Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2021. jún. 23. (sze) – Zoltán,Édua
Egész-ség

Németh Imréné Éva cikksorozata (3.)

Gyógynövények a nyári felfázás ellen

A nyári melegben folyamatosan igyekszünk hűteni testünket, és nem gondolunk a következményekre. Jólesik a jeges ital, a hűvös szoba, a járkálás a hideg padlón, mezítelen lábakkal. A kertben a növényeinket locsolva a lábunkra is jócskán fröcskölődik a hideg vízből.

3/3. oldal

Ülőfürdő hólyaghurut, -gyulladás esetén

A fent felsorolt gyógynövények keverékéből 5-10 evőkanál teafüvet 1,5 liter vízben megfőzünk, amit leszűrve egy kádnyi vízbe öntünk. Az ülőfürdő hőmérséklete 37-38 foknál ne legyen kevesebb, és a 20-25 perces fürdés során folyamatosan gondoskodjunk a hőmérséklet fenntartásáról.

Borogatás hólyaghurut, -gyulladás esetén

Az ülőfürdő címszó alatt felsorolt módon elkészített teába mártjuk a borogatásra előkészített ruhát, majd azt az alhas (a hólyag és nőknél a petefészek is érintett lehet) területére helyezzük. Ezt követően betakarózunk és pihenünk.

Az ülőfürdőt, borogatást is kövesse pihentető relaxálás, hiszen a gyógynövények nem csupán hatóanyagaikkal, de illatukkal is pozitívan hangolják át a gyengélkedő embert.

Gyógynövények belső alkalmazása

Felfázáskor, hólyaghurut és hólyaggyulladás esetén a vizelethajtó gyógynövények belső alkalmazásával is látványos eredményeket tudunk elérni. A vizelethajtó gyógynövények átmossák a gyulladásban lévő vizeletkiválasztó rendszert, gyulladáscsökkentő, baktériumölő tulajdonságukkal, láz- és fertőtlenítő hatásuknál fogva gyógyítanak.

Ilyenek lehetnek például: csalánlevél, mezei zsurló, porcsinfű, nyírfalevél, aranyvesszőfű, fekete bodza, fehér babhéj, ánizs, édeskömény, kerekrepkény, boróka, petrezselyemgyökér, rozmaringlevél, szappanfűgyökér.

Természetesen a felsorolt gyógynövények alkalmazása egyéni megítélést és felhasználhatóságot igényel, ezért pontos recept kialakításához az érintett személy alkatának, panaszainak ismeretére van szükség, házi felhasználásuk ezért csak szakember segítségével ajánlott.

Személyes problémára, felmerülő kérdésre e-mailben szívesen válaszolok, egyéb személyes megkeresésre az esti órák alkalmasabbak.

Németh Imréné Éva
természetgyógyász, fitoterapeuta
Életmód-tanácsadás

(Folytatjuk)

A cikksorozat egyéb írásai:
A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com