Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 20. (szo) – Tivadar,Odett
Homeopátia

Válaszol: dr. Sebő Zsuzsa homeopata

Ha allergiás a gyerek

Rendszeresen közreadjuk – persze megváltoztatott névvel, esetleg rövidítve – a tanácsadóinkhoz érkezett leveleket és a rájuk adott válaszokat, ha másokat is érintő információkról van szó. Most dr. Sebő Zsuzsanna homeopata orvos tanácsadónk levelezéséből válogattunk.

Tisztelt Doktornő!
A homeopátiával csak nemrég találkoztam, amikor az orvostudomány már nem tudott segíteni asztmás lányom folyamatos arcüreg problémáin. Szerencsére találtunk egy kinezológust, akihez rendszeresen járunk, így lányom azóta nem volt beteg. Ő ajánlotta az Echinacea angustifolia szert, amitől tényleg javult az állapota.
Most azonban inkább 7 éves fiam miatt írok. Ő tejfehérje-allergiás, ami egy bizonyos fokú szellemi elmaradással jár együtt nála. Az orvosok szerint ilyen nincsen, azonban ez a betegség a családunkban apáról fiúra öröklődik, így első kézből tudjuk, hogy amennyiben tejet vagy más tejterméket fogyaszt, lelassul. Jelenleg még egy évet marad óvodában, de szeretném, ha nem lennének az iskolában tanulási gondjai. Milyen szerrel tudnám ellensúlyozni a tejallergiáját, neki és a férjemnek. Válaszát előre is köszönöm:
K. N.-né

Kedves Asszonyom!
Mindenképpen alkati szerre van szüksége a legénykének. Ezt homeopata orvos tudja elkészíteni. Kérem, a lap orvoslistáján keressen a lakhelyéhez közel lévő homeopátiás orvost. Addig is megpróbálnám a Calcium carbonicumot C15 vagy 15 CH potenciában (napi 1x5 golyó).
Kérek visszajelzést. Üdvözlettel:
Sebő Zsuzsa dr.

Pollenallergia

Tisztelt Doktornő!
3 éves fiamnál kb. 1 hete diagnosztizáltak pollenallergiát. Leginkább a parlagfűre, de egyéb más pollenekre is allergiás. A gyermekallergológián Aerius szirupot kaptunk, ami semmit nem használt. (azóta ismét kértem egy időpontot az allergológustól). Aztán a Zyrtec cseppet írták ki.
Megmondom őszintén, nem szeretném gyógyszerrel kezelni, ezért mióta kiderült, hogy allergiás, a netet bújom, és próbálok más megoldást találni. Legfőbb problémánk az orrdugulás, és az orrfolyás. Szegénykém alig tud aludni éjszaka, ebből adódóan pedig napközben is fáradtabb.
Már bejelentkeztünk biorezonanciás kezelésre is. Tegnap voltunk először! Állítólag 3 kezelés szükséges, de az első után semmit nem vettem észre. Közben ajánlották nekem a Luffeel orrsprayt és a Coryzaliát. Az orrsprayt már elkezdtem használni, de úgy hallottam, hogy az első pár napban erősödhetnek a tünetek, és ez nálunk így is történt!
Adjam továbbra is? A tablettát még nem mertem elkezdeni. Ha ezeket a homeopátiás szereket adom neki, akkor a Zyrtecet, ugye, felejtsem el? Tehát a kettő együtt nem alkalmazható?! És a tablettát hányszor adjam neki?
Sajnos itt, Debrecenben nem találtam homeopátiás orvost, ezért fordultam Önhöz!
Remélem, tud nekünk segíteni, és minél hamarabb!
Köszönettel:
Anna

Kedves Anna!
A hagyományos szerek és a homeopátiás szerek együtt is adhatók, tehát nyugodtan adja a Zyrtec-et a komplex homeopátiás szerekkel együtt. Az eredményesebb kezeléshez alkati szer használatára lenne szükség, melyet homeopata orvos tud elkészíteni. Üdvözlettel:
Dr. Sebő Zsuzsanna

