Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. márc. 28. (csü) – Gedeon,Johanna,Hanna
Egész-ség

Prosztata Napok országszerte

Szűréssel megelőzhető a prosztatarák

A prosztatarák szűrése 20%-kal csökkentheti a halálesetek számát – állítja a világ legnagyobb prosztatatrák-szűréssel foglalkozó tanulmánya. Szeptember 14-étől egyhetes országos szűrést szerveznek, hogy megelőzhessék a nyugati világ ma 2. leggyakrabban halált okozó betegségét.

A világ eddigi legnagyobb prosztatatrák-szűréssel foglalkozó tanulmánya, az ERSPC (European Randomized Study of Screening for Prostate Cancer) első alkalommal szolgál meggyőző, független szakértők által hitelesített bizonyítékkal arról, hogy a szűrés igen sok férfit menthet meg a nyugati világ második leggyakrabban halált okozó betegségének legsúlyosabb következményétől.

A szűrés 20%-kal csökkenti a kockázatot

A kutatás a 90-es évek elején indult nyolc ország – Belgium, Franciaország, Hollandia, Olaszország, Spanyolország, Svájc és Svédország – részvételével. A vizsgált személyek állapotát akár 12 évig is követték. A résztvevők száma eredetileg 182 000 volt, ezt később 162 000-re csökkentették. Az 55-69 éves férfiak összesen 7 országból érkeztek. Csak olyanok vehettek részt a vizsgálatban, akik azelőtt még nem vettek részt rákszűrésen. A vizsgálat eredményeit az Európai Urológus Társaság (EAU) 24. éves kongresszusán, Stockholmban hozzák nyilvánosságra.

Az, hogy a kutatás kezdetén PSA (Prosztata Specifikus Antigén) markerek segítségével megvizsgálták az 55-69 éves férfiakat és rendszeres utánkövetést ajánlottak a számukra, megnövelte a korai stádiumban felismert megbetegedések arányát, így csökkent az áttétes megbetegedések miatt bekövetkezett halálesetek száma. A pontos adatok azt mutatták, hogy minden 1408 szűrővizsgálaton átesett férfiból 48-nál diagnosztizáltak rákot. Ők kezelést kaptak, és ennek segítségével a 48 betegből egynek az életét sikerült megmenteni.

Fritz Schröder professzor, az ERSPC kutatás nemzetközi koordinátora szerint: „a vizsgálat azt mutatja, hogy a PSA szűrés 20%-kal csökkenti a prosztatarák miatt bekövetkező halálozások számát. Ez fontos adat a PSA tesztek hatékonyságára vonatkozóan a döntéshozók számára... Az ERSPC azonban még nem jutott végleges eredményre az életminőség és a költséghatékonyság tekintetében, ezeket pedig meg kell vizsgálni, mielőtt a nemzeti prosztataszűrési stratégiákról döntés születik.”

Idejében felfedezve gyógyítható

A világon a prosztatarák a második leggyakrabban halált okozó rákos megbetegedés. Az ERSPC további kutatásai megerősítették, hogy a diagnosztizált rákos megbetegedések 30%-a nem agresszív jellegű és lassan növekvő. Ez az „túldiagnosztizálás” valamennyi rákszűrés elkerülhetetlen velejárója. A prosztatarák esetében a megfigyelés új módszere, az úgynevezett aktív felügyelet fontos eszköze lehet a túlságosan korai műtéti kezelés elkerülésének.

Nem véletlen tehát, hogy a Magyar Urológusok Társasága által az ötödik alkalommal megszervezett Prosztata Napokon a PSA mérésé lesz a főszerep. A Prosztata Specifikus Antigénnek a vérben jelen lévő mennyiségéből az urológusok – az egyéb vizsgálatokkal összevetve – következtetni tudnak a dülmirigy rosszindulatú elváltozására. Ha ezt a rákfajtát korai stádiumában diagnosztizálják, a legtöbb esetben teljes gyógyulás érhető el.

A magyar urológus társadalomnak az ebben a témában kifejtett felvilágosító munkája az elmúlt években meghozta az eredményét, hiszen a prosztatabetegségek és különösen a prosztatarák által leginkább veszélyeztetett, 45 éves kor fölötti korosztályból sokan várják, keresik a szeptember közepén már hagyományosnak mondható prosztata napi programokat, szűrési lehetőségeket.

Minden korosztályt várnak

A nagy érdeklődésre való tekintettel az idén Prosztata Hétté bővül a rendezvénysorozat. Az urológusok 13 megyeszékhely központi kórházaiban szerveznek szűrést a 14-ével kezdődő héten. A tavalyi egy helyszínnel ellentétben Budapesten most 8 kórház urológia osztályain várják a jelentkezőket (Bajcsy-Zsilinszky, Budai Irgalmasrendi, Dél-pesti, Péterfy S. utcai, Szent István, Szent János, Uzsoki Kórház, illetve SOTE Urológia Klinka).

A legsúlyosabb kór mellett azonban nem szabad megfeledkezni a fiatalabb korosztály körében is egyre gyakrabban előforduló prosztatagyulladásról, illetve a – főként az ülő munkát végzők esetében – a kismedencei fájdalom szindrómáról. Ezeknek az elváltozásoknak a kezelésére is időt kell szánni, mert egyrészt hatékonyan orvosolhatóak, másrészt elhanyagolásuk súlyos szövődményeket okozhat.

Akik szeretnének részt venni a Prosztata Hét keretében szervezett szűrésen, a pontos helyszínekről és időpontokról a www.prosztatnap.hu oldalon tájékozódhatnak.

A helyszínek:

  • Budai Irgalmasrendi Kórház; szeptember 14-18. között
  • Bajcsy Zsilinszky Kórház; szeptember 14-17. között
  • Dél-pesti Kórház; szeptember 14-18. között
  • Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet Urológiai Osztálya; szeptember 14-17. között
  • Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház; szeptember 19-én
  • Péterfy Sándor utcai Kórház; szeptember 14-17. között
  • Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika; szeptember 14-18. között
  • Szent János Kórház Urológiai-Sebészeti Osztály (I., II. és XII. kerületi páciensek részére); szeptember 19-én.
Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com