
2023. jún. 6. (ke) – Norbert,Cintia,Norman
Nagyvilág
Minden harmadik rákbeteg bízik az alternatív gyógymódokban
Európában a rákbetegek egyharmada alternatív vagy kiegészítő terápiát alkalmaz a gyógyulás reményében. Erről számolt be az Annals of Oncology című szakfolyóirat. A leggyakrabban gyógynövényeket használnak, ezeket követi a homeopátia, a vitamin- és ásványianyag-alapú táplálékkiegészítők szedése, végül a spirituális terápiák. Mindezek alapján a tanulmány szerzői javasolják, hogy a komplementer és alternatív gyógymódokat építsék be az Európai Unió által elismert és szabályozott rákterápiák közé.
Egy másik kutatás szerint a rákbetegek közül a legtöbben Olaszországban folyamodnak alternatív gyógymódokhoz (75%). Az ezer rákbetegre kiterjedő, Európa-szerte elvégzett adatfelvétel szerint a legkevésbé a görögök fogékonyak az alternatív gyógymódokra (15%).
Vizsgálták az alternatív gyógymódokat alkalmazó betegek kor, nem és képzettség szerinti megoszlását is. Eszerint inkább a nők, a fiatalok és a magasan képzett személyek választanak ilyen gyógymódokat. Még egy érdekesség: a rákbetegek közül a legrosszabb kimenetelre számító emberek bíznak inkább az alternatív gyógyításban. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy elsősorban a hasnyálmirigy-, a csont-, a máj- és az agyrákos betegek folyamodnak ilyen terápiákhoz.
Natúrsziget, 2005. június 15.
Kapcsolódó cikkek:
- Homeopátiával a rák ellen
- Fizetett szövődmények
- Gyógyító képzelet – segít testnek és léleknek
- Főleg középkorú felnőttek választják a komplementer gyógymódokat
- „Temetni” készülnek a bioenergetikát
- A színek világa (3.)
- A szokásos rákterápia mérgezi az egészséges agysejteket
- Orvosi műhibák, rossz diagnózisok
- Fizika a rákgyógyászatban: onkotermia
- Szendi Gábor: A sómítosz
- Nem bizonyított az antidepresszánsok hatásossága
- Dr. Flórián Sándor: Gyógyulhatsz, ha akarsz! (4.)
- Orvosi tévedés minden tizedik kórházban ápoltnál
- A gyógyszerkutatás rejtett oldala
- Veszélytelen amalgámtömések?
Hozzászólás a cikkhez
A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!