Éjjel száraz, nappal „nedves” köhögés

Tisztelt Doktornő!
Négy és fél éves fiam tüneteire szeretnék homeopátiás szert keresni. Egyéves korában tej- és tojásallergiát állapítottak meg nála. Hároméves koráig (szigorú) tej- és tojásmentes diétán volt. Háromévesen a tejterheléses vizsgálat negatívnak bizonyult, valamint sem a bőrteszt, sem vérvétel nem állapított meg a mogyoróallergián kívül nála semmit. Ennek ellenére: a hangja szinte születése óta rekedtes, reggel többször egymás után tüsszög, orrdugulása van – ami a nap során változik –, éjjel szárazon köhög, nappal inkább „nedvesebben”. Nyugtalanul alszik, forog, elvándorol az ágyában, csikorgatja a fogát, hadakozik. Nappal élénk, mozgékony gyermek. Széklete elég sűrűn van, napi 3-4-szer, nem hasmenés, de inkább laza állagú.
Ön mit javasol? Köszönöm szíves válaszát:
Tünde

Kedves Tünde!
Próbáljon meg a gyereknek adni Histamin C vagy CH 30-at egy héten át napi egyszer, utána heti egyszer 2 hónapig. Amíg tart az éjjel száraz, nappal nedves köhögés, Pulsatilla C vagy CH 9 kétszer, háromszor naponta. (A Pulsatillától változhat a köhögés jellege, akkor golyót kell váltani.) Mindenből 4-5 golyó az egyszeri adag. Szopogatni, bevételi szabályokat, tárolást be kell tartani. A komolyabb megoldás az alkati kezelés lenne, amit homeopata orvos tud elkészíteni. A fenti szerek alkalmazása után kérek tájékoztatást. Üdvözlettel:
Dr. Sebő Zsuzsanna

Tisztelt Doktornő!
Az éjszakai köhögés nem volt tartós, gyakorlatilag egy nap után megszűnt. A nappali tünetek sajnos fennállnak. Igaz, némi megtorpanás van időnként. Sajnos most elég sok a beteg gyerek, és lehet, hogy ezek a tünetek keverednek más jellegű dolgokkal is. Felkerestem egy homeopata orvost, még csak a találkozás szintjén. Most írom össze, gondolom át a dolgokat ahhoz, hogy egy hosszabb beszélgetésre kerüljön sor az alkati szer meghatározásához.
Köszönöm tanácsát, és örömmel tanulmányozom a honlapon a homeopátiás rovatban lévő információkat. Nagyon hasznosnak találom ezeket. Kicsit távolabbi tervem, hogy elmenjek egy laikusoknak szervezett tanfolyamra.
Üdvözlettel:
Tünde

* * *

Dr. Sebő Zsuzsanna gyermekgyógyász, mentőorvos, homeopata, a Natúrsziget portál életmód-tanácsadója.

A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!

Hozzászólások
#3 Ildi100 2007-12-11 21:43:15
 
Kedves Tildus!

Ha olvasod még ezt az oldalt, légyszíves segíts!!!!!
Debrecenben élünk, a 4 éves kislányomnak keresnénk homeopata orvost. Allergiás, állandó arcüreg problémáink vannak, hurutos köhögés, rengeteg váladék, ami aztán rendszeresen a fülében köt ki.
Nem bírok rátalálni a debreceni homeopatánkra, kérlek segíts. Az e-mail címem: ildi100@freemail.hu.

Előre is köszönöm!!!
#2 tildus 2007-05-09 17:48:00
 
Annának üzenem!
Van Debrecenben homeopátiával foglalkozó doktornő.
Keress ha érdekel
#1 katzer 2007-05-09 13:09:02
 
Allergia

Az allergiás anyukának üzenem: 5 éves unokám 2 évig allergiás volt. Ma már nem az. Fehér cukor, fehér liszt, tej, disznó és marhahús allergiája volt. Ő is Zyrtekkel feküdt naponta. Megkerestem egy Biorezonanciás allergiakioltáshoz értőt. A biorezonanciával ki lehet oltani a allergiát! De csak allergiamentes időszakban, és több hónapos tortúrával. Ugyanis az allergiát elsősorban az ételek váltják ki, a felszínes tünetek csak másodlagosak. Kemény diéta után lehet megszüntetni a túlérzékenységet biorezonanciás kezelésekkelel. De allergiás időszakban és 3 kezeléssel csak kóklerek és meggazdagodni vágyok vállalnak ilyet! A homeopátiás szerek is nagyon jók!

Egy boldog nagypapa

Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com