Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. márc. 29. (pé) – Auguszta
Készítmények

Adatbázisunkban folyamatosan bővülő listában kereshet a különféle homeopátiás szerek közül. Ebben a (szakkifejezéssel élve) Materia Medica-ban azonos szerkezet szerint dolgoztuk fel valamennyi homeopátiás szer leírását – természetesen rövidítve.

Célunk az volt, hogy miután a Homeopátiás szerkereső almenüpontunk segítségével, a különféle tünetek és panaszok alapján Önnek sikerült eljutnia néhány kiválasztandó szerig, azok részletes leírásának áttanulmányozásával megkönnyítsük az adott körülmények között a lehető leghatásosabbnak ígérkező szer megtalálását.

Nézze meg, hogy az egyes szerek leírása alapján közülük melyik „fedi le” leginkább az adott esetet, vagyis melyik mutatja a lehető legtöbb egyezést, és válassza első helyen azt. Fordítson különös figyelmet arra, hogy mitől javul, illetve minek a hatására romlik az állapot, mert ez kulcsfontosságú lehet a legjobb szerválasztás szempontjából.

A homeopátiás szerekről szóló információt az egyes szerek nevére kattintva érheti el.

Ha bővebb, részletesebb Materia Medicára vágyik, többet szeretne tudni az egyes szerekről, szerencsére ma már bőséges szakirodalom, kiváló szakkönyvek állnak rendelkezésre hazai szerzőktől, illetve magyar fordításban is.

Készítmények listája
A kiválasztott készítmény részletes leírása

FERRUM PHOSPHORICUM
Vasfoszfát.

Kiváltó ok:

Hideghatás, folyadékvesztés (izzadás, vérzés).

Javallatok:

Gyulladásos állapotok (torokgyulladás, fülfájás, meghűlés) első stádiuma.

Jellemzők:

Nem jellegzetes, lassan kialakuló tünetek.

Tünetek:

Lassan felkúszó, nem túl magas láz, bár esetenként lehet magas is. Sápadt vagy halványpiros arc. Könnyen elpirul. Kissé piros torok. Enyhe, kisugárzó fülfájás. Megfázásos nagyothallás. Maró sárga, véres orrváladék. Fáradt, de nyugtalan, rohangál. Fázós, sápadt beteg, rossz étvággyal.

Javul:

Lassú, könnyű mozgástól.

Romlik:

Evés után, hidegtől, szabadban.

 
old.natursziget.com