Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2021. okt. 26. (ke) – Dömötör,Amanda,Armand
Egész-ség

A méhnyakrák megelőzését célzó oltás
– a lányok halálának „lehetséges” oka?

Ausztriában hatalmas vitát váltott ki egy 19 éves lány esete, aki a méhnyakrák elleni első részoltás után 3 héttel, tisztázatlan okból meghalt. Németországban is hasonló haláleset történt. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMEA) továbbra is biztonságosnak ítéli a vakcinát.

2/1. oldal

Európában már 1,5 millió embert beoltottak

Az EMEA megkapta azokat a jelentéseket, amelyekben azoknak a nőknek a haláláról számoltak be, akik Gardasilt kaptak. Ebben benne foglaltatott a két fiatal európai nő hirtelen és váratlanul bekövetkezett halálesetéről szóló beszámoló is – adták hírül. A Gardasil a méhnyakrák és más, a HPV (humán papilloma vírus) által előidézett megbetegedések megelőzésére szolgál.

Az Európai Gyógyszerügynökség adatai szerint már mintegy 1,5 millióra tehető Európában azoknak a száma, akiket ezzel az oltóanyaggal immunizáltak. A gyógyszer használatát az EU központilag engedélyezte, a nemzeti hatóságoknak ez esetben nincs döntési joguk.

Köze volt-e az oltásnak a légzésbénuláshoz?

Január 23-24-én összegyűlt Londonban a CHMP (Az Emberi Felhasználásra Szánt Gyógyszerek Bizottsága), ahová megküldték a az elhunyt osztrák lány törvényszéki orvosi boncolásának az eredményét. Egy magas rangú bécsi szakember a hatóság képviseletében úgy nyilatkozott: a jelentésből egyértelműen kiviláglik, hogy az oltásnak a legnagyobb valószínűség szerint a halálesethez semmi köze nincs, bár ennek 100%-os kizárása sem lehetséges a vérszérum hiánya miatt.

A fiatal nő ismeretlen okból bekövetkező légzésbénulás következtében hunyt el, a méhnyakrák elleni oltás a halál „lehetséges” okaként szerepel az igazságügyi orvosi szakvéleményben.

A CHMP a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján úgy véli, hogy a Gardasil „előnyei továbbra is felülmúlják a kockázatokat”, és nincs szükség a termékinformációk megváltoztatására. Ezzel egyidejűleg továbbra is figyelik a helyzet alakulását, hogy – ha szükség lenne rá – meghozzák a megfelelő intézkedéseket.

Az osztrák orvosok kitartanak a HPV-oltás mellett

Ausztriában az elmúlt napokban mind a Gyermekorvosok Egyesülete, mind számos szakember továbbra is kiállt a HPV-oltás mellett. Az Ausztriai Ráksegély Egyesület elnöke, Paul Sevelda bécsi nőgyógyász egyrészt gyors felvilágosítást sürgetett, másrészt pedig úgy nyilatkozott, hogy az Ausztriában kialakult jelenlegi hangulat miatt kicsit várni kellene az oltásokkal.

Konrad Brustbauer, bécsi betegjogi képviselő azonnali cselekvésre szólít fel, hiszen az érintetteknek egyértelmű állásfoglalást kell kapniuk az Egészségügyi Minisztériumtól, hivatalos és az összes tartományra kiterjedő formában. „Forró drót” bevezetését követeli a lakosság tájékoztatására. Úgy véli, nem kell pánikba esnie annak, aki már megkapta az oltást, ugyanakkor az egyes esetekben az oltással összefüggésben felbukkanó szövődményeket komolyan kell venni.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!

Hozzászólások
#1 drkiraly 2008-07-01 13:39:31
 
Ez gáz.... te már beadattad az oltást? Lilla

Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com