Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2020. aug. 9. (va) – Emőd
Egész-ség

Németh Imréné Éva cikksorozata (9.)

Visszér és a kellemetlen gyulladások

A nyár kezdetével lekerülnek a lábakról a hosszú nadrágok, harisnyák. A látványból is kiderül, milyen sokan szenvednek a visszér betegségeitől. A gyógynövények között számos olyan található, amely segít a megelőzésben és a már kialakult visszérbetegség enyhítésében is.

2/1. oldal

Ne lőjünk ágyúval verébre! – tartja a közmondás. A visszérbetegség esetén már a kezdeti tünetek jelentkezésekor is megelőzhető a nagyobb baj, ha odafigyelünk, ha törődünk vele. Mire ügyeljen az, akinél akár családi, alkati okokra, akár a munkájára vagy az életmódjára visszavezethető, a visszérbetegségre hajlamosító tényezők állnak fenn?

A lábunkat ne érje hideg

Figyeljünk arra, hogy a lábunk sose fázzon meg, ha lehetséges, vékony pamut zoknit meleg időben is viseljünk (különös tekintettel a kövezett, hideg, nedves aljzatú helyiségekre), hűvösebb időben pedig gyakran két vékony rétegben felhúzott pamut zokni hatásosabban véd, mint egy vastag. Természetesen hideg időben már jóval átgondoltabban kell beburkolni, védeni lábainkat. Minden évszakban ügyeljünk arra, hogy a zokni vagy a harisnya gumírozott részei ne „vágják be” a lábat, vagyis ne szorítsák le a láb vérkeringését.

Gyakran az egyoldalú mozgás (vagy annak hiánya), ülő- vagy álló munka miatt, vagy éppen kényelmi okokból nem mozgatjuk eleget lábainkat. Tv-nézés közben „biciklizzünk”, hosszú kényszerű ácsorgás után térdeinket húzzuk fel jó magasra, majd sarkainkat emeljük hátra, magasabbra, sétálgassunk, de ilyenkor ne erőltessük lábaink izmait. Igyekezzünk más típusú mozgást végezni a szabadidőnkben, mint a munkavégzés során. Álló és ülő munkavégzés esetén a kerékpározás és az úszás a legideálisabb.

Sokat segíthet, ha ülő munkavégzés vagy pihenés során lehetőség szerint felpolcoljuk lábainkat.

Súlyfelesleg, táplálkozás

A nagy megterhelésre a láb erei kitágulnak, a visszerek átengedő képessége megváltozik, a láb feldagadhat, esetleg vizenyőssé válik. A többletvíztől megduzzadt szövetek nyomást gyakorolnak az idegreceptorokra, így a fájdalom elkerülhetetlen. Az éjszakai órákban fájdalmas lábikragörcs is gyakran felébreszti a visszérgyulladásban szenvedő beteget.

A többletsúly elsősorban a lábakra nehezedik. Ezért igyekezzünk a súlyfeleslegtől szabadulni, különösen akkor, ha hajlamosító tényezők is szerepelnek családunkban a visszérbetegség öröklésére.

Táplálkozásunkba igyekezzünk olyan ételeket iktatni, amelyek az ér- és keringési rendszert támogatják. Ilyen például a hajdina (pohánka, amely rutint tartalmaz) barnarizs, az alma, fokhagyma, vöröshagyma, friss zöldség- és gyümölcsfélék, így például a fekete szeder, szőlő, áfonya, vagy a bodza érett bogyójának főzete rendszeres fogyasztásra javasolható.

A gyógynövények ereje a visszér megbetegedéseinek esetén sokat segíthet. A belső gyulladás és keringési folyamatok enyhítésére is számos gyógynövény alkalmas.

Az orvos által felírt gyógyszerek az esetek többségében a gyulladáscsökkentésre, a fájdalom mielőbbi enyhítésére irányulnak.

A cikksorozat egyéb írásai:
Kapcsolódó cikkek:
A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!

Hozzászólások
#1 SINKÓJULIKA 2009-12-09 05:45:43
 
nagyon köszönöm .már piros foltok vannak a viszeres lábamon.remélem sagít a teakeverék .

Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com