
2023. okt. 4. (sze) – Ferenc,Edvin,Zóra
Egész-ség
Veszélyes oltások (2.)
Higany és autizmus: amerikai beismerés
Az Amerikai Egyesült Államok kormánya beismerte, hogy a higany autizmust okoz. Az eddig példa nélkül álló beismerés a most 9 éves Hannah Poling autista kislány esete kapcsán került napvilágra. A kislány és szülei kártérítést kapnak, de az összegről még nem döntöttek.
2/1. oldal
Amerikai hivatalos szervek arra a következtetésre jutottak, hogy a gyermekkori védőoltások járultak hozzá a kislány és másik két sorstársa autista tüneteinek kialakulásához. Valószínűsítik, hogy az oltóanyagok higany alapú tartósítószere, a thimerosal idézte elő az autizmus megjelenését. Hannah ugyanis egészséges és normális fejlődést mutató gyermek volt 18 hónapos koráig, amikor is előírásszerűen orvoshoz vitték, hogy megkapja védőoltásait.
Betegség az oltás után 48 órával
Összesen 9-féle betegség ellen kapott oltást, amelyek közül kettő thimerosalt tartalmazott. Az oltás után 48 órával Hannah megbetegedett, nem akart járni, és nem tudta végigaludni az éjszakát. Három hónap elteltével pedig az autizmus jelei mutatkoztak nála.
Az egyesült államokbeli Oltáskárosultak Kompenzációs Osztálya (DVIC) által kiadott közlemény szerint az „oltások jelentősen súlyosbítottak egy alapvetően mitokondriális (genetikai eredetű) rendellenességet” és agyi rendellenességhez vezettek az „autizmus sprektrum zavar (ASD) jellegzetes tüneteivel”.
Jóllehet a szövetségi tisztviselők továbbra is azt állítják, hogy nincs kapcsolat az autizmus és a vakcinák között, ez a közlemény másról tanúskodik.
Az Amerikai Egyesült Államok Egészségügyi és Humán Szolgáltatási Minisztériuma (DHHS) megállapította, hogy Hannah családját megilleti a kompenzáció a Szövetségi Oltáskárosultak Alapjától. A kártérítés összegéről még nem döntöttek. Egyébként jelenleg 4900 autista eset van függőben a szövetségi „Oltási bíróságon”.
Higany az oltóanyagokban
Dr. Mercola ismert amerikai orvos-szakíró úgy véli, szinte semmilyen kétely nem merülhet fel azzal kapcsolatban, hogy a thimerosal, ez a 49,6%-ban etilhiganyt tartalmazó tartósítószer sok esetben játszott közre az autizmus kialakulásában. Jól megalapozott tény, hogy a higany az emberi szervezetben immunrendszerbeli, érzékelési, neurológiai, mozgás- és magatartásbeli funkciózavarokat okozhat – vagyis olyan elváltozásokat, amelyek mindegyike autizmusra vagy ahhoz hasonló tünetekre vall.
Emellett más összetevő is lehet az oltásokban, amely károsodást okoz. Donald W. Miller, Jr. kísérleteiben kimutatta, hogy a higany agyra gyakorolt hatását tekintve figyelembe kell venni egy további fontos tényezőt is, nevezetesen az összetett toxikusságot, ami azt jelenti, hogy a higany hatása más méreganyag jelenlétében erősödik. Patkányoknál kimutatta, hogy a higany kis dózisban 100-ból egy patkány pusztulását okozza. Alumínium hatására ugyanezt az eredményt kapta. Ám a két anyag kombinációja meglepő hatást mutat: az összes patkány pusztulását eredményezi. A higany, amely 1%-os halandóságot idéz elő, alumíniummal együtt már 100%-os halandósági rátát mutat. Az oltóanyagok pedig a higany mellett alumíniumot is tartalmaznak.
Natúrsziget, 2008. április 3.
A cikksorozat egyéb írásai:
Kapcsolódó cikkek:
- Drámaian nő az autisták aránya
- Sertésinfluenza: hogyan védekezzünk?
- Ami biztosan nem hat: a BCG-oltás
- Védőoltás végzetes tesztelése
- Kelátterápia – előnyök és kockázatok
- Milyen betegségek kötődhetnek a védőoltások mellékhatásaihoz?
- Van remény: az autizmus gyógyítható
- Kötelező védőoltások – mit tehetünk?
- Oltási károsodások és az autizmus: dr. Tinus Smits előadása, szemináriuma
- Oltások rendszere – változások előtt?
- Oltások – tegnap és ma
- Kell-e nekünk influenzaoltás?
- Interjú egy volt oltóanyag-kutatóval
- Nagyobb az autizmus kockázata, ha az apa elmúlt 40 éves
- Mérgező italunk: a tej
- Autizmushoz vezethet, ha a születéskor kevés az oxigén?
- Az Országgyűlés elé kerül a védőoltási kártalanítás ügye
- Kötelező védőoltások – beszélgetés az ombudsmannal
- Jövőre új, kötelező védőoltásokat terveznek
Hozzászólás a cikkhez
A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!