Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 19. (pé) – Emma
Homeopátia

Mit vigyünk magunkkal – homeopátiás úti patika (1.)

A nyár beköszöntével szinte nem volt olyan nap, hogy ne kapjak kérdést, főleg a kisgyermekes édesanyáktól, milyen elsősegélynyújtásra alkalmas homeopátiás szert vigyenek magukkal a nyaralásra. A nyári „úti készletben” természetesen elférnek mind a hagyományos gyógyszerek, mind a homeopátiás szerek, de most csak ez utóbbiakról essen szó. Elindulás előtt gondoljuk végig azon ártalmakat, amelyek nyaralás közben leginkább előfordulhatnak. Ilyenek: utazási betegség, nap- és hőártalmak, hasmenés, hányás, láz, szemgyulladás, rovarcsípés, sérülés, lázcsillapítás. A gyógyszereket C vagy CH 12, 15, 30-as potenciában érdemes beszerezni, és általában napi egyszer, kétszer használni.

Utazási betegségek (kinetózis)

Autóban, repülőgépen hányás, hányinger, sápadtság jelentkezik.
Cocculus indicus, ezt akkor adjuk, ha a beteg gyenge, nyálzik, még az étel szaga, látványa is irritálja. Rendkívül gyenge, de melegben jobban érzi magát.
Bryonia a hasznos szer, ha a legkisebb mozdulatra is fokozódik a hányinger, szédülés, és szomjas a beteg.
Nux vomicát annak érdemes használni, aki öklendezik, de hányni nem tud. Feje hasogat, ingerült, türelmetlen.
Ipeca jó akkor, ha a beteg nyálzik, émelyeg, nem kíván enni, inni. Akkor sincs jobban, ha sikerül hánynia. Nyelve nedves, nem bevont. Állapotát rontja a mozgás, légvétel, ételszag.
Tabacumot kell bevenni, ha a beteg szédül, sápadt, hány. Abroncsszerű fejfájás, verejtékezés kíséri a rosszullétet. Különösen érzékeny a dohányfüstre, a levegő javít az állapotán.

Nap- és hőártalmak

Legfontosabb a megelőzés. Felelőtlen az a szülő, akinek a gyermekét leégés vagy hőpangás miatt kell kezelni. 1 éves kor alatt gyerekeknek semmi keresnivalójuk nincs a napon. Csak árnyékban, fa vagy ernyő alatt, ott is lehetőleg fejfedőben, kora délelőtt, késő délután. Ha mégis estére fejfájás, láz, hányás jelentkezik, hűvös szobában bő folyadékfogyasztás mellett a tüneteknek megfelelő homeopátiás szer adása ajánlatos.

Apis: elsőfokú égés, duzzanat, bőrpír, az érintést sem tűri, égő, szúró fájdalma van. Panaszai csökkennek hűvös borogatásra.
Aconit: szapora pulzus, fejfájás, látászavar, nyugtalanság esetén kell adni. A beteget erős szomjúság gyötri.
Belladonna: lüktető fejfájás, piros arc, izgatottság, hallucináció jellemzi az erre a szerre szoruló beteget. A pupillák tágak, bőre verejtékes, száraz a szája. A legkisebb ingerre (fény, zaj, érintés) romlik az állapota.
Gelsenium: tompa, kába, levert, fáj a feje. Kettős látása lehet, remeg. Jellemző a szomjúság hiánya.
Pulsatilla: Jó szer, ha a napozás után a dekoltázs területén apró göbök, pattanások jelennek meg, melyek erősen viszketnek.

Hasmenés, hányás

Legfontosabb a folyadék pótlása, különösen kisgyermeknél. Mi, gyermekgyógyászok korszerűtlennek tartjuk a széntablettát, a „székletfogók” pedig egyenesen tiltottak. Sóban gazdag folyadékok jót tesznek. Homeopátiás szerekkel sokkal jobban tudjuk uralni a tüneteket.

