Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. márc. 29. (pé) – Auguszta
Egész-ség

Dr. Flórián Sándor: Gyógyulhatsz, ha akarsz! (1.)

A mai egyetemi orvoslás árnyoldala a krónikus betegségek kezelése. Gyakorlatilag az orvostudomány fejlődése ellenére máig megoldatlan problémát jelentenek a degeneratív betegségek, a rendelkezésre álló terápiák révén csupán a tünetek enyhíthetők, de végleges gyógyulásról nem beszélhetünk. Létezik azonban más út is, amit Dr. Flórián Sándor belgyógyász, homeopata, akupunktőr, holisztikus orvos most megjelent Gyógyulhatsz, ha akarsz! című könyve ismertet. Alább megismerkedhetnek a kötet néhány fontos gondolatával, a közeljövőben pedig a könyv néhány részletét is közreadjuk portálunkon.

A könyv borítójaJó eredménynek számít persze, ha egy beteg magas vérnyomását sikerül gyógyszeresen jól beállítani (egyébként az ilyen betegséggel küzdő emberek több mint fele nincs jól beállítva), vagy ha például egy cukorbeteg vércukrát sikerül levinni inzulin segítségével, hiszen ezek a betegek korábban meghaltak volna a megfelelő gyógyszerek hiányában. Ezeknek az embereknek viszont életük végéig szedniük kell a gyógyszereket, ráadásul így is számolniuk kell az esetleges szövődmények kialakulásával.

Az egyetemi orvoslás azért nem képes gyógyítani, mert meg sem kísérli azt. A holisztikus szemlélet helyett csupán a tünetek csökkentése a célja – bizonyos biokémiai mechanizmusok befolyásolása által. Ez a legtöbb esetben valóban enyhülést hoz a betegek számára, de mivel csak a fizikai síkot veszi figyelembe, nem lehet eredményes. A betegségek oka legtöbbször nem is fontos, hiszen ebben a megközelítésben egy krónikus betegségnek nincs is oka, csak okai vannak, mégpedig sok. Polietiológiásnak nevezi az orvoslás ezeket a betegségeket, hiszen a környezeti mérgek, a helytelen táplálkozás, a stressz, az önpusztító életmód egyéb elemei lassan, de biztosan vezetnek a különböző szervek működészavarához. Az ok meghatározása legtöbbször csak azt jelenti, hogy milyen mechanizmus milyen károsodása következett be, a terápia pedig azt, hogy ez milyen biokémiai beavatkozás révén javítható ki. (A mellékhatásokról persze kevés szó esik.)

A betegségek valódi okának feltárása szóba sem kerül, ha megmaradunk a fizikai károsodás szintjén, bár azt az egyetemi orvoslás is elfogadja, hogy a pszichoszomatika a betegségek jelentős részének kialakulásáért felelős lehet. Pszichés okok egyértelmű jelenléte esetén nyugtatókat, szorongás- és feszültségoldókat kap a beteg, amelyeket akár éveken át is szednie kell.

Gyógyításról és gyógyulásról addig nem beszélhetünk, amíg fel nem ismerjük, hogy a betegségek kialakulása eredendően nem fizikai szintű történés. A beteg fizikai tünete csak a valódi ok következtében kialakult folyamat végeredménye, mondhatnánk, a jéghegy csúcsa. A csúcs farigcsálásával azonban semmire sem megyünk.

Amíg nem ismerjük fel, hogy az ember elsősorban nem fizikai test, hanem érzelmi-gondolati lény, és amíg nem látjuk be, hogy – hosszú ideje fennálló, a kezelés mellett, annak ellenére vagy éppen azért egyre súlyosbodó – tünetei egy még régebb óta tartó, finom energetikai zavar végső megjelenési formái, és amíg nem ennek megfelelően állítjuk össze a terápiát, addig valódi és teljes gyógyulás nem következhet be.

Dr. Flórián Sándor belgyógyász, homeopata, akupunktőr, holisztikus orvos most megjelent Gyógyulhatsz, ha akarsz! című kötete ezt a témát járja körül.

A könyv esettanulmányokon keresztül ismertet meg a leggyakrabban előforduló krónikus betegségek hagyományos és alternatív orvosi kezelési lehetőségeivel, amelyek alapját a méregtelenítési módszerek, csúcspontját pedig a homeopátia jelenti. Krónikus bélbetegségek, ízületi és nőgyógyászati bajok, bőr- és hajproblémák, allergiás és asztmás folyamatok, pánikbetegség, alvászavarok stb. sikeres terápiáit mutatja be a mű.

Egyebek közt választ kaphatunk a candidiasis megválaszolatlan kérdéseire, valamint a sikertelen fogyókúrák okaira is.

A könyv a krónikus betegségben szenvedőknek egy konkrét 90 napos kezelési sémát is bemutat, amelyet a legtöbb beteg egyedül is elvégezhet, így elindulhat gyógyulása felé.

Alább néhány gondolatot idézünk a könyvből – megmaradva az abban használt tegezésnél. (Mint a szerző a bevezetőben írja, tegező módban „érthetőbben, közvetlenebbül tudom neked átadni mindazt az információt, amelyet szükségesnek tartok ahhoz, hogy a gyógyulás útjára lépj. Valóban segíteni szeretnék neked, ugyanis látom, milyen nagy bajban vagy.”)

A legfontosabb, hogy az első lépést Te magad tedd meg gyógyulásod felé. Gondold át a helyzetedet, kérj tanácsot, segítséget hited, belátásod szerint, vagy a könyvben leírtak alapján indulj el. Ne az orvosi várók padjait koptasd, vedd kezedbe a sorsod, légy aktív részese a gyógyulásnak.

A kúra eredményeként csökken majd a súlyod, a vérnyomásod, a vércukor- és koleszterinszinted, megszűnnek a bélpanaszaid, javul a bőröd és a hajad állapota, megszűnnek az ízületi fájdalmaid, csökkennek a gyulladásos tünetek a szervezetedben. Megszűnik a fáradékonyságod, javul a hangulatod.

A kezdeti jótékony hatásokat pedig egyre több és több követi majd.
Csak indulj el és légy nyitott a változásokra, egyre több jótéteményt tapasztalsz majd meg.
Csak így gyógyulhatsz meg, így valóban meggyógyulhatsz!

* * *

Dr. Flórián Sándor: Gyógyulhatsz, ha akarsz! című könyve 2500 Ft csomagolási és postaköltség áron megrendelhető. Telefon: (1)-214-9833, (20)-412-3704. E-mail: gyogyulhatsz@freemail.hu

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com