
2023. jún. 11. (va) – Barnabás,Barna
Készítmények
Adatbázisunkban folyamatosan bővülő listában kereshet a különféle homeopátiás szerek közül. Ebben a (szakkifejezéssel élve) Materia Medica-ban azonos szerkezet szerint dolgoztuk fel valamennyi homeopátiás szer leírását – természetesen rövidítve.
Célunk az volt, hogy miután a Homeopátiás szerkereső almenüpontunk segítségével, a különféle tünetek és panaszok alapján Önnek sikerült eljutnia néhány kiválasztandó szerig, azok részletes leírásának áttanulmányozásával megkönnyítsük az adott körülmények között a lehető leghatásosabbnak ígérkező szer megtalálását.
Nézze meg, hogy az egyes szerek leírása alapján közülük melyik „fedi le” leginkább az adott esetet, vagyis melyik mutatja a lehető legtöbb egyezést, és válassza első helyen azt. Fordítson különös figyelmet arra, hogy mitől javul, illetve minek a hatására romlik az állapot, mert ez kulcsfontosságú lehet a legjobb szerválasztás szempontjából.
A homeopátiás szerekről szóló információt az egyes szerek nevére kattintva érheti el.
Ha bővebb, részletesebb Materia Medicára vágyik, többet szeretne tudni az egyes szerekről, szerencsére ma már bőséges szakirodalom, kiváló szakkönyvek állnak rendelkezésre hazai szerzőktől, illetve magyar fordításban is.
Készítmények listája
A kiválasztott készítmény részletes leírása
- ACIDUM PHOSPHORICUM
- ACIDUM SULPHURICUM
- ACONITUM NAPELLUS (Aconit)
- ACTEA RACEMOSA
- AESCULUS HIPPOCASTANUM
- AGARICUS MUSCARIUS
- AGNUS CASTUS
- AILANTUS GLANDULOSA
- ALLIUM CEPA
- ALOE SOCOTRINA
- ALUMINA
- AMBRA GRISEA
- AMMONIUM BROMATUM (Ammonium-bromid)
- AMMONIUM CARBONICUM
- ANTIMONIUM CRUDUM
- ANTIMONIUM TARTARICUM
- APIS MELLIFICA
- ARGENTUM NITRICUM
- ARNICA MONTANA
- ARSENICUM ALBUM
- ARSENICUM IODATUM
- ARUM TRIPHYLLUM
- AURUM METALLICUM
- BELLADONNA
- BERBERIS VULGARIS
- BORAX
- BRYONIA
- CALCAREA CARBONICA
- CALCIUM FLUORICUM
- CALCIUM PHOSPHORICUM
- CALCIUM SULPHURICUM
- CALENDULA
- CANNABIS INDICA
- CARBO VEGETABILIS
- CAUSTICUM
- CHAMOMILLA
- CHINA RUBRA
- CICUTA VIROSA
- CIMICIFUGA
- CINNABARIS
- COCA
- COCCULUS INDICUS
- COCCUS CACTI
- COFFEA
- COLCHICUM AUTUMNALE
- COLOCYNTHIS
- CONIUM MACULATUM
- CORALLIUM RUBRUM
- CROCUS SATIVA
- CUPRUM
- CYCLAMEN
- DROSERA ROTUNDIFOLIA
- DULCAMARA
- ECHINACEA
- EUPATORIUM PERFOLIATUM
- EUPHRASIA OFFICINALIS
- FERRUM METALLICUM
- FERRUM PHOSPHORICUM
- GELSEMIUM SEMPERVIRENS
- GLONOINUM
- GRAPHITES
- HAMAMELIS
- HEPAR SULPHURIS
- HYDRASTIS CANADENSIS
- HYOSCYAMUS
- HYPERICUM
- IGNATIA AMARA
- IPECACUANA
- IRIS VERSICOLOR
- KALIUM ARSENICOSUM
- KALIUM BICHROMICUM
- KALIUM BROMATUM
- KALIUM CARBONICUM
- KALIUM IODATUM
- KALIUM MURIATICUM
- KALIUM PHOSPHORICUM
- KALIUM SULPHURICUM
- LACHESIS MUTUS
- LEDUM PALUSTRE
- LOBELIA INFLATA
- LYCOPODIUM CLAVATUM
- MAGNESIUM CARBONICUM
- MAGNESIUM SULPHURICUM
- MERCURIUS CORROSIVUS
- MERCURIUS SOLUBILIS
- MEZEREUM
- MOSCHUS
- NATRIUM CARBONICUM
- NATRIUM SULPHURICUM
- NATRUM MURIATICUM
- NITRICUM ACIDUM
- NUX MOSCHATA
- NUX VOMICA
- OPIUM
- OSCILLOCOCCINUM
- PETROLEUM
- PHOSPHORICUM ACIDUM
- PHOSPHORUS
- PHYTOLACCA
- PLATINA
- PODOPHYLLUM
- PULSATILLA
- RHUS TOXICODENDRON
- RUMEX CRISPUS
- RUTA GRAVEOLENS
- SABADILLA
- SACCHARUM OFFICINALE
- SAMBUCUS NIGRA
- SANGUINARIA CANADENSIS
- SENEGA
- SEPIA
- SILICEA
- SOLIDAGO VIRGA
- SPIGELIA
- SPONGIA TOSTA
- STAPHYSAGRIA (Delphinium staphysagria)
- STICTA PULMONARIA
- STRAMONIUM
- SULFUR
- SULPHURICUM ACIDUM
- TABACUM
- TARAXACUM
- TARENTULA HISPANICA
- THERIDION
- THUJA OCCIDENTALIS
- TUBERCULINUM
- VERATRUM ALBUM
- VINCETOXICUM
- VISCUM ALBUM
- ZINCUM METALLICUM
HAMAMELIS
Bűbájdió, varázsdió. Kanada és az Egyesült Államok nedves erdőiben termő cserje különböző részeiből készül a homeopátiás szer.
Kiváltó ok:
Sérülés, megerőltetés.
Javallatok:
Véna- és hajszálérgyengeség, vénás vérzések, pangások, visszerek, kiterjedt szervi vérzések, aranyér, női vérzések, vérvizelés; vérköpés; szemsérülés; elsőfokú égés; operáció utáni fájdalom. Petefészek-gyulladás (főleg vetélés után kialakuló).
Jellemzők:
Belsőleg és külsőleg használható, jól kiegészíti az Arnica-t zúzott sebek esetén. Főleg a vénákra hat.
Tünetek:
Kötőhártya alatt bevérzés. A lábakon visszértágulat, gyulladás, duzzadt, fájdalmas vénák, pangás. A beteg úgy érzi, mintha zúzódás érte volna, mintha szét akarnának pattanni az erei. Aranyeres csomók megduzzadása, égő viszketése, nagyon sötét színű, szinte fekete vérzése. Kalapáló fejfájás; Fájdalmas, érzékeny hüvely.
Romlik:
Melegtől, érintéstől, nyomástól. A fájdalmak nappal erősödnek.