó munkaközösség. Kis csapatról van szó, de őszintén mondhatom – egyik komoly erényünk –, hogy mentesek vagyunk a széthúzástól. Időnként persze minket is megtépáz egy-két egészséges „vihar”, de ezekből mindig erősebben jöttünk ki.

Őszintén mondd meg: ugye nehéz munka ez?

Nem is tudom. Van, hogy kissé nyűgős vagyok, nehezebben szedem össze magam. Talán még a partneremnek is többet kell dolgoznia ilyenkor, de (jelenleg) ezt a munkát szeretem a legjobban végezni. Ha az ember szereti a munkáját, akkor nagy baj már nem lehet.

Van-e színészi példaképed?

Vannak példaképeim, de ne legyen félreértés: ez nem azt jelenti, hogy akikre felnézek, azokat utánozni szeretném (bár néha öntudatlanul is másolok, akár még gesztusokat is).

Azok a példaképeim, akiknek a munkavégzése és annak minősége meghatározó. Ilyen a művészeti vezetőm, a partnereim, és persze sok mai magyar színész. Kiemelem a tavaly elhunyt Ruszt József rendező szellemiségét, akihez annyiban kötődöm, hogy az általa alapított Független Színpad stúdiójában kezdtem színészi tanulmányaimat.

És hát ki mást említhetnék még, mint Latinovits Zoltánt, aki még valószínűleg sokáig korszerű és példaértékű lesz.

Hajduné Fábián Julianna

A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványról mindent megtudhat erre a linkre kattintva.

A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com