Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. márc. 28. (csü) – Gedeon,Johanna,Hanna
Készítmények

Adatbázisunkban folyamatosan bővülő listában kereshet a különféle homeopátiás szerek közül. Ebben a (szakkifejezéssel élve) Materia Medica-ban azonos szerkezet szerint dolgoztuk fel valamennyi homeopátiás szer leírását – természetesen rövidítve.

Célunk az volt, hogy miután a Homeopátiás szerkereső almenüpontunk segítségével, a különféle tünetek és panaszok alapján Önnek sikerült eljutnia néhány kiválasztandó szerig, azok részletes leírásának áttanulmányozásával megkönnyítsük az adott körülmények között a lehető leghatásosabbnak ígérkező szer megtalálását.

Nézze meg, hogy az egyes szerek leírása alapján közülük melyik „fedi le” leginkább az adott esetet, vagyis melyik mutatja a lehető legtöbb egyezést, és válassza első helyen azt. Fordítson különös figyelmet arra, hogy mitől javul, illetve minek a hatására romlik az állapot, mert ez kulcsfontosságú lehet a legjobb szerválasztás szempontjából.

A homeopátiás szerekről szóló információt az egyes szerek nevére kattintva érheti el.

Ha bővebb, részletesebb Materia Medicára vágyik, többet szeretne tudni az egyes szerekről, szerencsére ma már bőséges szakirodalom, kiváló szakkönyvek állnak rendelkezésre hazai szerzőktől, illetve magyar fordításban is.

Készítmények listája
A kiválasztott készítmény részletes leírása

PODOPHYLLUM
May-alma. Növényi higanynak is nevezik.

Kiváltó ok:

Sok gyümölcs fogyasztása, utazás, fogzás.

Javallatok:

Hasmenés; végbél előesés; prosztata betegségei; lábikra görcs, jobb oldali petefészek fájdalom. Hasmenés utazáskor.

Jellemzők:

Epebetegségre hajlamos emberek szere, hányásra, hasmenésre, epepanaszokra, nyombélre, végbélre hat. Változó állapotok jellemzik. Siránkozó természetű.

Tünetek:

Aluszékony, fáradtság; alvás alatt bűzös izzadtság; ébren izeg-mozog; lázasan bőbeszédű. Fogcsikorgatás; öklendezés; hideg vizet kíván. Sárgás arcszín, szem. Bűzös lehelet. Nyelven a fogak lenyomata látható. Hasmenés fejfájással váltakozva; bűzös, spriccelő széklet, melyet fájdalom nem kísér; záróizmok ernyedtsége; puffadás a hasban.

Javul:

Dörzsöléstől; hason fekve.

Romlik:

Kora reggeli órákban; ha eszik; kánikulában; tejtől; savas gyümölcsöktől.

 
old.natursziget.com