Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 19. (pé) – Emma
Egész-ség

Németh Imréné Éva:

Úgy vigyázz rá, mint a két szemedre!

Nincs nagyobb kincsünk, mint a szemünk. Mesterséges környezetben élünk, nem követjük a természet ritmusát, ezért gyakran a következményekkel sem számolunk. A gyakori, mesterséges fény mellett végzett tevékenység nem kíméli a szemet, szükség van tehát gondozására, ápolására.

3/1. oldal

A címben olvasható figyelmeztetést gyakran hallottuk gyermekkorunkban a szüleinktől és tanítóinktól. Valóban nincs nagyobb kincsünk, mint a szemünk. Ékes magyar nyelvünk számtalan szólásban említi a látás fontosságát, szemünk pótolhatatlan értékét. A népi gyógyászat több ezer éven keresztül igyekezett az emberi szemet érintő egyszerű és különleges helyzetek, váratlan esemény alkalmával gyógyírt találni. A természet és a gyógynövényvilág elég széles körben kínálta magát az egyszerű és a nagyobb tapasztalatot, gyakorlatot kívánó szembetegségekre egyaránt.

Figyeljünk rá, tornáztassuk

Mai világunkban a civilizált életforma miatt kevés időt fordítunk a természetes fényben végzett tevékenységekre. Az elektromosság elterjedésével és használatával gyakran este, éjszaka is olvasni, írni, varrni, dolgozni kényszerülünk, felborítva ezzel azt a biológiai egyensúlyt is, amelyet a természet törvényei között a szemnek pihenéssel kellene töltenie. Mesterséges környezetben élünk, nem követjük a természet ritmusát, ezért a következményekkel sem számolunk. A gyakori, mesterséges fény mellett végzett tevékenység pedig nem kíméli a szemet.

Mit tehetünk olyankor, ha elfáradt a szemünk? Legjobb, ha egy kiadós alvással kezdjük a kúrát. Előfordul, hogy a szem egyoldalú használata (merev, egy irányba történő figyelés, olvasás, írás stb.) miatt a szem elgyengül. Néhány percnyi tornáztatással már javulást érhetünk el. Ilyenkor jobbra-balra, fel- és lenézünk, távolba-közelbe, körbeforgatva balra és jobbra, oda-vissza, majd mindezt többször megismételve, ügyelve arra, hogy fejünk ne mozduljon, csak a szemünket mozgassuk, tornáztassuk. A gyakorlatokat csukott szemmel a villamoson, autóbuszon, természetes ülő helyzetben is próbálgathatjuk, nincs helyhez kötve, nem kerül semmibe, csupán az akaratunkon múlik.

A gyakorlatok hatása azonnal érezhető. Munka közben, ha módunk van rá, pihentessük a szemünket úgy, hogy a becsukott szemeket tenyerünkkel finoman eltakarjuk. Időként nyitogassuk a szemünket, majd csukjuk vissza, egyik kezünket vegyük le, tekintsünk ki, majd mindezt a másik szemmel is tegyük meg. Közben – szép tájakra, nyugalmas élményekre gondolva – a pozitív gondolatokat is elő tudjuk csalogatni, hogy a szemtorna kellemes lazítássá váljék.

Fáradt, könnyező gyulladt szem

Amikor a fáradtság már napok óta tart, sőt már a gyengeségtől, erőltetéstől könnyezik a szemünk, hatásos az orvosi székfűből, a közismert kamillából (Matricaria chamomilla L.) készített langyos borogatás. Ebben az esetben filteres teát használjunk. Egy-egy leforrázott, langyosra lehűtött és lazán kinyomkodott filtert tegyünk a csukott szemekre egy északára. Ha nem filteres formában jutunk a kamillához, akkor egy evőkanál kamillát egy pohár vízben forrázzunk le, majd gondosan szűrjük le. Kezünkön mindig teszteljük a hőmérsékletét (az alkar bőrén), langyos legyen, majd egy vattapamacsot mártsunk a forrázatba, és azt nem túl nedvesen tegyük fel a szemekre.

A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com