
2023. okt. 4. (sze) – Ferenc,Edvin,Zóra
Nagyvilág
Orvosi kutatások – mit fogadhatunk el?
Az emberben egyre több a bizonytalanság, ha újfajta orvosi terápiákról hall, mert nem tudhatja, vajon valóban eredményes-e az adott eljárás. Egyre többen gondolkodnak így, és most egyfajta muníciót kaptak, miután kutatók három tekintélyes orvosi szaklapban 1990-2003 között megjelent szakcikkek következtetéseit hasonlították össze. Kiderült, hogy sok esetben nem bizonyult jónak, sőt ártott, vagy legalábbis csak igen csekély mértékben segített valamilyen új eljárás a betegeknek – szemben a korábban megfogalmazottakkal.
A Journal of the American Medical Association (JAMA) 2005. júliusi számában megjelent tanulmány azt írja, hogy a korábbi kutatási eredményeknek mintegy egyharmada a későbbiekben nem bizonyult helytállónak. Pontosabban a korábban közölt tanulmányok 16%-áról később az derült ki, hogy a bennük megfogalmazottak nem felelnek meg a valóságnak, további 16%-ról pedig bebizonyosodott, hogy az ajánlott terápia csupán minimális vagy elhanyagolható javulást hozott a betegek állapotában.
A kutatást vezető dr. John Ioannidis, görög kutató három mértékadó orvosi szakfolyóirat, a New England Journal of Medicine, a Lancet és a JAMA cikkeit vette górcső alá, és ezekből vonta le következtetéseit. Kísérő cikkében dr. Catherine DeAngelis, a JAMA szerkesztője hangsúlyozta, hogy a most közölt tanulmány rávilágít az orvosi kutatás természetére. Konkrétan arra, hogy a tudományban soha nem lehet valamire azt mondani: fehér vagy fekete.
Lássuk a konkrétumokat. A Ioannidis vezette kutatócsoport a következőket derítette ki, összehasonlítva a korábbi és a később megjelent tudományos közleményeket:
-
A hormonszedés megvédi a változás korában lévő nőket a szívbetegségtől – állították korábban. Később kiderült, hogy a hormonpótlás, éppen ellenkezőleg, növeli a szívbetegségek kockázatát.
-
Az E-vitamin szedése véd a szívbetegségtől – írták valaha. Egy pontosabb vizsgálat később már nem talált ilyen összefüggést.
-
Baktériumfertőzés esetén az ellenanyag-kezelés növeli a beteg esélyét arra, hogy túlélje a szepszist. Ez volt a korábbi álláspont, de ma már tudjuk, hogy nem felel meg a valóságnak.
-
A légzési nehézségekkel küzdő betegekkel korábban nitrogén-oxidot lélegeztettek be. Egy nagyobb, pontosabb kutatás kiderítette, hogy ennek a terápiának nincs értékelhető haszna.
-
A teában, a borban, valamint sokféle zöldségben és gyümölcsben lévő antioxidánsok jelentősen csökkentik a szívbetegség rizikóját – írták régebben. Mai tudásunk szerint ez a védőhatás csupán mérsékelt.
-
Éveken keresztül végeztek olyan műtéteket, amelyekkel eltávolították a nyaki artériákban lerakódott zsírokat, hogy csökkentsék az érintett betegek kockázatát a szélütésre (stroke). Egy későbbi vizsgálat feltárta, hogy ez az operáció csupán csekély haszonnal jár a stroke elkerülése szempontjából.
Ha Önnek a témához kapcsolódó észrevétele, netán családjából vagy ismeretségi köréből származó tapasztalata van, megoszthatja a Natúrsziget más látogatóival, ha felkeresi a Fórum erről szóló topicját.
Natúrsziget, 2005. augusztus 26.
Kapcsolódó cikkek:
- A szélütés (stroke) gyors felismerése
- Tüdőrákot okozhat az E-vitamin?
- Stroke-kezelés: egyenlőtlen feltételek
- A kevés vagy rossz minőségű alvás is okozhat magas vérnyomást
- Étrend-kiegészítők a gyógyításban: még az orvosok sem látnak tisztán
- Gyermekek és gyógyszerek:hiányos, bizonytalan tudás
- Inkább ártott, mint használt a koleszterinszint-csökkentő gyógyszer
- Aszalt szilva és mazsola:csodálatos hatású antioxidánsok
- Erősítsük meg az immunrendszerünket
- Az orvosok szerint növelni kell a vitaminok ajánlott napi bevitelét
- „Gyilkos” vitaminok? Szó sincs róla!
- Az EU szigorítja a táplálékkiegészítők forgalmazását
- A videojátékok segíthetnek a szélütés áldozatainak
- Hogyan vezeti a koleszterinbiznisz az orránál fogva a világot?
- Erősítsük meg immunrendszerünket
- A teljes kiőrlésű gabonamagvak védik a szív és az érrendszer egészségét
- Sokan igényelnék a házi betegápolást
- Másképp hat az aszpirin férfiaknál és nőknél
- Akupunktúra – klinikai kísérletek
- Ne hagyjuk magunkat elrozsdásodni!
Hozzászólás a cikkhez
A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!