A szülés sokaknál valóban fájdalommal jár, szinte csak a fájdalom mértékének megítélésében, illetve megélésében vannak különbségek. Ezért az orvostársadalom minden lehetséges eszközzel megpróbálja ezt a fájdalmat csökkenteni. A legelterjedtebb az epidurális érzéstelenítés, melynek számos káros fiziológiai és pszichés mellékhatása van. Ráadásul ez sem csökkenti minden esetben a fájdalom szubjektív átélésének mértékét.

Valamivel kíméletesebbek a gyógyszer nélküli fájdalomcsillapító eljárások, melyek közül a hipnózis tűnik a leghatékonyabbnak. Mivel a szülés alatt a nő spontán módosult tudatállapotba kerül (természetesen, ha erre a körülmények lehetőséget adnak), fokozottan érvényesül a szuggesztiók hatása. Ezért érdemes odafigyelni, hogy ezek pozitív irányba befolyásolják a szülés folyamatát és segítsék az anyákat. A hipnoterápiában arra koncentrálnak, hogy a félelem és a fájdalom közötti pozitív visszacsatolást megszakítsák a feszültséget megszüntető szuggesztiók alkalmazásával.

Transzperszonális élmény, beavatás nélkül

Csakhogy ugyanúgy, ahogyan az összes szülésfelkészítő tanfolyam, a hipnózisos előkészítés is a pszichoprofilaktikus szemléletmódnak megfelelően a fájdalomra és a félelemre koncentrál. Míg a fájdalommentességet hangsúlyozzák, figyelmen kívül hagyják a szülés transzperszonális jelentőségét. Azt a kikerülhetetlen tényt, hogy a szülés olyan csúcsélmény, melyben túlléphetjük az idő és a tér korlátait. A szülés alatt olyan spirituális dimenzióba kerülhetünk, ahol minden nő megélheti a világmindenséggel való egységet, az én kiteljesedését. Olyan extázis élményben lehet részünk, amely kivételes lehetőség a nagyobb szellemi és lelki teljesség eléréséhez, az önmegvalósításhoz, ezáltal a személyiség fejlődéséhez. Ilyen értelemben a szülés egy hatalmas spirituális orgazmus lehetőségét rejti magában.

Sajnos kultúránkból hiányoznak a beavatási szertartások. Beavatások nélkül pedig nehéz felkészülni a női szerepekre, az anyaságra. Így érthető, hogy sokan lelkileg éretlen kislányként válnak biológiai értelemben anyává, ezért elképzelhetetlennek tartják a szülésre való képességüket is. Úgy tűnik, társadalmunk mindent megtesz azért, hogy elvegye az utolsó lehetőséget is a beavatódásra, amit a háborítatlan szülés ad. Hiszen az érzéstelenítések, a császármetszések mind attól fosztják meg a nőt, hogy a természetes szülés szent szertartásának átélésében tudjon szerepet váltani, és Anyává érni.

Kisebb értékű anyaság?

De hogyan is akarhatnának a nők anyává válni, mikor civilizációnkban kisebb értékű az anyaság, mint valaha is volt. A nők értéktelennek, másodrendűnek érzik magukat, és elfogadják kitaszított szerepüket. Elhiszik, hogy nem képesek saját erőből gyermeket a világra hozni, elveszítették kapcsolatukat az ősforrással, az ösztönös tudással. Pedig régen az ősi vallások alapja az életadó nő eszméje volt. A gyermekszülést misztikusnak és hatalmasnak tekintették. A nőt szentté, istenivé avatta az a képessége, hogy életet tud a világra hozni.