Már megint iskola

„Bemegyek egy osztályterembe, ahol gimnazisták ülnek a padokban, nekem is közéjük kell ülnöm, mintha egy lennék közülük, pedig én felnőtt vagyok, leérettségiztem, nem értem, miért kell itt lennem. Talán mégsem fogadták el az érettségimet, újra le kell tennem? De hiszen diplomám is van, hogy kaphattam meg, ha nincs is érettségim? Mindenesetre itt mindjárt számon kéri rajtam a tanár a tudásomat, és nekem fogalmam sincs az anyagról, füzeteim, könyveim is hiányosak, most mit csináljak?”

Minden ilyen álom az önmagunkkal kapcsolatos elégedetlenségre utal. Pontosabban arra a kétségünkre, hogy vajon a társadalmi és/vagy a szülői elvárásnak megfelelünk-e, megérdemeljük-e tőlük az elismerést: érett, felnőtt, teljes emberré váltunk-e? Az önmagunk értékébe és érettségébe vetett hitünk megingásáról szólnak az ehhez hasonló iskolás álmok.

Nem látok

„Megyek egy tópart felé, körben emberek napoznak. Szemben szép tájkép. Leguggolok a víz előtt, szeretnék körbenézni, de nem tudom kinyitni a szemem, mert nagyon erős szórt fény van, nem telibe süt a nap, csak a felhők mögül. Többször próbálom kinyitni a szemem, de nem sikerül, csak résnyire, közben elém ugrik egy pasi és ugrál.”

Negyven felé közeledő hölgy álma, aki húsz éve vágyik napsütötte szép kapcsolatra, minden külső és belső adottsága (esze, szépsége, lakása, hivatása) megvan hozzá, mégis hosszú évekre leköti női energiáit egy férfi, aki nem vállalja fel őt, csak a titkos randevúkat minden kötelezettség nélkül. A hölgy álma azzal az igazsággal szembesíti őt, hogy mindennek ő maga az oka, ő nem képes körülnézni, csak egy kis résen át látni az életet, az ugri-bugri (értelmetlen) Férfit. Hogy miért? Egy paradoxon miatt. A felhő mögül sütő nap vakítja.

Nem jön össze

„Együtt vagyunk a férjemmel, szeretkezni szeretnénk, de valahányszor belemelegednénk, közbejön valami. Hol meghallom, hogy anyámék hazaérkeztek, hol a gyerekek nyitják ránk az ajtót, végül feladom, nem jön össze. Az az érdekes, hogy rég elköltöztünk a szüleimtől, és a gyerekek sem nyitnak be hozzánk soha éjszaka. Akkor miért álmodok ilyet?”

Azért, mert a nőiségének nem a jelen körülmények miatt nem képes átadni magát, hanem a belső konfliktusai miatt. Nem képes elválasztani magában az anyaszerepet a nőszereptől, s valószínűleg az édesanyjáról sem vált le egészen, ez is akadályozza az önfeledt szexualitását. A vágyaival nincsen probléma, hál? istennek, azonban el kellene tudnia engedni a felesleges és indokolatlan terheket, mondjuk megosztani a férjével; és fel kellene vállalnia az anyja előtt, hogy immár önálló, független lény, nem tartozik elszámolással a szüleinek. Persze könnyű ezt mondani.

A víz és a szörny

„Gyönyörű kertvárosban sétálok, látom, hogy lejjebb hatalmas ketrecben egy óriási állat, majomemberféle van leláncolva. Látszólag kómában ücsörög a súlyos láncok alatt, résnyire nyitott szemével azonban lesi az embereket, ahogy jönnek-mennek. Csak én tudom, hogy ha egy csepp víz is éri őt, akkora erőre kap, hogy nincs az a ketrec és vaslánc, amit el ne szaggatna, s ha kiszabadul, rabsága miatti szörnyű haragjában elpusztít minden útjába kerülő embert. Ebben a pillanatban meglátom, hogy egy buta kertész locsol a ketrec közelében, és már kész is baj. Bespriccel a víz, a szörny felágaskodik s már kint is van, letarolja az útjába kerülőket. Menekülök, és dühös vagyok az emberi butaság miatt.”

Huszonéves lány álma. Archaikus (ősi, mitológiai) képekben fogalmazza meg, hogyan próbálja tudatosan (láncokkal) féken tartani saját indulatait, pusztító haragját, amit azonban az élet vize (vagyis maga az élet természetes megélése, az érzelmek átélési készsége) időről időre felszabadít, amitől megretten, és másokat is félt tőle. Valószínűleg gyakran éli meg szabadsága korlátozását, amit nehezen tud elviselni.

Halálfélelem

„Azt álmodtam, hogy az egyik díszfánkat nekiálltam körülásni, hogy megnézzem a gyökerét, rendesen fejlődik-e. Már vagy egy métert ástam ki, szélességben és mélységben... ...aztán ástam tovább. Amikor már nagy volt a gödör, csaknem barlangszerű, egyszer csak kiemelkedik a földből egy hatalmas, több méteres szörny. A formája hasonló volt a sakkjáték ló figurájához, de az arca emberszerű, de torz és félelmetesen rút. A szája nyitva. Nem szólt rám, de a fenyegető testtartásából éreztem, hogy nem maradhatok ott tovább, menekülnöm kell onnan. A szörny szemmel láthatóan megelégedett annyival, hogy a puszta jelenléte elegendő ahhoz, hogy elmenjek. Nem fenyegetőzött, és nem volt támadó. Elindultam onnan...”

Az idős álmodót négy éve kezelik prosztatarákkal, állapota nem súlyosbodik, életminősége változatlanul jó, sportos, fiatalos, friss szellemű. Felülvizsgálatok előtt természetesen szembesülnie kell a halálfélelmével. Ébren arról számol be, hogy elfogadta a halált, felkészült, nem fél tőle. Az ezzel kapcsolatos érzését az álma pontosabban mutatja be. A rút „sakkfigura” (a sors), az emberarcú szörny a föld mélyéből maga a halál, amire még nem készült fel az álmodó, egyelőre nem akarja látni.

* * *

Továbbra is szeretettel várom az álmokat és a velük kapcsolatos kérdéseket.

Zágon Judit
kézműves, pszichológus
http://web.axelero.hu/pszichoglass/frames.htm
Tel.: (20) 397-0611.
E-mail: pszichoglass@t-online.hu

(Folytatjuk)