Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 19. (pé) – Emma
Életmód

Vég Erzsébet:

Családi napközik – ez a megoldás?

A kevés bölcsődei férőhely miatt új kezdeményezés van terjedőben Magyarországon, a családi napközi intézménye. Kis létszámával, bensőséges hangulatával, hamar kedveltté vált mind a szülők, mint a gyerekek körében. Egyetlen negatívuma lehet: az ára, ami csökkenhetne...

2/1. oldal

...önkormányzati segítséggel.

Havi 70 ezerért?

„A közel 500 hazai bölcsőde kevés ahhoz, hogy megkönnyítse a szülés után újra dolgozni akaró (kényszerülő?) anyák helyzetét. Jelenleg a háromévesnél fiatalabb gyerekek mindössze 8 százalékát tudják befogadni, miközben az Unió 2010-re ezt 30 százalékra akarja feltornázni. Nyár elejére már a legtöbb gyerekőrző dugig van, több szülő így magánbölcsődékre fanyalodik, ahol viszont akár havi 70 ezret is elkérnek”.

A 10 ezer fölötti településeken kötelező volna bölcsődét működtetni, de a valóság még nagyon messze van ettől, hiszen az önkormányzatok mindenütt pénzhiánnyal küzdenek. A bölcsődék fenntartása ugyanis bőven meghaladja az óvodákét, az állami normatíva pedig mindössze az ellátás 40%-át fedezi (az adat a fent említett cikkből származik).

Mi a megoldás? Sokak szerint az önkormányzatokkal szerződő családi napközi hálózat fejlesztése. Így az én értelmezésemben a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad (az önkormányzatnak nem kell erején felül beruháznia, de nagy segítséget jelenthet a településen élőknek, ha anyagilag, erkölcsileg és esetlegesen szakmai tanácsokkal is támogatja a családi napközit). Sajnos sok helyen az önkormányzat konkurenciának tekinti a kezdeményezéseket, és nem járulnak hozzá a működésükhöz, vagy már eleve akadályt gördítenek a kivitelezés elé. Jó lenne, ha az illetékesek belátnák, hogy ezzel elsősorban nem a családi napközit indítani szándékozóval, hanem az anyukákkal tesznek nagyon rosszat.

20 hetestől 14 éves korig

De mi is az a családi napközi? Attól családi, hogy az úgynevezett gondozó a saját otthonában (külön erre a célra kialakított helyiségben) fogadja mások gyermekeit – természetesen ellenszolgáltatás fejében. A családi napközi 20 hetestől 14 éves korig fogadhat gyerekeket, szám szerint ötöt vagy hetet – ha egy segítő is „kéznél van”. Egyértelmű, hogy ezen a helyen a hangulat is bensőségesebb, családiasabb, mint például egy bölcsődéé (tisztelet a kivételnek).

Fontos tudni, hogy az intézményt a szakhatóság is elismeri, illetve állami normatíva is illeti, de működéséhez mindenféle engedélyek szükségesek (l. lejjebb). A családi napközi elsősorban azoknak a szülőknek nyújt segítséget, akik a gyermek napközbeni elhelyezését és étkeztetését – akár a munkájuk vagy az egészségi állapotuk miatt – nem tudják máshogy megoldani. Szintén nagy segítség azoknak, akik valamilyen „problémával” élnek (allergia, asztma, tanulási zavarok stb.)

Elmondhatatlanul nagy segítséget jelent továbbá azoknak, akik csak alkalmanként szeretnék a gyereket jó helyen tudni. Addig például, amíg orvoshoz mennek, hivatalos ügyet intéznek vagy éppen „csak” pihenni szeretnének. (Mindannyian tudjuk, hogy a gyermeknevelés 24 órás szolgálatot jelent, és mivel az anya nem robot, néha neki is szüksége van megfelelő pihenésre. Sajnos sokan vagyunk, akik nagymama és minden segítség híján így vagyunk kénytelenek pár órát „lopni” magunknak).

Nem megvetendő tény az sem, hogy ha a gondozó és a működtető vállalja, akkor a hivatalos nyitvatartási időn túl is maradhat a gyermek a napköziben (természetesen ez plusz költséget jelent) – ha a szülő esetleg túlórázik, vagy esti program akadályozza gyermeke felügyeletében.

A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com