Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. márc. 28. (csü) – Gedeon,Johanna,Hanna
Nagyvilág

Paradicsommal a rák ellen

A BBC jelentése szerint Nagy-Britanniában forgalomba került a rák ellen védő paradicsom. Ez az újfajta paradicsom nagy mennyiségben tartalmaz likopint, vagyis azt az antioxidánst, amely megvédi a szerveket és a szöveteket a szabad gyökök károsító hatásától, és amelynek köszönhető a paradicsom szép piros színe. Az új paradicsomfélét „egészséges életnek” nevezték el, természetes eljárással állították elő, és más fajtákhoz viszonyítva kétszeres mennyiségű likopint tartalmaz.

A legújabb kutatások szerint a paradicsom jótékony hatású az egészségre, pontosabban csökkenti a prosztata, a vastagbél és a tejmirigy rákos megbetegedésének kockázatát. Egy, néhány ezer férfi részvételével végzett kutatás kimutatta, hogy heti 10 vagy több szem paradicsom, illetve 10 adag sűrített paradicsom elfogyasztása 45%-kal csökkenti a prosztatarák kockázatát. Egy másik vizsgálat kimutatta, hogy a likopin mérsékli a „rossz” koleszterin (LDL) szintjét, és csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek rizikóját.

Chris Hiley, a prosztatarákot tanulmányozó szigetországi alapítvány munkatársa kijelentette: az utóbbi években egyre több kutatás foglalkozik a likopin antioxidáns, egészségvédő hatásával, és bár ezt nem támasztja alá valamennyi rendelkezésre álló adat, mégis valószínűsíthető, hogy az egészséges táplálkozásnak – beleértve a paradicsom fogyasztását is – fontos szerepe van a prosztatarák megelőzésében.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com