Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 20. (szo) – Tivadar,Odett
Életmód

Vég Erzsébet:

Családi napközik – ez a megoldás?

A kevés bölcsődei férőhely miatt új kezdeményezés van terjedőben Magyarországon, a családi napközi intézménye. Kis létszámával, bensőséges hangulatával, hamar kedveltté vált mind a szülők, mint a gyerekek körében. Egyetlen negatívuma lehet: az ára, ami csökkenhetne...

2/2. oldal

Anyukáknak fontos tudni

Jogszabály alapján csak az jogosult a szolgáltatás igénybevételére, aki gyest kap (a gyed már kizáró tényező).

A családi napközi általában nagyon népszerű mind a szülők, mint a gyermekek körében, mert a kis létszám egyénre szabott foglalkozásokat is lehetővé tesz, illetve a családi körülmények megkönnyítik a szülőtől való elszakadást és később a csatlakozást a nagyobb közösséghez. Nem elhanyagolható az sem, hogy kis közösségben a fertőző betegségek sem olyan gyakoriak, illetve hogy a speciális ellátást (cukorbetegség, lisztérzékenység stb.) igénylő gyermekeket is jobban tudják kezelni, mint például egy bölcsődében. Szintén nagyon fontos, hogy elviekben a családi napközi ára az átlagos jövedelmű családoknak is megfizethető, a gyakorlat azonban kicsit más képet is mutathat településenként vagy intézményenként.

További hasznos információk

Működési engedély kiadása
A működési engedély iránti kérelmet a székhely szerint illetékes jegyzőhöz kell benyújtani. A családi napközinek otthont adó helyiségeknek magas követelményrendszernek kell megfelelni: rendelkezni kell az alábbi előzetes szakhatósági hozzájárulásokkal: ÁNTSZ, tűzoltóság, helyi építésügyi hatóság.

Tárgyi feltételek
A családi napközinek otthont adó helyiségeknek meg kell felelni a gyermekek napközbeni gondozásával kapcsolatos előírásoknak, melyeket a gyermekvédelmi törvény és a Népjóléti Minisztérium 15/1998-as rendelete előír.

A családi napközi ellátást végző személyre vonatkozó feltételek
Családi napközi gondozó minden nagykorú, büntetlen előéletű személy lehet, aki érvényes egészségügyi nyilatkozattal rendelkezik, és akinek gyermekei nincsenek ideiglenes hatályú elhelyezésben, átmeneti vagy tartós nevelésben. Amennyiben a családi napközit saját otthonában működteti, háziorvosának igazolnia kell, hogy az együtt élő családtagok egészségi állapota nem veszélyezteti az ellátandó gyermekeket.

A leendő családi napközi gondozónak el kell végeznie egy 40 órás családi napközi tanfolyamot.

Zárszó helyett

Végül: teljes szívvel és meggyőződéssel tudom és merem ajánlani a helyet minden anyukának (én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy városunkban több családi napközi is működik). Nyilvánvaló ugyanis, hogy sokan azért nem élnek ezzel a remek lehetőséggel, mert lelkiismeret-furdalásuk lenne, hogy „lepasszolták a gyereket”. Másoknál a család nézi rossz szemmel a dolgot (ahelyett, hogy segítenének a fáradt, nyűgös anyukának).

Tény, hogy az apróságoknak ebben a korban még legjobb helyük az anyuka mellett van. Az is tény viszont, hogy a kialvatlan, fáradt és ideges anyuka nem a legjobb partner a gyereknek. Sokkal jobban jár mindenki, ha néha az anyuka is tud pihenni, és utána kipihenten, jókedvűen foglalkozik a gyermekével.

Vég Erzsébet

A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com