Arsenicum album szükséges gyomorégéssel, gyengeséggel kísért hasmenés esetén. Az előzményben gyakran található romlott étel, hal, kagyló vagy nagy mennyiségű túlérett gyümölcs fogyasztása. A beteg fázós, meleg italra és borogatásra vágyik. Erősen szorong, nem szeret egyedül maradni. Könnyen kiszárad, rendkívül legyengült
Bryonia: gyümölcs, puffasztó étel, felhevülés után fellépő emésztési panaszoknál adjuk, ha ingerlékeny, magányra vágyó, nagyon szomjas a beteg. A széklet sajtszagú. Jobban érzi magát nyugalomban, és ha a fájdalmas területre (hasára) enyhe nyomást gyakorol.
Aloe socotrina a megfelelő szer, ha a beteg evés után azonnal szalad, szinte el sem jut a megfelelő helyre. A székelési ingert heves görcsök kísérik, és székelés után sem érzi jobban magát. A beteg rendkívül kimerült, állapotán javít a hűvös borogatás és a hideg levegő.
Magnesium phosphoricum: heves hullámokban érkező hasi görcsök esetén adjuk, a beteg összegörnyed tőlük.
Podophyllumot adunk, ha hangos bélhangok, émelygés, hányás jelentkezik. Javul az állapot, ha a beteg hason fekszik vagy meleg borogatást tesz a hasára.
Ipecacuana: a hányás kiváló szere. Folyamatos hányinger, öklendezés jellemzi. A beteg nem kívánja a folyadékot, nem iszik, ennek ellenére nedves a nyelve.
Phosphorus: a hányinger meleg étel fogyasztása után lép fel. A beteg hideg vizet kíván inni, de perceken belül kihányja. A hasmenés miatt nagyon gyenge, fázik.
Nux vomica: vezető tünet a hányás, általában túlzásba vitt evés, ivás a kiváltó ok. Állandó székelési inger, kevés eredménnyel. A beteg türelmetlen, ingerült, a reggeli órákban jobban van.
Pulsatilla: Zsíros étel, gyümölcs, fagyi, felfázás után fellépő panaszok jellemzik. Hangulata változó, sírós. Nem kívánja a folyadékot. Tünetei, széklete változékonyak. Szabad levegőn jobban érzi magát.
Veratrum album a megfelelő szer, ha a beteg széklete rizslé-szerű, bőre hideg verejtékes, az ájulás szélén áll. Nagyon fázik. Sósat, hideg vizet, savanyút kíván, de mindent kihány.

Az itt felsorolt szerek olyanok, mint egy kis csokor a tarka mező temérdek virágjából. A fentieken kívül vagy helyett egyéb szerek is hasznosak lehetnek, de egy ajánlás mindig kissé szubjektív, és tükrözi a szerző véleményét. Abban a reményben, hogy az úti patika dobozát ki sem kell nyitniuk, kívánok jó nyaralást minden kedves olvasónknak.

Dr. Sebő Zsuzsanna
gyermekgyógyász, homeopata

(Folytatjuk)

Homeopátiás szerek listája

Aconit (kinetózis, hő, láz)
Aloe (hasmenés)
Apis (hő, szem, bőr, sérülés)
Arnica (sérülés)
Arsenicum album (hasmenés, láz)
Belladonna (hő, láz)
Bryonia (kinetózis, hasmenés, láz)
Cocculus indicus (kinetózis)
Euphrasia (szem)
Ferrum phosphoricum (láz)
Gelsemium (hő)
Hepar sulphuris (szem, gennyesedés)
Ipeca (kinetózis, hányás)
Ledum (bőr)
Magnesium phosphoricum (hasi görcs)
Mesereum (bőr)
Nux vomica (kinetózis, hányás)
Phosphorus (vérzés, hasmenés)
Podophyllum (hasmenés)
Pulsatilla (hő, hasmenés, szem, láz)
Rhus toxicodendron (bőr, láz)
Staphysagria (szem, bőr, sérülés)
Sulphur (bőr)
Tabacum (kinetózis, hányinger)
Veratrum album (hasmenés)

Az itt ajánlott szerek egy részét megtalálják portálunk homeopátiás szerkeresőjében, amelyet folyamatosan bővítünk.

Kapcsolódó cikkek:
A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com