Munkám során sokszor tettem fel a fenti kérdéseket. Válaszom: ahhoz, hogy ez az idea teljesüljön, még a holisztikus tanokat gyakorló orvos működését is akadályozza az iskola medicina-korlátozott felfogása, amitől aztán nagyon nehéz szabadulni...

Éppen ezért mondom el véleményemet, gondolataimat a szemléletmódok különbözőségeiről, a holisztikus gondolkodás tudományos érveiről, az egészség és a betegség meghatározásairól, röviden a tudat működéséről és a gyógyítás feltételeiről.

Melyek is a gyógyítást gátló gondolati elemek?

Véleményem szerint az akadémiai orvoslás hozzáállása, ahonnan mindegyikünk elindult, a betegségeknél a közvetlen érzékszervekkel tapasztalható és bizonyítható okokat keresi. Az embert biokémiai laboratóriumnak tekinti; a betegségeket lokális problémaként kezeli; a tüneteket kezeli, nem a beteget. Specifikálódik. Technikafüggővé vált. Tekintélyelvű. Érzelmileg távol marad a betegtől, egyedül dönt a beteg sorsáról. A beteg passzív résztvevője a kezelésnek. Tüneteket nyom el, kórokozókat öl. („Kicsavarja” a hibát jelző lámpácskát.)

Ezzel szemben az elsajátítandó holisztikus szemlélet alapja az, hogy az orvos az embert egységében kezeli, a központban az ember áll, a gyógyításhoz nem egyetlen diagnózis vezet. A tünetek értékeli, szintetizálja, rendszerezi, a diszharmónia szintjeit keresi. A terápiát testre szabja, individualizálja. Nagyon fontos szempont: mindig szükséges a beteg aktív gyógyulni vágyása, közreműködése.

Miért kell egységében szemlélni, kezelni az embert?

Az ember olyan bonyolult működési folyamatokból és rendszerekből álló nagy egység, amely tudományos módszerekkel egzakt módon nem modellezhető. A tradicionális, holisztikus felfogás ezért intuitív, tapasztalásos módszerekkel modellezi az embert, ami tudománytalannak vagy áltudományosnak tűnik azok számára, akik a hagyományos (itt az akadémikus szemlélet – amely talán 150 éves – értendő) szemléletmód alapján közelítik meg az embert. Ezzel szemben, ha a gyógyulási eredményeket tekintenék, azok sok esetben vitathatatlanul eredményesebbek az úgynevezett tudományos módszereknél.

De lám, a tudományos módszerek közül, mint ismeretes, a rendszerelméletek zseniális felismerése az a megállapítás volt számunkra, hogy a részek összessége nem azonos az egésszel, hanem az egész egy minőségileg magasabb kategória. Nem lehet a részeket önállóan vizsgálni és befolyásolni a működésüket anélkül, hogy tekintettel ne lennénk a nagy egészben zajló akciókra, reakciókra, összefüggésekre, kölcsönhatásokra.

A rendszer elemei kölcsönhatásban vannak egymással, és kölcsönhatásban vannak a külvilággal, amely szakadatlanul változik. Ezért elszigetelt rendszer, amely mindig ugyanúgy reagál és kiszámítható, modellezhető – valójában nincs.

Az embert is tekinthetjük egy nyílt termodinamikai rendszernek, ahol a rendszer mindig a negatív entrópia irányába törekszik. Ez azt jelenti, hogy a rendezettség nő, a véletlenszerűség csökken.

Az ember ráadásul rendszerek összességéből áll, rendszer az emberi test, rendszer az egyes testrészek, belső szervek, a szájüreg, a fogak, rendszer a sejt, a sejten belül bármelyik molekula, a molekulán belül bármelyik atom.

Rendszer a rendszerben

A másik irányba haladva: az ember is rendszerekbe illeszkedik. Ilyen rendszer a család, a társadalom, az összes lény együttese, a Föld, a naprendszer, a teljes univerzum, összességükben pedig mindezek egy nagy rendszernek, a mindenségnek a részei, és ebbe értsük bele Niels Bohr és Werner Heisenberg Nobel-díjas tudósok szerint az emberi tudatot is.

Sok ezer éves tapasztalati igazság Egyiptomból: „Való igaz, hamisság nélküli és teljességgel bizonyos, hogy ami lent van, teljességgel megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, teljességgel megfelel annak, ami lent van.” (Hermész Triszmegisztosz Logosz)

A rendszer – amely maga az élőlény – az őt alkotó rendszerektől, a szervek működésétől, azok egymásra hatásától és a környezet hatásaitól függve működik jól vagy rosszul. Tudjuk, hogy a rendszereket a negatív és pozitív visszacsatolások jelenségei tartják egyensúlyban, miközben kompenzálják a kiindulási hatásokat. Ezért több az egész a részeknél! Az egyensúlyra törekvésnél az intelligencia az információ, maga a tudat a főszereplő – de erről majd később.