
2023. máj. 29. (hé) – Magdolna,Magdaléna,Léna
Egész-ség
Betegséget okozó sugárzások (4.)
Veszélyes tetőterek, csecsemőhalál
A sorozat előző részében példákkal igyekeztem bemutatni, hogy a meddőség kiváltó oka lehet többek között geopatogén zónák és az elektroszmog káros hatása. Várandósság idején kiemelten fontosnak vélem, hogy óvjuk ezektől a kismamát, biztosítsuk a magzat zavartalan fejlődését.
3/2. oldal
Apa, én itt nem alszom! című cikkem megjelenésének napján megcsörrent a telefonom, és egy kedves női hang kérte a segítségemet. Miközben a délutáni csúcsforgalomban araszoltam, elmesélte, hogy gondos szülőként már évekkel ezelőtt bemérette a földsugárzásokat a lakásukban. Úgy gondolja, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy egészséges házban éljen családjával, és biztonságos körülmények között nevelhesse gyermekét.
„Ennek ellenére mégis úgy érzem, hogy valami még nincs rendben az otthonukban” – mondta. „Ma reggel is, mielőtt elolvastam volna e-mail üzeneteimet, a kislányom odajött hozzám, és így szólt: Anya, rossz a szobám.” – folytatta. Ezután olvasta el a Natúrsziget hírlevelét, ahol a megjelent cikkemet ajánlotta figyelmébe a portál szerkesztője. A cikk elolvasása közben azonnal megszületett a döntés, és már tárcsázta is a telefonszámomat.
Harmonikus ház, de valami nem stimmel
Pár nappal később a megbeszélt időpontban Budapest egyik tiszta és rendezett, zöldellő fákkal tarkított kertvárosi részén autóztam, és egy külsőre tetszetős családi ház előtt parkoltam le. A házba belépve kellemes hangulat fogadott. Az első benyomásom nagyon kedvező volt, az egész lakótér egészséges harmóniát árasztott. Rég jártam már ennyire kiegyensúlyozott lakóházban: tágas terek, harmonikus színárnyalatokkal kifestett falak, amelyeket kellemes mandala képek tarkítottak. Ezekről később kiderült, hogy a hölgy saját maga festette.
Itt minden rendben lesz, gondoltam. Beinvitáltak a nappaliba, és beszélgetésünk közben kiderült, hogy a hölgy többek között Spirituális Választerápiával foglakozik, és rendszeresen tisztítja lakásukat szellemi és spirituális síkon. Hamar rátértünk látogatásom okára és elmesélte, hogy beköltözésük után nem érezték jól magukat a házban, ezért végeztettek radiesztéziai méréseket, a felmérést végző pedig a problémák orvoslására különböző energetikai eszközöket helyezett el a lakásban.
Az elmúlt években azonban nem úgy alakultak a dolgaik, ahogy azt szerették volna, és már különböző egészségügyi problémák is jelentkeztek a családban. Kértem, hogy ezekről most ne beszéljen, hagyjuk a felmérés végére, hogy össze tudjuk vetni az általam mért eredményekkel és tapasztalatokkal.
A változó, nagy energia hatásai
Elindultunk a hálószobához és a gyerekszobához vezető lépcsőfeljáróhoz. Ahogy felértünk a tetőtérbe, a fejem elkezdett zúgni, és kezdeti bizakodásom egy csapásra szertefoszlott. Itt valami nagyon nem stimmel – mondtam. Igen, azt szeretnénk megtudni, hogy mi – mosolygott vissza rám az édesanya. A mérést a gyerekszobában kezdtem és hamar kiderült, hogy a probléma forrása a házon belül keresendő. A szobában valami óriási energiát keltett, amelynek a nagysága ráadásul folyamatosan változott. A mérőpálcám folyamatosan lengett a kezemben.
A mérés eredményét egy példával szeretném érzékeltetni, hogy könnyen érthető legyen a helyzet. Képzeljen el egy erős reflektort, amint a fénye vakítóan megvilágítja a szobát. Belépve a szemünk a kezdeti hunyorgás után alkalmazkodik a környezethez, és egy kis idő elteltével megszokja a fényességet, szinte már fel sem tűnik a fényáradat. Ezután most képzeljen el egy merőben más szituációt: valaki ott áll a kapcsolónál, és ki-be kapcsolgatja a reflektort. A gyors változásokat szemünk nem képes követni. Hamarosan nemcsak a szemünk, hanem a fejünk is megfájdul.
Tapasztalataim szerint a „lengőteres” lakásokban élő emberek idegrendszere hamar kimerül, és már akár néhány hónap elteltével komoly panaszok jelentkezhetnek. A fokozott stressz és idegi terhelés gyakran különböző káros szenvedélyek rabjává teheti az embert.
Mitől borult fel a lakás egyensúlya?
A diagnózis stimmelt. A kislány hihetetlen módon „pörög”, egy percet sem tud nyugodtan eltölteni a szobájában. Az édesanya néhány éve rászokott a dohányzásra, amin ő maga is igencsak meglepődött. Ez a káros szenvedély felettébb bosszantotta, ennek ellenére gyakran érzett késztést, hogy kimenjen a házból egy picit megnyugodni és elszívni egy szál cigarettát. Az ok hamarosan kiderült.
A szobában pár ével ezelőtt elhelyezett energetikai eszközök nem működtek megfelelően. Sőt, a szobában található földsugárzások ellen csak igen kevés védelmet biztosítottak, hatalmas energiájukkal viszont felborították a lakás egyensúlyát.
Natúrsziget, 2009. október 7.
A cikksorozat egyéb írásai:
- Sugárzó válaszfalak
- Milyen az egészséges alvóhely?
- Daganat a magzatban, meddőség
- Daganatos betegségek, „rossz” házak
- Apa, én itt nem alszom!
Kapcsolódó cikkek:
- Otthonunk – elektroszmog nélkül (4.)
- Otthonunk – elektroszmog nélkül (3.)
- Otthonunk – elektroszmog nélkül (2.)
- Otthonunk – elektroszmog nélkül (1.)
- Elektroszmog a hálószobában
- Földsugárzások, a betegségek okozói
- Védekezzünk az elektroszmog ellen (2.)
- Védekezzünk az elektroszmog ellen (1.)
- Nem hinni kell, hanem mérni
- Daganatos betegségek kiegészítő gyógymódjai
- A mikrohullámú sütő ártalmai (2.)
- Holisztikus információs gyógyítás – a Körbler-módszer (2.)
Hozzászólás a cikkhez
A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!